22 millió Mimiért

Vaszary János feleségéről, Mimiről készült festményéért adták a legtöbbet, 22 millió forintot a BÁV tavaszi művészeti aukcióján.

A rendezvényen 16 millió forintért kelt el Mednyánszky László Tavaszi táj című alkotása, és 4,4 millióért talált új tulajdonosra ifj. Markó Károly olasz tájképe.

Anna Margit, Országh Lili, Csók, Perlmutter, Gruber, Pechán, Márffy, Kádár Béla alkotásai mellett két fiatal kortárs művész, Nagy Boglárka és Weiler Péter festményeit is komoly licitet követően vásárolták meg.

Vaszary János: Merengő (Mimi)
Vaszary János: Merengő (Mimi)

Elkeltek két-három karátos brillel díszített ékszerek és több százezres gyöngysorok, közülük is elsősorban a tahiti gyöngyök. A briliáns mellett a zafír és a smaragd volt a sztár, az egyik ilyen garnitúrát 3,2 millió forinton ütötték le.

Az art deco ékszerek közül csaknem kétmillió forintért vettek meg egy több mint 3 karátos smaragddal és 24 briliánssal díszített karéket. Egy százéves, ma is működő sonkaszeletelő gép annyira tetszett egy licitálónak, hogy 2,2 millió forintot is megadott érte.

Licitharc folyt a Zsolnay-kollekció darabjaiért, egy fajdkakasos falitál két-, egy gyíkokkal díszített virágtartó edény 2,6 millió forintot ért, és szerette a közönség az 1910-es, faragott állványon álló földgömböt. Gorka Géza 1932–35 között készült élénk színű kerámiái, Borsos Miklós és Varga Imre kisplasztikái is új gazdára leltek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.