Mindkettő felfogható parabolának. Olyan műnek, amely másról beszél, mint amiről szól. Nem úgy, mint minden jelentős alkotás, amely túlmutat önmagán valami fontosabb dolog felé, hanem közvetlenül. Az első jelentése egyből a második is.

Dongó: Egy szurkolói csoport létrehozását, belső viszonyainak alakulását, bomlását beszéli el. Kicsit modellszerűen, kicsit naturalisztikusan. A csoporton belül barátságok szövődnek és bomlanak, szerelmek befolyásolják a kapcsolatokat. Befogadás és kirekesztés, mozgalmi fundamentalizmus és taktikus rugalmasság, egyszemélyi vezetés és kollektív döntéshozatal kérdései merülnek fel. Mint hajdan egy KISZ-táborban, csak más nyelven. A szereplők csuda naturalisztikusan, kurta és persze sokszor trágár mondatokban csupa komplikált elméleti kérdést boncolgatnak. Egy idő utána mégis úgy érzem, mintha ugyanazt a három-négy mondatot ismételgetnék. A problémában éppúgy nincs két óra, mint a baráti-szerelmi viszonyok változásaiban. A Trafó honlapja szerint „az előadás a színészek improvizációi alapján készült". Valamint: „Néha a körmükre néztek: Kárpáti Péter, Benkó Bence és Fábián Péter." Nem voltak elég figyelmesek és szigorúak – mondanám, de inkább az a gyanúm, hogy az alapötletben sem volt egy előadáshoz elegendő tartalom.

Át az ingoványon: A Jurányiban mutatták be, nyílt parabola a politikai manipulációról. A király, hogy országában fenntartsa a rendet, a békét, az ingovánnyal riogatja népét, amelyen túl állítólag folyton készülődik az ellenség. Szóval sztálini békeharcot hirdet, akár gondoltak erre az ifjú szerzők, a k2 vezetői, Benkó Bence és Fábián Péter, akár nem. Ám a lázongó kedélyű trónörökös gyanakszik, mint ahogyan gyanakszik a közelmúltban elhunyt veterán lánya is. Nekivágnak hát az ingoványnak, és kiderítik az igazságot. Csalások, hazugságok egész szövevényét leplezik le. De mit kezdenek vele? A szerzők szellemes távolságtartással shakespeare-i párhuzamokat is dolgoznak a cselekménybe, magukat Rosencrantz és Guildenstern kettősét utánzó udvaroncokként csempészik a darabba.

Az előadást Ascher Tamás rendezte, magabiztosan alkalmazva a valaha amatőrnek, aztán alternatívnak mondott színjátszás csekély eszköztárát. Fekete vásznak szűkítik a játékteret, fekete függöny mögül bújnak elő a minimális díszletelemek.

A k2 mindkét előadásban kicsi, de erős csapatnak mutatkozik. Domokos Zsolt a Dongóban fundamentalista drukker, itt a régi értékekhez ragaszkodó király, Horváth Szabolcs ott a címszereplő kutya, itt a piszkos munkát saját szakállára is végző régi harcos, Borsányi Dániel ott vívódó vezérszurkoló, itt kedélyesen bohóckodó, száműzött varázsló, Rózsa Krisztián ott a drukkerek közé keveredett rendőr, itt lázadó trónörökös, Viktor Balázs ott áruló, akinek nem is lila szíve, itt a hatalomhoz naivan törleszkedő, ifj. Boros Anna ott harcias csapattag, itt az apa titkát félénken felderítő leány, Piti Emőke ott a drukkerdurvaságtól húzódozó kultúrlény, itt bosszúálló amazon.

A két előadásban két meglehetősen eltérő arcot mutat a k2. Mindkettőt természetesen viseli a saját­jaként. Nekem a második tetszik jobban.