A budai várgondnokság lett a Citadella kezelője

Több mint egyéves huzavona után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a budavári Várgondnokság Nkft. kezelésébe adta a Citadellát a Miniszterelnökség javaslatára.

A fellegvárat és környékét tavaly május 5-én zárta le a rendőrség, és lakoltatta ki az ottani bérlőket arra hivatkozva, hogy jogszerűtlenül tartózkodnak ott, mert korábban már megállapíttatott, hogy a világörökségi törvénynek nem megfelelően működnek.

2013-ban egy akkor felszólításra egyszer már ki is költöztek, de mivel a Citadella tulajdonjogának gyakorlása a Vagyonkezelőtől épp akkor átkerült a XI. kerülethez, az megengedte nekik, hogy maradjanak. Viszont ez az állapot nem tartott sokáig, hamarosan ismét az MNV Zrt-hez került vissza a tulajdon, s amikor az a bérlőket még ott találta, nem volt tovább türelem. Jött a 2014. május 5-i kilakoltatás, amelyről a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ugyan később kimondta, hogy indokolatlan és törvénysértő volt, így a kilakoltatást elrendelő Miniszterelnökség alkura kényszerült.

A helyzet azonban nem nem változott, a Citadella zárva maradt és új kezelőt kerestek neki, aki tudja biztosítani, hogy „hasznosítására a világörökséghez méltó, és jogilag tisztázott jogszabályoknak megfelelő módon kerüljön sor”. Ezt a megfelelő hasznosítót találta meg a Várgondnokság Nkft-ben, amely a Budai Vár palotanegyedét és a Várkert Bazárt is kezeli.

Tavaly óta a Citadella erődítményébe nem lehetett bemenni, be volt zárva. Nem volt kávézó, illemhely, szuvenírbolt a fellegvár közvetlen közelében. Remélhetőleg az új kezelő hamarosan változtat a feltételeken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.