A gyűjtők még nem lelkesek
Az örökségvédelmi törvénynek ezzel a módosításával a korábban jogszerűsített, miniszter vezérelte műtárgyáthelyezések könnyebben megvalósíthatók lehetnek. Ám a törvénymódosítás kidolgozásában részt vevő Buzinkay Péter, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője szerint ez mint szempont fel sem vetődött. Szerinte régóta esedékes, szakmai indíttatású változtatás történt, azért, hogy a múzeumi és védettségi rendszer összeérjen a valósággal.
A jelenleg érvényben lévő besorolási szisztéma még egy 1963-as szabályozáson alapult. Azóta az élet új, már be nem sorolható gyűjteményi formákat produkált: közönség számára is nyitott alapítványi és magángyűjteményeket. Ezek nem illeszthetők be az eddigi gyűjteményi kategóriákba, így nem indulhattak állami pályázatokon.
Idesorolhatók egyházi gyűjtemények is, amelyek valamilyen szempontból nem felelnek meg a mai múzeumi követelményeknek, például nincs megfelelő végzettségű szakemberük. Ettől még értéket őriznek, aminek szüksége van hivatalos minősítésre, besorolásra, állami támogatásra.
A nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény minimális kritériuma, hogy több jelentős mű között legalább egy védett műtárgy legyen, és évente legkevesebb 25 napon látogathatóvá tegyék. E kritériumoknak remekül megfelel például a Kogart-gyűjtemény: magántulajdonú nyilvános kollekció, de nem múzeum. Vagy: újabban elég sok múzeumi státuszától megfosztott – mert a kritériumoknak nem megfelelő – kisebb, helyi gyűjtemény találhatja meg a helyét a kategóriában. – A besorolás nem kötelező, az állam semmiképp nem fogja erőltetni – tájékoztat Buzinkay Péter. – Egyfajta minőségi igazolás és lehetőség állami pályázatokon való indulásra, később olyan jogi előnyei is lehetnek, mint például a múzeumok által élvezett immunitás: külföldi kölcsönzéseknél mindenféle jogi igénnyel szemben védettséget élvezhet majd egy ilyen gyűjtemény darabja. (Igaz, ez nincs még erre az új kategóriára is kiterjesztve.)
Megkérdeztük a Kogart művészeti vezetőjét, Fertőszögi Pétert, csábító-e számukra az új kategória, de azt válaszolta, nem szeretnék besoroltatni magukat. Gyűjteményük viszont teljesen nyilvános, minden darabja fenn van a neten – elsőként a magángyűjtemények közül –, november óta kutatható. Hasonlóképp nyilatkozott a múzeumszerűen látogatható veszprémi Vass-gyűjtemény tulajdonosa, Vass László is. Hiába csábító a támogatások lehetősége, egyelőre idegenkedik a besorolástól. Eddig mindent magánerőből hozott létre, ami egyfajta szabadságot ad neki.
A győri Kolozsváry-gyűjtemény örököse, Kolozsváry Marianna művészettörténész úgy látja, az új gyűjteményi kategória nekik azért nem vonzó, mert a kötelező nyilvánosság biztonsági veszélyeket rejt magában.
A szintén március 15-től bevezetendő „közérdekű kulturális érték” kategória olyan gyűjteményeknek lett kitalálva, amelyek darabjai nem feltétlenül kulturális produktumok, de együtt mégis valamiféle kulturális értéket képviselnek: százdarabos mobiltelefon-gyűjtemény vagy egy szekercekollekció. Aki bejelentkezik, kifizeti a nyilvántartási díjat, mérlegelés nélkül megkapja a címet, s államilag jegyzett gyűjtemény tulajdonosává válik. Évi 12 napon át garantálnia kell a bemutatást (a net is megfelelő hely rá).
Tóth György, a kisgyűjteményeseket tömörítő Magyar Gyűjtők Társasága ügyvezetője úgy látja: a rájuk vonatkozó passzusok szűkszavúak, a végrehajtási szabályok sem ismertek, de a módosítás előrehaladás ahhoz képest, hogy a múltban a magángyűjtés fogalma sem létezett. De ha ezek a kollekciók azonos pályázati feltételekhez jutnak a szigorú előírások alapján működő közgyűjteményekkel, az olyan lesz, mintha a dokumentumfilm kategóriában indítanánk a realityshow-kat is.
Mégsem teljesen egyértelmű a cél?
Ha a szabályozás célja az, hogy a védettségi és a múzeumi kategóriák összeérjenek a valósággal, miért nem a muzeális intézmények működésének szakmai feltételeit szabályozó törvényben rendezték a kérdést? – latolgatja a módosítás esetleges más indítékait Kiss Vendel, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke. – Ha a cél az, hogy a múzeumokra vonatkozó törvény szigorú szakmai kritériumait kikerülve szeretnék forráshoz juttatni a szakmai alapon múzeumnak nem nevezhető, de mégis értékeket őrző gyűjteményeket, ez a múzeumkategória súlyos leértékelése; másrészt arra utalhat, hogy a törvényhozó a maga által felállított szakmai kritériumokat nem veszi komolyan. Ráadásul a mai törvény is lehetőséget ad a jelentős értékeket őrző magángyűjtemények állami támogatására.
