A felcsúti kisvasút maga az üresség

Teknős Miklós / Népszabadság

Egy kép, amely az ürességről szól, de nem arról az ürességről, amelyet a buddhisták a végtelenség esszenciájának, a tökéletes létállapotnak tartanak, hanem arról, ami éppenséggel pont a tökéletlen létállapot.

Igen-igen, a felcsúti kisvasút létállapotáról beszélünk, a kisvasútéról, amelynek nagyzoló terveiben talán még azok sem hittek, akik kitalálták és létrehozták. Nem mellesleg 850 millió forintos költségből, amelyből 600 milliót az Európai Unió állt. Az előzetes tervek szerint ezen a járaton rossz esetben naponta 2 ezer, jó esetben 7 ezer ember utazott volna, a valóságban napi 30 is alig veszi igénybe.

Ez a 30 áll pediglen a személyzetből, néhány helyi lakosból, vicces riportra éhes újságírókból és egy-egy magányra vágyó polgártársból, köztük bizonyára meditáló buddhista szerzetesekből is, akik – ha így van – jó érzékkel választják ezt a helyszínt az egyedülléthez és a belső elcsendesedéshez. A szomorú kisvasút, amely szinte utas nélkül zakatol Felcsút környékén. Az arrafelé megfogant gőg és pimaszság suhanó emlékműve. Valami ilyesmiről mesél ez a napokban készült kép.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.