Párbeszédek a géppel
Mert bár az elektrográfiai alkotások nem ecsettel, ceruzával vagy rajz krétával készülnek, hanem fénymásoló, fax vagy számítógép segítségével, azért arról szó sincs, hogy az alkotó folyamatot egy lélektelen gép végezné, és ne lenne szükség művészi gondolatra, valamint az azt megvalósító alkotóra. A koncepció, a kompozíció, a színharmónia vagy a képzőművészeti tudás az elektrográfiai munkákban is tetten érhető.
Daniel Cabanis francia képzőművész úgy fogalmazott egyszer: „Egy elektrográfiai munka annak a kreatív beszélgetésnek a végeredménye, amelyet a művész folytat a géppel.” Nem tévedett: ezek az alkotások legfeljebb abban különböznek egyebektől, hogy az említett technikai eszközök speciális lehetőségeit, egyedi sajátosságait felhasználva, és olykor még a véletlent is csatasorba állítva, jönnek létre. De mert a technikai eszközök tárháza – főként a számítógépek rohamos fejlődésének köszönhetően – megnőtt az elmúlt évtizedekben, az elektrográfiai munkák körét is jócskán kiterjesztették: lehetnek ezek ma már különféle digitális alkotások, képek, installációk, fényinstallációk, videók, mozgóképes munkák. Az elektrográfia önálló képzőművészeti tartalmat kínál, a hagyományos művészeti irányzatokkal egyenrangú. Ez még akkor is így van, ha csupán néhány évtizedes múltra tekinthet vissza.
Igaz, hogy Amerikában már a hatvanas években is készítettek művészi céllal fénymásolatot, de a másolóművészet nemzetközi elismerését csak a New York-i George Eastman Házban rendezett 1980-as kiállítás hozta meg. Nálunk a művészek a hetvenes években kezdték el kóstolgatni ezt a képalkotási lehetőséget, de csak igen szórványosan, merthogy nehezen tudtak a fénymásoló gépek közelébe férkőzni.
1989-ben Dárdai Zsuzsa, Saxon-Szász János, Tenke István és Zsubori Ervin megalapította az Árnyékkötők Alkotócsoportot, amely maga köré gyűjtötte az elektromos eszközöket (fénymásolót, faxot, komputert) használó alkotókat. A csoport hasonló néven folyóiratot jelentetett meg, amely Közép-Európában egyedülálló módon a műfaj bemutatására és propagálására vállalkozott. Aztán a fénymásoló és a fax háttérbe szorult, megerősödött viszont a számítógép. Amely nem csak több technikai lehetőséget, de a gyorsan elhalványuló (korabeli fénymásolón és faxon készített) alkotásokkal szemben tartósságot is kínált a művészeknek.
2001-ben megalakult a Magyar Elektrográfiai Társaság, amelyhez már 62 alkotó csatlakozott, és amely kiadványokkal, alkotótelepek, szakmai programok, valamint kiállítások szervezésével népszerűsíti az elektrográfiát. Matricák címmel két-három évente rendez nemzetközi kiállítást, Mega-pixel néven rendszeresen hazait. A soron következő éppen e hét végétől látható a Blaha Lujza téren található Müszi – Művelődési Szint elnevezésű helyen, a Corvin áruház harmadik emeletén. Márciusban aztán két további tárlatuk nyílik, az egyik a MKISZ Andrássy úti galériájában, a másik Képszonettek – Hommage á Bálint Endre címmel a Fuga Budapest Építészeti Központban. Végül március 28-ig még egy tárlat megtekinthető az Akácfa utcai A22 Galériában.
Különösen jól érezhetik itt magukat az alkotások, mert ahogy magáról állítja, „ez az első galéria Magyarországon, amely a tudomány, technológia és művészet kapcsolatára koncentrál. Fő célja új és kísérleti művek bemutatása, dokumentálása és gyűjtése.” A kiállítás jól mutatja a műfaj sokszínűségét. Látható ott számos különféle nyomat, digitális fotogram, digitális festmény és montázs, a káosz birodalmába kalandozó nagyon szép videoistalláció, számítógépes alaplap, plexilapok és ledes fények segítségével készített installáció, ha teszik: kicsi installációk. Foltok, elektromos hullámok, rejtelmes terekben bolyongó emberek, fi nom fényjátékok, szürreális pillanatok, egyszóval minden, amire lehetőséget nyújt a digitális képalkotás.
Amúgy pedig itt sincs másképpen, mint egyéb kiállításokon: vannak képek, amelyek iránt közömbösek maradunk, és akadnak olyanok is bőségesen, amelyek megszólítják a látogatót. Megszólítják, párbeszédbe elegyednek vele, és a párbeszéd során világossá teszik számára: az elektrográfiai munkák esetében szó sincs arról, hogy a gép forog és az alkotó pihen.
