Top klasszika

Ötletek a választáshoz. A 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál klasszikus zenei programjai közötti eligazodásban igyekszünk segíteni.

MÁRCIUS 23., MŰVÉSZETEK PALOTÁJA

Simon Keenlyside áriaestje Gyerekkorától sztár, a cambridge-i St. John College kórusában volt szólószoprán kisfiúként, és csodák csodájára, szép maradt a hangja a mutálás után. Annyira szép, hogy ma ő a világ legmegbízhatóbb, legelismertebb baritonja. És bírja a kockázatot is, ha kell, XXI. századi művekben lép fel, ide pedig a leghíresebb áriákat hozza az estjére, hogy jelezze: vállalja az összehasonlítást a halott legendákkal is.

MÁRCIUS 23., ZENEAKADÉMIA

Handel Orlando Amilyen a szerencsénk, a tavaszi fesztivál két legígéretesebb koncertje ugyanarra a napra esik. A kar mester Jean-Christophe Spinosi csodálatos megszállott, az OrlandoHandel egyik legszebb operája, amit mérgében írt, három hét alatt, mert a vetélytársak már a bukásának örültek. Hol vagytok ma, vetélytársak?

MÁRCIUS 25., ZENEAKADÉMIA

Martin Grubinger és a BBC Filharmonikusok Elképesztően marimbázik, xilofonozik, játszik bármilyen hangszeren, amit ütni kell. És ezt az elképesztést meg is tudja mutatni, a közönség tátja a száját, és észre sem veszi, hogy ezzel a lelkesedéssel éppen nem mást, mint kortárs műveket hallgat.

MÁRCIUS 28., MŰVÉSZETEK PALOTÁJA

Zubin Mehta és a Bécsi Filharmonikusok

Legutóbb mélységesen kiábrándult karmester benyomását keltette Zubin Mehta, aki mélységesen kiábrándító stílusban vezényelt el két nép szerű Beethoven-szimfóniát, ide ez is elég lesz alapon. Most érdekesebb programmal jön és a Bécsi Filharmonikusokkal, ha ez sem lesz jó, többé ne is jöjjön.

ÁPRILIS 4., MŰVÉSZETEK PALOTÁJA

Patricia Kopatchinskaja és az MR Szimfonikusok Pár éve a Beethoven Hegedűversenyt játszotta Pesten Patricia Kopatchinskaja, de olyan furcsán és eredeti felfogásban, hogy alig lehetett ráismerni a darabra. Most ez a probléma aligha fenyeget, Eötvös Péter II. hegedűversenyének zenéje aligha van olyan sokunk fülében, hogy rögtön az újraértelmezésre vágyakoznánk.

ÁPRILIS 5., BMC

Andreas Scholl és Edin Karamazov estje Karamazov a világ második legismertebb lantjátékosa (az első Sting, akivel közös lemezt készítettek), Scholl a világ legismertebb kontratenorja. És a műsor is szép, finom, mélabús.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.