Fölöttébb gyakoriak az efféle gasztronómiai innovációkat érintő szóbeszédek, s éppoly népszerűek,mint azok a cáfolhatatlan információk, amelyek szerint az Európai Uniót többször is pénztárcalopáson érték a hatos villamoson, a trappista pedig többszörös sajtvilágbajnok.

Mármost minden olyan műsor, amely az ismeretlenség okozta előítéletek lebontását is megcélozza, kiemelt figyelemre érdemes, így a Super TV2-n szerdán este debütáló Hajós a dobozban című produkció is.

A csatorna esténként amolyan oneman-show-kat küld a képernyőre, ám abból kár messzemenő következtetéseket levonni, hogy Hajós András helyet kap a körben, elvégre olyan rivális is akad a mezőnyben, mint Kasza Tibor, aki kitartóan konkurál Hajdú Péterrel a magyar televíziózás legnagyobb tévedésének járó emlékéremért. Ha Hajós másik ligában játszik, annak nincs különösebb sportértéke, mert a biztonsági őrt sem tüntetik ki, ha őrzésben jobban teljesít, mint a whiskys rablóba ojtott Repülős Gizi. Csakhogy Hajós attrakciója olyan biztatóan indul, hogy úgy tetszik, az abszolút vetélkedőben is megállja a helyét.

Az ötlet kivitelezése kevéssé fantázia gazdag: a főszereplőt egy dobozba pozicionálják, majd valahova kirakják, s azt kapja feladatul, hogy integrálódjék a kijelölt környezetbe. Ezúttal például Chang Piroska családjába.

Ám Hajós már a beköszönésnél megszerzi a bizalmat, antréja ritkán látott kincset rejt: öniróniát. Ennek is köszönhetően hitelessége sokáig kitart. Amíg a repetitív szakaszok nem válnak nagyon unalmassá. Addig viszont működik a produkció. Nyilván, mert Hajósnak gond szórakoztatóan társalogni az idegenekkel, miközben sokat tesz azért, hogy a többség számára totálisan ismeretlen kultúrából érkezők hétköznapjait bemutassa. Egyáltalán azt: a másság nem bűn.

Meg is említi: a kínai családok több mint két évtizede élhetnek itt, de keveset tudunk hétköznapjaikról, szokásaikról, céljaikról. Ezúttal arról értesülünk: a panelban élő famíliában a lánygyermek, aki szinte akcentus nélkül beszél magyarul, fogdoktorként végzett, de a hagyományos kínai orvoslást is elsajátította. A legérdekesebb párbeszédek egyike, amikor Hajós azon igyekszik, hogy a magatartásminták közötti differenciákat bemutassa. A fiatal nő meséli, ordibálás nincs feléjük: már akkor behúzza fülét-farkát, ha az apja jelentőségteljesen ránéz. Nem azért, mert ütéstől fél, hanem mert a családfőnek tekintélye van. Az utóbbit arról faggatja: miként lehet, hogy soha nem jut eszébe félrészegen kóborolni a körúton, majd a napi menüt egy jó zsíros gírosszal lefojtani a török kajáldák egyikében? A változatos dialógusok közben elhangzik megannyi erősmondat: a kínai férfi az együttélés normáiról, Hajós a szabadságról mond megjegyzésre érdemest.

Ám ennél messzebb nem jutunk, mert a formátumban nincs annyi lehetőség, amennyi műsoridőt hozzárendeltek. Fél óra ezúttal több lenne, mint az egy. A második etap lehetett volna a pannonhalmi bencéseknél tett látogatás, amely – az ajánló szerint – a jövő heti adás lesz. Abból majd kiderül, hogy nem Ferenc pápa-maskarát viselő versenyzők méretnek meg nap mint nap egy fundamentalista imaversenyen, hanem ifjú emberek élnek és tanulnak együtt, olyanok, akik hisznek valamiben.

És ha mindig közelebb jutunk egy közösség vagy kultúra megismeréséhez, már megérte. Mert ahogyan Hajós a kínai példa esetében rögzítette: érdemes átlátni az édes-savanyún.

Már csak azért is, hátha egyszer kiderül: mind pirézek vagyunk.