67,6 milliárdot költöttünk tavaly könyvekre

A tavalyi könyvforgalom - a Magyar Kiadók és Könyvkereskedők Egyesületének (MKKE) adatai szerint - 67,6 milliárd forint volt. Azaz lakosok átlagosan 6.700 forintot fordítottak könyvekre - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából. A könyvforgalom folyó áron számolva 1 százalékkal haladta meg az előző évit.

A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca 2008-ban is megőrizte primátusát, 17,3 milliárdos forgalmával az összforgalom 25,5 százalékát tette ki. Az ismeretterjesztő könyvek pozíciója az elmúlt évben valamelyest romlott, több mint 1 milliárdos, mintegy 6 százalékos forgalom-visszaesést regisztráltak, így az összforgalomból 24,1 százalékban részesedtek. A szépirodalmi művek az elmúlt évben közel 12 milliárd forintos forgalmat könyvelhettek el, a teljes könyvpiac 17,8 százalékát. A szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok, szótárak, valamint az egyéb, felsőoktatásban használatos kiadványok kereslete az elmúlt évben is csökkent, a teljes kereskedelemből már csak 10,6 százalékot tesz ki.

Továbbra is tart a gyermek- és ifjúsági könyvek piaci térnyerése, tavaly 8,6 milliárd forintos bevételt regisztráltak, az összforgalom 12,7 százalékát.

A gyermekkönyvekhez hasonlóan bővült a CD-k, a CD-ROM-ok és az új média, a hangoskönyvek piaca: a 2008-as, megközelítőleg 6 milliárd forintos forgalom az összes 8,9 százalékát jelentette. A bevételek döntő részben az adattárakat rögzítő lemezek eladásából származnak, a hangoskönyvek piaca, jelentős fejlődése ellenére, még nem éri el az összforgalom 1 százalékát sem.

2008-ban Magyarországon összesen 16.446 nyomtatott mű jelent meg, közel 46 millió példányban. Műfaji, kiadványfajtánké Az elmúlt évben a kiadott könyvek és füzetek száma 15.255nti megoszlását tekintve a papíralapú kiadványok 88 százalékát teszik ki a könyvek, további 5 százalékát a füzetek, 7 százalékát pedig a zeneművek, kották, térképek és egyéb sokszorosítások.

Az elmúlt évben 15.255 könyvet és füzetet adtak ki, példányszámuk több mint 44,5 millió volt. Ezen belül a könyvek száma 14.447, amely 1.208-cal több, mint 2007-ben volt, a példányszám az egy évvel korábbival szinte megegyezően alakult.

 

Könyv
Könyv
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.