A fakír lecsúszik a kaktuszcsúszdán – Exkluzív Rutkai Bori-klippremier

A Citrom Cirkusz című dal videoklipjében horgolt bábok, gyerekek, egy bűvész és egy elefánt mókáznak. A Rutkai Bori Banda új videoklipje először nálunk látható. 

Videoklip készült a Rutkai Bori Banda Pizsamátor című idei albumán található Citrom Cirkusz című dalhoz, amely először a Nol.hu-n tekinthető meg. A hol színes, hol fekete-fehér, hol élőszereplős, hol bábozós, hol animált klipben gyerekekből, felnőttekből és horgolt bábokból áll a cirkuszi társulat, amelynek minden tagja valami aranyosságot művel, például elefántot mosdat vagy limonádét varázsol elő egy kalapból.

 

A cirkusz mint közeg egyáltalán nem véletlenszerű. Rutkai Bori elárulta, hogy „mindig egy családi vándorcirkuszról ábrándoztam. Azzal, hogy a Rutkai Bori Bandával és több kosárnyi, bőröndnyi bábbal és jelmezzel járjuk az országot, szinte megvalósulni látszik az álmom.”

A Citrom Cirkusz klipjét Rutkai Bori írta és rendezte Pajor Kristóf operatőr-vágó közreműködésével, az Éter Péter nevű bűvészt Rutkai Bori férje, Nemes Péter alakítja, a gyerekszereplők pedig szintén rokonok és barátok. De még a helyszín is nagyon bensőséges: „A klipet a saját kertünkben és a kisházunk melletti utcán forgattuk, és persze a falu focipályáját is felfedeztük magunknak. A barátokkal egyszerre volt kerti mulatság és kétnapos dolgos együttlét a forgatás. Voltak, akik napközben megszöktek strandolni, de a záró jelentere újból összegyűlt a csapat” – mondja Rutkai Bori.

Az alkotók szándéka szerint „a klip világa a régi némafilmeket, burleszkeket idézi, a Fellini-filmek, vagy a Sándor Pál által rendezett Régi idők focijának hangulatát eleveníti fel.”

Az albumon további meseszerű figurákkal lehet megismerkedni, hiszen a Pizsamátorok „köztünk élő átváltozóművészek: hol kalózok, hol bunkerépítők, máskor porszívó-szelídítők, olykor piciklis artisták, balatoni indiánok vagy a Rizibizi Diszkóban halandzsázó maharadzsák.”

 

Névjegy

Rutkai Bori énekes, képzőművész, dalszerző, szövegíró. Felnőtt albumai mellett első gyereklemeze a Vacka dalok (2009) volt, 2014-ben jelent meg a Sárkányjárgány, majd 2016 tavaszán a Pizsamátor című könyv és lemez a Kolibri Kiadó gondozásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.