Víg: Eszenyi biztos befutó

A várakozások szerint a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén támogatja Eszenyi Enikő igazgatói kinevezését a Vígszínház élére a 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig terjedő időszakra. Kérdés, hogy Orbán Gyöngyi, a pályázatokat elbíráló zsűri fideszes elnöke ezúttal is tartózkodik-e. A pályázatot elbíráló szakmai bizottság ülésén az Állami Számvevőszék akkor még titkos vizsgálati jelentésére hivatkozva kijelentette: tartózkodni fog a szavazáson, mert a vizsgálati összegzés tartalmaz „bizonyos minősítéseket”. Több részletet külön kérésre sem árult el erről.

Tüttő Kata szocialista képviselő kérte a jelentés kiadását a főjegyzőtől, de ő, titkos voltára hivatkozva, nem kívánta kiadni, bár nem titkolta, hogy ő árult el belőle néhány részletet. Információink szerint Tarlós István is e jelentésre hivatkozva kérte a zsűriben a fővárost képviselő Orbán Gyöngyit a tartózkodásra. A szakmai grémium most négy igen és két tartózkodás mellett támogatta Eszenyi pályázatát.

A Vígszínház jelenlegi vezetője az MTI-nek azt mondta, kitart korábban megfogalmazott színházeszménye mellett, előző pályamunkáját csak azért módosította, mert eltelt négy hónap, és közben jó néhány tervük megvalósult és új elképzelések, nemzetközi és hazai együttműködések születtek.

Megbízatása január 31-én járt le. Július végén írták ki az első pályázatot, amelyen Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője is indult. Szeptemberben Csomós Miklós főpolgármester-helyettes kérte a közgyűléstől az érvénytelenítést, mondván, egyikük sem kapott többséget a szakmai bizottságtól (akkor mindketten három-három igen szavazatot szereztek).

A főpolgármesteri hivatal nem indokolta, hogy az új pályázatot miért csak 17 hónapra írták ki. Az ellenzék szerint ez csak trükk: a választások utánra halasztják a várhatóan vihart kavaró döntéseket.

Még másfél év
Még másfél év
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.