Közösségi mozi lángossal

A Kodály Method az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmes-zenés kezdeményezése. Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr projektjében a hazai alternatív szcéna bandáit hozták egészen váratlan helyzetekbe.

Így került össze Zagar és a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar a Keleti pályaudvar restijében, vagy a Turbo rockzenekar az óbudai Waldorf-iskola gyerekkórusával egy romos bérház gangján. A filmek azonban gyakorlatilag ingyen forogtak, a stáb és a zenészek örültek, ha nullára sikerült kihozni a költségeket. Így hiába a szakmai és a közönségsiker, a Kodály Method az elmúlt másfél évben szünetelt.

Az Alagút tetején: a kamerával Rév Marcell, jobbra mellette Szimler Bálint
Az Alagút tetején: a kamerával Rév Marcell, jobbra mellette Szimler Bálint

Az együtt készített Nekem Budapest szkeccsfilm, valamint a reklámok és videoklipek mellett Szimler LGT-koncertfilmet forgatott, miközben első nagyjátékfilmjének forgatókönyvét írta. Rév pedig Császi Ádám és Mundruczó Kornél filmjében operatőrködött. Azóta egy újabb producerrel is kiegészült a csapat, a Kodály Method-videókat eddig finanszírozó Muhi András Pires mellé Osváth Gábor érkezett, aki már a srácok első komoly sikerénél, a négy évvel ezelőtt a cannes-i filmfesztiválon bemutatott Itt vagyoknál is közreműködött.

Közös ötletelés során jöttek rá, miként lehetne tovább vinni a Kodály Method ötletét, anélkül, hogy mindenkit ingyen dolgoztatnának. A Crowdfunding (közösségi finanszírozás) nyugaton elterjedt és egyszerű formája a pénzszerzésnek. Lényege, hogy az ötlet megvalósításához szükséges forrásokat a köz dobja össze: ha valakinek megtetszik valami, megtámogathatja egy ezressel, vagy amennyivel gondolja. A világ kreatívjainak így könnyebb a dolguk, mintha a kezdetektől a mecénások ajtaján kellene kopogtatniuk.

Szimler és Rév ötlete: egész estés turnéfilm, amelyben a Balaton körül kísérik végig a zenészeket egy nyár során. Így a Kodály Method sajátosan budapesti helyszínei után a Balaton Methodban olyan jellegzetességek kerülnének a mozivászonra, mint a másnapos lángosozás, a sörözéses vízibiciklizés és az éjszakai meztelen fürdőzés. Mindezt a legjobb hazai könnyűzenészek dalai, koncertjei és spontán örömzenéléséi fognák keretbe. Az első lépés egy videó elkészítése volt, amelyben megfogalmazódik a cél, és eljut a közönséghez.

Rév Marcell egyik általános iskolai haverja óriási Akela-rajongó volt, és folyton a Ki ad nekem pénzt? című számot dúdolgatta. Innen jött az ötlet, hogy a halhatatlan magyar rockzenekar felejthetlen örökzöldjét dolgozzák fel. Az Hommage á Akela alcímű felvételen feltűnik többek között Szendrői Csaba és Tóth András az Elefántból, Papp Szabolcs a Supernemből és Somló Pál a Shell Beachből. A helyszín pedig a budapestiek által Alagút teteje néven ismert park a Lánchíd budai oldalánál, a kellemes fröccsözések és világmegváltó dumálások kétszáz négyzetmétere.

A Balaton Method kezdeményezése jóval több annál, minthogy néhány fiatal pénzt kér egy filmre. Ha a projekt összejön, az talán azt is jelenti, már nálunk is működik az a közösségi gondolkodás, amelynek az eredményeit olyannyira irigyeljük. Mert nem csupán arról van szó, hogy az ember ad egy kis pénzt, aztán csókolom. Hanem azt, hogy ha tetszik neki a film ötlete, akkor előre megveszi rá a mozijegyet, és ezzel ő is a mozi készítőjévé válik. Az internet egyik legnagyobb Crowdfunding-oldalán, az Indiegogón Balaton Method néven megtalálható kezdeményezést három és ezer euró közötti összeggel lehet támogatni, amelyért cserébe póló, a film zenéje és a budapesti díszbemutatóra szóló jegy is jár.

Sőt, aki százötven eurót áldoz a filmre, azt az előbbiek mellett a stáb és a zenészek megvendégelik a Balaton partján, a forgatáson. Első körben hárommillió forint a cél. Ha ez összejön, akkor lehet elkezdeni házalni a szponzoroknál az ötlettel. A gyűjtés egyébként nyilvános, így bárki láthatja, hogy a srácokat idáig mennyivel támogatták meg. Ha a projekt összejön, akkor ez lesz az első olyan magyar mozifilm, amely közösségi finanszírozással jön létre. Egy mozi, amely tényleg a nézőké.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.