A debreceniek operáját szerették Budapesten

Óriási közönség- és szakmai siker övezte a debreceni Csokonai Színház La Traviata előadását a Primavera Fesztiválon.

Mára hagyománnyá vált, hogy a vidéki operaszínpadok, valamint a Kolozsvári Magyar Opera a tavasz folyamán elviszik egy-egy produkciójukat a budapesti közönségnek. A Nadine Duffaut rendezte opera a fesztivál utolsó előtti napján szerepelt az Erkel Színházban, s az egyöntetű szakmai megítélés szerint színpadi és zenei megvalósításában egyaránt a fesztivál egyik legerősebb előadása volt - olvasható a színház közleményében.

Szabó Sipos Máté, a Csokonai Színház zenei vezetője, az előadás karmestere elmondta: ez a szép siker és a sok elismerés egyaránt köszönhető a kiváló szereposztásnak, – melyben kiemelt hely illeti Kolonits Klárát, aki lenyűgöző Violetta alakításával végig urallta a színpadot, inspirálva ezzel a többi kiváló művészt és a magas szinten teljesítő énekkart is – továbbá a rendkívül érzékenyen, gazdag színekkel muzsikáló zenekarnak. Elhangzott az is, hogy a debreceni  Traviata másik nagy erénye a hiteles, autonóm rendezői koncepció, mely úgy tud érvényesülni a szép kiállítású, finom ízléssel megalkotott színpadi térben, hogy nem rátelepszik a műre, hanem a zenét és az alapszituációt tiszteletben tartva ad mégis rendkívül erős egyéni kontúrt és értelmezést a történetnek.

Szabó Sipos Máté szerint a Primavera Fesztivál nagyon fontos bemutatkozási fóruma a "Budapestesen kívüli"  magyar operajátszásnak, s a debreceniek sikere fontos visszajelzés arról, hogy a 20-30 éve még virágzó, de mára már lényegesen szerényebb, a fővárosi anyaintézmény anyagi lehetőségeitől fényévekre működő vidéki operajátszás, milyen értékeket képes mégis létrehozni ma is.  A zenei vezető kiemelte ugyanakkor azt is: ezt az értéket, ezt a katartikus élményt, amelyet a fővárosi közönség olyan nagyra értékelt, hogy hosszú percekig vastapssal jutalmazott, otthon még inkább meg kellene becsülni. - Ösztönözze ez a szép siker a cívisváros lakóit arra, hogy éljenek minél többen ezzel az élménnyel, ismerjék fel és legyenek méltán büszkék értékeikre, melyből bármely nap gazdagodhatnak - mondta. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.