Első ízben tartott érdemesnek egy vokális alkotóművészt a Turner-díj odaítéléséről döntő zsűri a nagy becsben tartott kitüntetésre. Hétfő este, mellesleg éppen a gazdag Turner-kollek­ciója miatt népszerű ­Tate ­Britain múzeumban Miuccia Prada, a világhírű divattervező nyújtotta át a 45 éves Susan Philipsznek a díjjal járó 25 ezer fontos (8,2 millió forint) csekket.

A Berlinben élő skót alkotót két prezentációjáért tüntették ki: a Lowlands címűt a glasgowi Nemzetközi Vizuális Művészeti Fesztiválon, a Long ­Gone-nak nevezettet a spanyolországi ­Vigo Kortárs Művészeti Múzeumban rendezett csoportos kiállításon mutatták be. A Tate Britain igazgatója, Penelope Curtis által vezetett bírálóbizottság nagyra értékelte, hogy Philipsz „munkái intellektuális és ösztönös reakciókat egyaránt kiváltanak, és jól érzékeltetik a hang és látvány közötti viszony alapos vizsgálatát". Az eredeti művész „bátran épít a hang erőteljes, elsöprő adottságaira, és saját éneklésével kreál hatásos plasztikai élményt".

Susan Philipsz egyébként soha nem részesült zenei képzésben, és „installációit", azaz közkeletű muzsikák, illetve népdalok kíséret nélküli felvételeit a legkülönbözőbb nyilvános tereken, helyeken rögzíti. A Lowlandset eredetileg szülővárosában, Glasgowban a Clyde folyón átívelő hidaknál adta elő. Azon a kiállításon, amelyet a Turner-díj döntőjébe jutott művészek alkotásaiból rendeztek a Tate Britainben, a „hangszobrot" - valójában három hangfalat - egy ­amúgy teljesen üres teremben helyezték el: azokból csendült fel Philipsz előadásában egy XVI. századi skót siralmas ének.

A Turner-díjat 1984-ben ala­pították a kortárs művészet támogatói. Célja nem pusztán egy kiemelkedőnek ítélt munka anyagi elismerése, hanem a kortárs brit művészetben ­zajló folyamatokról szóló vita serkentése is. A jutalmat ötven év alatti, Nagy-Britanniában dolgozó vagy ott született, de külföldön tevékenykedő tehetségek kaphatják meg. A korábbi kitüntetettek közé tartozott Howard Hodgkin, Anish Kapoor, Antony Gormley, Damian Hirst és Gilbert & George is.

A művészet szentélyében azonban idén zsivaj zavarta meg a „hang ünnepét". Mintegy száz képzőművészeti iskolás és tanára ülősztrájkot rendezett az előcsarnokban, tiltakozva a kulturális kiadásokkal kapcsolatos megszorító intézkedések ellen. Rokonszenves módon Sir Nicholas Serota, a Tate múzeumok főnöke elismerte, hogy a tiltakozóknak joguk van hallatni a hangjukat, hiszen „mindenkit, aki számára fontos a művészet, aggaszt az oktatásra fordított összeg csökkentése". Susan Philipsz is támogatásáról biztosította a demonstrációt, mondván, „megszakad a szíve" a hallgatókért. A díjból egyébként a szüleit viszi el egy nyilván nagystílű vakációra.