Ökrösék a Zeneakadémián

Az autentikus megszólaltatás volt a célja Ökrös Csabának, amikor 1986-ban bandát alapított. A zenekart klasszikus előképzettségű zenészekből verbuválta.

Mint akkoriban szinte mindenkinek, az ő figyelmük középpontjában is a soknemzetiségű Erdély állt, a magyar, román, cigány, zsidó népzene máshonnan már kiveszett dallamaira fókuszáltak. Az Ökrös együttes „klasszikus magyar” vonósbandaként választott hangszereket: hegedűt, (háromhúros) brácsát és bőgőt, de már a kezdetektől használtak ütőgardont, gitárt, dobot és dorombot is. A Muzsikás mellett a világzene műfajalapítójaként is számon tartott formációt húsz éve fedezte fel a nagyvilág: Dave Feeney meghívására a csapat lemezfelvételt készített Hollywoodban. S bár az együttes tagjai hosszú évek óta nem muzsikálnak együtt, a banda március 6-án újra összeáll, hogy a Zeneakadémia Nagytermében színtiszta, életerős népzenével lepjék meg a publikumot. Ökrös Csaba társai ezúttal Molnár Miklós, Kelemen László, Mester László és Doór Róbert lesznek, olyan állandó vendégekkel kiegészülve, mint Juhász Zoltán és Berecz András. Egyetlen estére újra összeáll a legendás zenekar, egyetlen koncert erejéig megelevenedik a múlt.

I!

03. 06.

KEZDÉS: 19.00

HELYSZÍN: Zeneakadémia (Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8.)

CÍM: Ökrös együttes retrospektív

JEGYÁR:1900 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.