– Emlékszel a szakdolgozatodra?

– Nekünk nem kellett írni.

– Az hogy lehet?

– Úristen, visszaveszik a diplomámat! Várjál, ez nagy keresztkérdés. Lehet, hogy írtam, csak nem emlékszem arra, hogy mit. Talán Gálffi Lacit kéne megkérdeznem, hogy is volt ez. De nem kisdoktori volt, az biztos.

– Vágytál doktori címre? Van művészi doktori képzés a színművészetin!

– Gondolkodtam rajta öt-hat éve, mikor az NKA kuratóriumi tagja voltam. Akkor elméleti szinten is elkezdett érdekelni a szakmám. Tulajdonképpen az tartott vissza, hogy nem tudnék nekimenni most két nyelvvizsgának. Ráadásul, ha olyan szerepem van, ami fontos és izgat, akkor nem tudok másra is figyelni. Én egy-ügyű nő vagyok. Sokáig ellenálltam, végül Gosztonyi János rávett arra, hogy az Új Színházban a stúdiósokkal foglalkozzak. Nagyon élveztem. Rájöttem, ha fiatalokkal szeretnék foglalkozni, akkor ezt megtehetném óraadóként is az egyetemen, DLA nélkül – persze, ha hívnak. Nem vágyom arra, hogy kötelességszerűen, állandóan bejárjak, azt nem is tudnám csinálni. Ha mégis elvégezném a doktorit, akkor Székely Gábor négyéves Új színházi vezetéséről írnék dolgozatot. Fontos színháztörténeti időszak volt, négy év után mégis „kinyírták” Székelyt. Erről mindenképpen beszélni kell.

Takács Kati

– Kerested a lehetőséget, hogy elszerződhess az Új Színházból, vagy egyszerűen elfogadtad Rátóti Zoltán meghívását a kaposvári Csiky Gergely Színházba?

– Nagyon sok embert felhívtam, és ez egyáltalán nem frusztrált. Azért talán látszott, hogy mit csináltam abban a pár évben, amit eltöltöttem eddig a szakmában. De rá kellett jönnöm, ez néha teljesen lényegtelen. Már minden színházban van egy-két korombeli színésznő, az igazgatók kezét pedig megköti, hogy hány embert szerződtethet. Volt egy-két hely, ahova szívesen mentem volna, és olyan is, ahova vágytam, de fel sem hívtam a direktort, mert pontosan tudta, hogy társulatot keresek. Február végén keresett meg Rátóti Zoli, addigra nagyjából végigkérdeztem azokat a lehetőségeket, ahol azt gondoltam, elférek. Úgy terveztem, március elején még hívok néhány olyan vidéki színházat, ahova jó szívvel szerződnék. A lakáshitelem miatt nem lehettem volna szabadúszó. Egyébként azon is elkezdtem gondolkodni, ha nem kapok sehol fix fizetést, mit csinálnék. De az sem lenne könnyű.

– Mi az, ami még érdekelne?

– Az is egy lehetőség, hogy az ember elmegy könyvesbolti eladónak. Gyerekekkel szintén lehet foglalkozni. Természetesen a színészszakmai tudásom mellé mindenhova kéne még valami végzettség. És persze nem kapkodnak a lassan nagymama korú emberekért, hanem inkább elküldik őket. Sajnálom, hogy nincs a szakmámban nagyobb összefogás. Mindenki mindent saját magának akar elintézni, a kiskapukat kutatja. Valószínűleg az összefogásért egy egészen új generációnak kell születnie. 

– Előfordulhat olyan, hogy politikai nézeteid miatt nem szerződtetnek?

– Ezen én nem gondolkodtam. A politika teszi ránk a kezét és a címkéiket. Nincs jobb- és baloldali végszó. És nem aszerint állok a színpadon, hogy jobbról vagy balról nézem a világot. A művészet nem politikai hovatartozástól függ. Próbálom kikerülni, de nem mindig lehet. 

– Elvárják az állásfoglalásod?

– Annyiféle szennyet hoz fel az életemben ez a Dörner-féle Új színházi változás. Mikor nem elég haragosan tiltakoztam a kinevezése miatt, kemény jelzőket kaptam. Mikor kiderült, hogy eljövök az Új Színházból, azt vágták hozzám, na jó, de hova mész. Nem lehet mások szerint igazodni, a saját értékrended a mérvadó. Rátóti Zoli jobboldali, konzervatív meggyőződésű ember, de ez mind nem számít, ha szakmailag nyitott, és létre tud hozni egy politikától független színházat. Kiváló színész, és remélem, azt mondhatom majd róla: kiváló igazgató is.