800 milliós projekt indul Tác-Gorsiumban

Mintegy nettó 800 millió forint összköltségű beruházás indul a Tác melletti Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás területén. A fejlesztés egyik kiemelt célja nevezte, hogy a látogatók egy egész napot eltölthessenek a parkban. A projektelemek kialakításánál az ókori élet élményszerű, vonzó bemutatására törekszenek korhű környezetben.

A Tác község közigazgatási területén elhelyezkedő római kori romterület hazánk egyik legjelentősebb, jelenleg azonban méltatlan állapotban található római kori történelmi emléke. A Quies Gorsiense - Gorsium a kikapcsolódás antik szigete című projekt célja, hogy a régészeti park fejlesztésével a romterület értékeit bemutathassák a látogatóknak. Az előkészítő munkálatok december elején kezdődtek meg.

A várhatóan 2015 nyarára megvalósuló fejlesztés keretében megújul a romterület északi oldalán álló védőépület, az úgynevezett Freskós ház. A 2-3. századból származó lakóház két, falfestményekkel díszített lakószobája, valamint a részben a védőépület alatt elhelyezkedő lakomaterem és annak pincéje is látogathatóvá válik a projekt eredményeként. A pincében egy korhűen berendezett tárolóhelyiséget tekinthetnek meg az érdeklődők, a régészeti feltárások során előkerült, főzéshez és étkezéshez használt edényekkel.

A színház hátteréül szolgáló erődfal egy szakaszát a hozzá kapcsolódó két oldal-, illetve saroktoronnyal műemléki rekonstrukció keretében mutatják be. A fal és a tornyok teteje egyben kilátóként is funkcionál, amelyről a régészeti park egész területét áttekinthetik a látogatók.

A projekt részeként felújítják a Zichy-pince belső terét: több, terem méretű, üvegcsempével bélelt hordóját kibontják, és ezek a továbbiakban vitrinként funkcionálnak majd. A kiállítótér a tervek szerint később kőfaragványok, egyéb kőemlékek, rekonstrukciók kiállítóhelyéül szolgál. A meglehetősen rossz állapotban lévő, római kori lakóház mintájára készült, "U" alakú épületet szintén felújítják. Az épületben részben az eredeti funkciót betöltő helyiségeket (irodák, raktárak) alakítanak ki, másik szárnya pedig látványraktárnak ad majd helyet, ahol a feltárások során előkerült leleteket mutatják be - tájékoztatott az MTI nyomán a museum.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.