Az egyik példája. Az a változat, amikor kész műhöz ír illeszkedő, esetleg opponáló, parafrazeáló és frazeáló értelmezést költő, író, esszéista, és amelynek csaknem jelenkori, alig harmincéves szép utódja a Szentendrei Műhely Galéria Kép – vers című kiadványa. Ha tetszik, fordított illusztráció is, mert Barcsay-nyomathoz Weöres, Kornisshoz Tandori, Konokéhoz Fodor András írt – valóban kézzel szépírt – akkor versszakokat.

Finom, intim és érlelt összművészeti alkotás ez, amely – igaza van a bevezető szövegnek – csaknem egészében hiányzik-hiányzott a hazai kultúrából. Akkor, a múlt század elején, amikor ez műforma Európában – kivált Párizsban – első virágkorát élte, nálunk a hasonlítható eredmények legfeljebb igényesen illusztrált Kner- és Tevan-könyvekig terjedtek, a bibliofilián túl addig az exlibrisgyűjtésig, amelyben a megbízást adó polgár átmenetileg Gyula pápának érezhette magát. Bemutatni és kortárs teljesítményekkel népszerűsíteni tehát ezt a klasszikus műfajhatárokat tagadó törekvést mindenképpen érdemes, és ahogy mondani szokás, hézagpótoló.

A hagyományos szereposztás szerinti is, amikor a dán Pedersen illusztrál színpompás, expresszív és fegyelmezetlen nyomatokkal francia költő-esszéistát, a francia Miotte spanyol író-filmrendezőt, és az ugyancsak francia Agosti káprázatos akvarellt fest libanoni származású honfitárs költő szövegéhez. Az illusztrációk értelmezések, többnyire nonfiguratívok, ábrázolást úgyszólván sosem látunk. Mi több, a brit Tyson–Christie szerzőpáros JCB címen rokonnak láttatja Joyce-t, Cage-et és Beckettet, közösségük alapja a közös leporellóban néhány Mondrian-utódként komponált elegáns lap. Jobb tehát, ha most már tudomásul vesszük, hogy ehhez a függetlenedéshez a művészetnek joga-oka van. Ha az irodalmat annak tekintjük, ami ebben az esetben: apropónak, hivatkozási alapnak, a produkciót pedig autonóm, öntörvényű alkotásnak.

Akkor nem kell töprengenünk azon, hogy Yvan Goll expresszionista meg szürrealista volt, főképp romboló vezérfigura a múlt századi klasszikus avantgárd szemében, és zavartalanul méltányoljuk Vera Molnar/Molnár Vera végtére is geometrikus fegyelmű betűsorait. Szuverén alkotások, irodalomra emlékezve: Lévay Jenő Pilinszky-illusztrációnak ajánlja lapjait, amelyeknek nonfigurációja meglepően, de nem hatás nélkül került Braille-írással domborított papírlapokra, Nemes Judit geometrikus absztrakciók közé illeszt vélhetően lírai szövegeket.

Az önállóság azonban a könyvkötészetben diadalmaskodik igazán. A jobboldali terem fő attrakciója és a kiállítás leglátványosabb része a könyvkínálat. Magánkollekciók, geometrikus absztrakciót gyűjtő és kiadó vállalkozások válogatása, amely színben, fantáziában és materiális minőségben egyaránt rendkívüli. Itt már régen nem érvényesül a régi szabály, miszerint a borító az írott mű reklámja, netán közvetítője, itt már szabadon szárnyal a tervezői – minthogy a kiállítást rendező Nyitott struktúrák is e hagyományt követi, a konstruktivista tervezői – invenció. Lautréamont, a szürrealizmus ősatyja egymást fedő kék és sárga négyzetek mögött, az utód Queneau csupa derékszögben, Marinetti téglalapok statikus rendjében.

De: malevicsi finomságú négyzetek, gyönyörű vászonra nyomott derékszögek, és Malaparte fekete-fehér borítója egy vörös csíkkal maga is költemény. Már régen nincs szó mappákról, szöveg és ábrázolás kölcsönhatásáról is kevéssé, de ha nehéz volna is megmondani, miről is szól ez a kiállítás valójában, látványos és olykor valóban hézagpótló.

Az irodalom ebben az esetben apropó, hivatkozási alap