A „nagy generáció" tagjaként merült bele a 68-as eseményekbe. Militáns maoista lett, védte a kulturális forradalmat, támadta balról a „burzsoázia szekértolójává vedlett" francia kommunista pártot. A hetvenes években szakított a marxizmussal, és kimutatta, hogy a marxizmusból mindenképpen totalitárius gondolkodásmód következik. Ő tárta föl talán legalaposabban a náci és kommunista totalitárius diktatúrák filozófiai gyökérzetét Hegel, Fichte, Marx és Nietzsche filozófiájában.

Fotó: Charles Platiau / Reuters

Egész életében hiperaktív közéleti ember volt, mindig állást foglalt a legélesebb és legfontosabb nemzetközi és franciaországi kérdésekben . „A kérdéseket az aktuális események vetik föl, a válaszokat pedig a filozófiában találjuk." Ez volt életének vezérelve.

Fölszólalt a kommunista Vietnamból menekülő csónakos emberek érdekében. Elkötelezett atlantistaként és univerzalistaként támogatta az emberi jogok és a demokratikus normák egyetemes, kultúrák fölötti követelményként való fölfogását. Ebben a szellemben foglalt állást szeptember 11-ével, az afganisztáni és az iraki invázióval, Vlagyimir Putyin autokrata Oroszországával, Grúziával, a csecsen függetlenséggel kapcsolatban is. Élesen elutasította Fukuyamának a történelem végéről szóló elméletét s megsemmisítette Huntingtonnak a kultúrák összeütközésének szükségszerűségéről szóló teóriáját. Tiltakozott a terrorizmus egyik állandó kísérő jelzője, az iszlám ellen, rámutatva, hogy a terrorizmus áldozatai túlnyomórészt muszlimok. 2011-ben kitörő lelkesedéssel fogadta az arab tavaszt, s megállapította: a filozófusok el sem tudták képzelni, hogy a szabadságvágy ilyen erős lehet, ekkora erővel törhet ki az arab világban.

Számos kitüntetése közül kiemelkedik az emberjogi tevékenységéért kapott Auschwitz-díj, amelyet XVI. Benedek pápa személyesen adott át neki.