A bátor ventilátor

Bada Dada korai kollázsai, képversei láthatók a Galéria Neonban. Firkák, vers-, dalszöveg- és mondattöredékek, újságcímek, fotográfiák, talányos művek, kaján tréfák, költői mondatívek, gyermeteg szójátékok.

Bátor ventilátor / mindhiába forogsz / ha egy helyben / mozogsz. / Törjél le / Szakadj el / Lázadj fel Helikopter. / Az élet ára: az élet éle.

A fenti sorokat Bada Dada (Bada Tibor) írta, aki 1963-ban született Újvidéken, a helyi Iparművészeti Szakközépiskola grafika szakán végzett, majd tengerészkatona volt Pulában, később az újvidéki bölcsészkar magyar tanszékére járt, ezután szabad művészként tevékenykedett, festett, performanszokat adott elő, verseket írt, zenélt. A délszláv háború elől Magyarországra szökött, a jugoszláv Tudósok zenekarral szórakoztatta a punk/punkdzsessz iránt fogékony undergroundvilágot, a Tilos az Á és más alternatív helyek közönségét. Majd zenekarokat alapított Hevi Metál Metil Haver, Bada Csony, Mosoly Trió és egyéb neveken, ismert volt performansz- és képzőművészként, költőként, készített néhány filmet és különös hanganyagot, mígnem 2006-ban, 43 éves korában, második komolyabb elmeborulása idején úgy döntött, elege van a földi létből.

Eleinte csak egy furcsa, szertelen, féktelen, néha depressziós, máskor ironikus, önironikus figurának tűnt, tele áradó víziókkal, fura ötletekkel, aki magasról tett a magasművészetre. De egyre népszerűbb, ismertebb lett, ma a hazai undergroundkultúra meghatározó figurájaként emlékezünk rá. Aki csak egy pillantást vetett erre a világra, biztosan belebotlott legalább a Tudósokkal ismertté lett dalaiba, dalszövegeibe: Ne aggyad az agyad!, Apa kocsit hajt vagy a fentebb idézett Bátor ventilátor.

Mondatai még a magánéletben is szerteszaladó, asszociatív, már-már költői mondatgörgetegek voltak. „Értsék meg már végre, hogy nem vagyok privát részeg, aki berúgott, és elesik. Benne van az a dekadens vonal, ami a haláltánc utcaszínházamat jelenti. Nem fogok már a Nemzetibe bekerülni előadással, de mint művészlényben-lélekben megvan bennem az elesettség. Nem a nem megértett művész, hanem az, amelyik nem akar már felkelni” – mondta egy interjúban, amely a Balkon című folyóiratban jelent meg, és ez a mondat még a visszafogottabbak, követhetőbbek közül való volt.

Bada Dada: A pingvin árnyjáték (1990-es évek eleje)
Bada Dada: A pingvin árnyjáték (1990-es évek eleje)

Talán ennyi elég is ahhoz, hogy némileg képbe kerüljünk, és megtekintsük Bada Dada kiállítását, amelyet korai kollázsaiból, képversei ből szerkesztettek. Többségükben A/4-es méretű képek, firkák, vers-, dalszöveg- és mondattöredékek, újságcímek, fotográfiák, roncsolt felületek precízen komponált egységben. Talányos művek, kaján tréfák, költői mondatívek, gyermeteg szójátékok, anarchia, erotika, magasság, mélység.

Emitt egy kocka a Pánik Ping Pong című filmjéből. Amott Bada Dada gyermekkori fényképe a Newsweek címlapjára montírozva. Odébb a Tudósok koncerteken oly sokszor hallott mondat ékelődik kép és szövegromok közé: „Ne számítsatok rám, de, ha neked kockás a fejed, számtanfüzet legyen a te neved!!!, Ne számítsatok rám, de, ha neked vonalas a fejed, akkor is számtanfüzet legyen a te neved!!!” Még odébb szögesdróttal keretezett égbolt közepén írógéppel kopogott mondat: „De nem adom én az ideáljaimat, / és kenyér helyett eszek majd álmokat. / A saját boldogságomat magamban hordom, / egy darab az a szabad égbolton.” És ez tényleg nagyon pontos foglalata Bada Dada életének. Ez a néhány kép is bizonyság rá.

NE AGGYAD AZ AGYAD! FOTÓ KOLLÁZSOK ÉS KÉPVERSEK Bada Dada kiállítása a Galéria Neonban (Budapest VI., Nagymező utca 47., 2. emelet) október 3-ig tekinthető meg.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.