Békéscsaba Munkácsy városa, az asztalosinasnak adott árva gyerekről itt dőlt el, hogy nem mesterember lesz, hanem művész. A városi múzeum az ő nevét viseli, és nagynénje házából Munkácsy-emlékházat alakítottak ki. 2005-ben, a Magyar Nemzeti Galériában indult az a vándorkiállítás-sorozat, amelynek a békési megyeszékhely már a sokadik állomása. A gerincét az Egyesült Államokban élő, kárpátaljai származású magyar üzletember, Pákh Imre gyűjteménye adja, de minden helyszínen igyekeznek mást és másként bemutatni a közönségnek.

A nagy festő helyi kultuszát most igazán sok kép megtekintése erősítheti

Békéscsabán Munkácsy születésének 170. évfordulójára, február 20-ára időzítették a megnyitót. A kiállítás a Munkácsy 170 címet viseli, és a 170 évhez 170 műtárgyat állítottak ki. Gyarmati Gabriella művészettörténész, a kiállítás kurátora és látványtervezője elmondta: noha a múzeumban állandó kiállítás van a festő műveiből, remélik, hogy a közönség élni fog azzal a ritka lehetőséggel, hogy most egyszerre ennyi Munkácsy-kép látható a városban.

A Pákh-gyűjteményből 33 festmény látható, további 20 képet pedig a Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a debreceni Déri Múzeum adott kölcsön. Az állandó kiállításnak otthont adó teremben berendeztek egy enteriőrrészletet is, amely Munkácsy párizsi palotájának berendezését mutatja be. Ehhez egy gyulai magángyűjtő és a szegedi Móra Ferenc Múzeum adott kölcsön tárgyakat. Gyarmati Gabriella a saját stílus megtalálása és a kedvelt témák szempontjai szerint rendezte el a képeket.

Az állandó kiállításon láthatók a párizsi időszak előtt, késő biedermeier stílusban festett portrék, az időszaki kiállítás pedig a realista korszak első kiemelkedő képeivel indul. Nagy fordulatok jellemezték életét. Asztalosinasként megtapasztalta a szegénységet, a kiszolgáltatottságot. A tehetségére úgy derült fény, hogy segéd korában súlyosan megbetegedett, és rajzolgatni kezdett. Hazai mentorokra talált, majd Eötvös József kultuszminiszter ösztöndíjával 1867-ben kijutott a párizsi világkiállításra.

A francia realisták, különösen Gustave Courbet műveit látva új világ tárult föl előtte. E hatás megváltoztatta gondolkodásmódját. Hamarosan megfestette a sokak által ismert Ásító inast, a Siralomház elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét. Befutott festő lett, megrendelésre, pénzért dolgozott, de bizonytalan volt a tehetsége erejében. Gyarmati Gabriella megjegyezte: a közönség nagyon szereti Munkácsy szalonfestményeit, illetve azon képeit, amelyek a szalonjelenetek szereplőit a tájban ábrázolják. Az időszaki kiállítás fő műve a Siratóasszonyok a keresztfánál című festmény, amely a Golgota egy részletét dolgozza fel.

A Krisztus szenvedéstörténetét ábrázoló képhármast az időszaki kiállítás másik két művel is megidézi, az állandó kiállításon további három vázlat látható e témakörben. Képeiben Munkácsy keveset bíz a néző képzeletére, a relikviáiból összerakott válogatás megtekintésekor azonban lehet egy kicsit ábrándozni: a festő nagy emlékgyűjtögető volt. Eltette a párizsi világkiállításra szóló fényképes belépőjét, a jobb éttermek menükártyáját, bőrmappát egy baden-badeni szanatóriumból. Szerette és használta a fotókat, róla is fennmaradt számos fénykép.

Úgy öltözött, ahogyan az adott helyen kellett: itthon díszmagyart viselt, Washingtonban hajókémény nagyságú cilindert. Néztem a vékony fanyelű, kesze-kusza ecseteket, hogy más kezében mit formáztak volna ki. Munkácsy a havas-sáros viharsarki Téli úttól eljutott a párizsi luxuspaloták télikertjéig, kritikai realistaként festett derékszögbe görnyedt mosónőket, kritikátlan realistaként gitározó úrinőket. Akinek olyan keserves inasévei voltak, bizonyára megbecsülte az enteriőrrészben kiállított puha plüss házikabátot.