Thrillerben mondom el

A berni követ hiánypótló film. Készültek eddig is tévéfilmnek nevezett művek, de igazából kommersz vagy szerzői játékfilmek voltak, dramaturgiájuk és atmoszférájuk nagyon különbözött attól, amit a világ boldogabbik felén tévézésnek hívnak. És abban is újat hoz, hogy a szorosan vett thriller műfaját adaptálja hazai viszonyokra.

Az, hogy miért nem honosodott meg nálunk ez a műfaj, izgalmas talány. Magától értetődőnek látszik mozgóképes feszültséget kreálni, de valamiért mindig nevetséges eredményt hozott magyar filmes környezetben. Úgyhogy tekinthetjük áttörésnek: Szász Attila rendező képes volt úgy instruál ni és lefilmezni a színészeit, hogy a néző nem érzi kínosan magát. Jó látni, hogy Kádas József, de főleg Szabó Kimmel Tamás kellőképpen fenyegetően tud nézni, és fel tud emelni úgy egy pisztolyt, ahogy azt egy amerikai (film)színész is tenné.

A hitelességhez hozzátartozik, hogy a mű stabil dialógusokon alapul, ez pedig Köbli Norbert forgatókönyvíró érdeme. A film megtörtént eseményeket követ. Pontosan két hónappal Nagy Imre és mártírtársai kivégzése után, 1958. augusztus 16-án a Magyar Népköztársaság berni követsége ellen két magyar emigráns, Nagy Sándor és Papp Endre fegyveres támadást hajtott végre: westernpárbajra emlékeztető tűzharc alakult ki, és Nagy halálos sebet kapott. Ennyiből indult és kellőképen szárnyalt Köbli fantáziája, hogy érzékletessé tegye a két forradalmárnak és a hatalom megtestesítőjének –a Kulka János alakította nagykövetnek – a küzdelmét. A fordulatok felfedése nélkül elmondhatjuk, hogy a film 75 perces játékidejébe sikerült mindent belesűríteni, ami a thriller műfajában kötelező.

Köbli Norbert korábban már két „kommunista” alkotás forgatókönyvét is jegyezte, de a mozikban látott A vizsga (Bergendy Péter rendezte) és a szintén tévéfilmnek készült Szabadság, különjárat (Fazakas Gergely) igencsak „szellős” volt dramaturgiailag, A berni követ esetében viszont sikerült végre úgy feltenni a pontot az i-re, ahogy kell. Ez a legérzékenyebb film 1956-ról, illetve arról, hogy mit is jelentett az akkor és most.

A berni követet ma 20.20-kor vetítik az M1 tévécsatornán. (Cs. G.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.