Nem kérnek a „lakájéletből” a 2000 szerkesztői

- Nem mi nyertük a legtöbbet - ezzel a mondattal indítja utolsó cikkét Barabás András felelős szerkesztő a megszűnő 2000 folyóirat búcsúszámában, amelynek bemutatóját ma tartották Budapesten, az Írók Boltjában.

Barabás írása így folytatódik: "Virág az ember - s az embernek halála igen iszonyú és röttenetes dolog -, de nem virág minden folyóirat, következésképpen a halála is kevésbé iszonyú. S ha mégis virág némelyik, nem mindegy, miféle. Ha egyszer az a jelszó: virágozzék minden pitypang, akkor mi, nem kellőképpen őshonos növénykék, nem virágzunk és nem is virágozhatunk tovább, a terepet átveszi a gazdanövény, a Taraxacum officinale".

A bemutatón a lap indulásának körülményeiről Szilágyi Ákos szerkesztő elmondta: eredetileg a Szép szó nevet szerették volna fölvenni, s ehhez Fejtő Ferenc engedélyt is adott, de rájöttek, nem lehet egy másik lap hagyományába ilyen módon belelépni. A 2000 nevet Mészöly Miklós javasolta, ami 1989-ben futurisztikusnak, ma pedig anakronisztikusnak tűnik.

Margócsy István szerkesztő fölidézte: az 1989-ben alapított laptól a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) megvonta azt az anyagi alapot, amivel nekiindulhattak volna a következő évfolyamnak. A búcsúszám szerinte "önreprezentációs" abban az értelemben, hogy minden szerkesztőtől olvasható benne írás, a szépirodalmi részben pedig azok a költők, írók olvashatók, akik az alapítás óta "hű és kiváló szerzői" voltak a 2000-nek. Ők Kovács András Ferenc, Ferencz Győző, Tóth Krisztina, Tábor Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Ambrus Judit, Spiró György.

Azzal kapcsolatban, hogy a 2000 folytatja-e a neten, Szilágyi Ákos a kételyeinek adott hangot, mert szerinte egy számról számra készített, nyomtatott folyóirat nem lehet ugyanaz a világhálón. Az internet ugyanis fölülírta azokat a szerzői és szerkesztői pozíciókat, amelyeket az írott nemzeti kultúra az elmúlt századokban kialakított.

Szilágyi keményen bírálta a jelenlegi, magát nemzetinek nevező kormányt a nemzeti kultúra pusztítása miatt. Mint fogalmazott, a nemzeti kormány a nemzeti kultúra utolsó, a beton alól előbújó zöldjét is kitapossa. Hozzátette: Magyarországon sok-sok kis szellemi műhely létezik, de ezekből nem jön létre igazi szellemi élet, ha nincs köztük dialógus, kapcsolat, híd és átjáró, márpedig a kulturális, irodalmi és művészi folyóiratok éppen ezeket az átjárókat teremtik meg. Mint mondta: ma éppen ezeket a kapcsolatokat verik szét, ami oda vezet, hogy "szilánkokra széttördelt tudattal" nőnek föl egész nemzedékek.

A búcsúszámot érdemes megvásárolni, hiszen a szerkesztőség az utolsó oldalon közzétette az NKA írásos értesítését arról, hogy miért nincs lehetőség a 2000 támogatására. E szöveg fölött pedig többek között azt írják: "az NKA kuratóriuma lapunkat megmérte és könnyűnek találta. Nem szeretnék a helyükben lenni, amikor Anubisz isten tartja majd a mérleget, egyik serpenyőjében a tollpihével, a másikban az NKA kuratóriumával, ezzel a sötéten dobogó, nagy szívvel. (...) Ámde vesszenek a vesztesek és éljenek a győztesek! Éljen, aki ilyen életet - kutyaéletet, lakájéletet - élni akar".

A lap búcsúestje június 25-én, szombaton este 7 órakor lesz a budapesti Stúdió K-ban, a Ráday utca 32. szám alatt, ahová minden érdeklődőt, szerzőt és olvasót szeretettel várnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.