„Egy drogost kellett eljátszanom, akinek a férje túladagolásban hal meg"
- Mi volt az első reakciója, amikor Francois Ozon felhívta, bemutatkozott, majd közölte: mivel hallotta, hogy terhes, filmet akar forgatni önnel?
- Hallani sem akartam róla. Végül győzött a kíváncsiság. Azt mondtam neki, hogy ha esetleg egy vígjátékról van szó, ami feldob, akkor átgondolom. Három héttel a forgatás előtt egyre bizonytalanabbá váltam, mert még nem volt végleges forgatókönyv, és kiderült: egy drogost kell alakítanom, akinek a férje meghal túladagolásban. Azaz a szerep a gyász és az új élet létrejöttének bizarr elegye lenne. Hát, az én definíciómban ez pont a vígjáték ellentéte. Ekkor Ozon azt mondta nekem, hogy nézzek meg két filmet. Az egyik Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című műve volt, a másik a Douglas Sirk rendezte Amit megenged az ég. Mindkettő olyan emberekről szól, akik nem illenek össze. Megértettem, hogy Ozon valami hasonlóra készül: egy mesére a toleranciáról.
- Férfi lévén nem biztos, hogy a legautentikusabban gondolkozom a témáról, de nem tartom elképzelhetőnek, hogy egy anya elhagyja újszülött gyerekét. Ezt a fordulatot hogy magyarázta meg Ozon?
- Francois másképp mutatja meg az anyaságot, mint ahogy általában a filmekben szokták. Igen, lehet, hogy őrült. Könnyen előfordulhat, hogy nem egészen igaz, amit ő gondol. Egy viszont biztos: más, mint az átlag. Kerül mindenféle giccset. Minden egyes filmjében ott az üzenet: ne ítélkezzünk mások felett. Nézze, én sem tudnám magamra hagyni a gyermekem - színészileg annál nagyobb a kihívás, minél kevesebb közös pontom van az alakított figurával -, de ez sajnos nap mint nap megtörténik. Anyák hagyják magukra a csöppségeiket. Mint ahogy számos nő drogozik, miközben terhes. Ezek tények, ilyen világban élünk.
- Ozont megelőzi a híre, nemhiába hívják a francia mozi fenegyerekének. Nem tartott tőle?
- Dehogynem. Számos kollégám mondta róla, hogy keménykedik, folyamatosan manipulálja a körülötte lévőket és a végletekig hajtja a színészeit, hogy kihozza belőlük a legtöbbet. Velem nem ez volt a helyzet. Meglepően érzékeny és kedves volt velem. Noha eleinte úgy éreztem, hogy engem is kizsigerel. Egyszerűen nem tudja, nem érzi, hogy hol a határ, de mivel terhes voltam, a pszichés fáradtság elképesztő hatással volt rám. Így megesett, hogy én döngöltem őt a földbe. Ritka őszinte viszony alakult ki kettőnk között.
- Dolgozna vele megint?
- Voltak olyan pontok a forgatás alatt, amikor szinte azonnal rávágtam volna a kérdésre, hogy „soha többé". De megfogott, hogy mennyire személyes ügy számára ez a film. És az érzés elkezdett hiányozni, amióta véget ért a közös munkánk. Így most azt kell feleljem a kérdésére, hogy bármilyen hajmeresztő ötlettel állna elő, én igent mondanék.
- A színészeknek természetes, hogy akár meztelenül is forgassanak. A test csak eszköz, de a terhesség fokozottan intim állapot. Ön ráadásul még szexjelenetet is vállalt...
- Tényleg másként viszonyul egy nő a testéhez, ha terhes. Mindemellett én a sima meztelenkedést sem kedvelem, pedig már nemegyszer átestem rajta. Csak olyan esetekben bólintottam rá, amikor úgy éreztem, hogy nem öncélú a jelenet, és a film integritását sértené, ha nem tennék eleget a rendezői kérésnek. Terhes testet fényképezni ennél sokkal bátrabb és ritkább tett. Francois Ozon épp ezért volt nagyon merész, amikor az intimitást újrafogalmazta a vásznon. Szerintem gyönyörűen sikerült. A kérdésre válaszolva: elképesztő színészi kihívásról van szó, hiszen a testem már nemcsak az enyém, hanem a bennem fejlődő gyereké is. Azt semmiképp sem szerettem volna, hogy a születendő gyermekem később azt érezze, hogy kihasználták, kihasználtam.
- Hány éves korában mutatja meg majd neki a filmet?
- Amilyen későn csak lehet!
