Hartay Csaba a szűkszavú, de annál inkább odamondogató, laza szövésű regényformájával kívánja nyomatékosítani a művészetét meghatározó világélményt, melynek tengelyében az abszolút illúziótlanságnak és a racionalizált hedonizmusnak van kitüntetett szerepe. A kamaszos élni akarás (és tudás), a könnyed, szlenges és spontán párbeszédek sziporkázó nyelvén szólal meg, és a Facebook gyors reagálású üzeneteinek világát idézi.

Újfajta valósághűség, mondhatnánk rá. Hiszen „a magyar irodalom sikeresen vívta meg szabadságharcát a realizmus néven szorgalmazott ideologikus konstruktum ellen, mintha kissé megfeledkezett volna arról, hogy a legfőbb gond éppenséggel annak valóságszegénységével volt, és általában: hogy a valóság, a (mikro)történeti tények provokációja az ideologikus nagy elbeszélések kiépülésének leghatékonyabb ellenszerét is jelenti egyben.” Ezt az ellenanyagot alkalmazza Hartay, Lengyel Imre Zsolt szavaival élve, aki a Félelem a valóságtól című kritikájában a fenti megállapítást Barna Dávid Egy magyar regény című könyvével kapcsolatban vetette papírra.

A Lerepül a hülye fejetek szóhoz juttatja az (el)hallgatást és a (mikro)-realizmust egyaránt. A Hartay-regény a csendet mint sajátos beszédtettet értelmezi, és különféle stilisztikai, retorikai kifejezőeszközök segítségével viszi színre. A titok-narratíva működését így egy sajátos kényszer, a bulizó életmód belső lényegének feltárása, ugyanakkor a totális megvilágítás bemutatás örökös elodázása irányítja. Az elbeszélésnek ebben a kontextusban az a jól felfogott érdeke, hogy késleltesse az általa felvetett rejtélyre a válaszadást. A megoldás megölné a regény fordulatosságát-izgalmát.

Így az érzéki örömök s a mindenkori frusztrációk libikókaszerű billegtetése mögött kirajzolódik egy hangulat, egyfajta jól kivehető-követhető progresszív mintázat, amelyben az olvasó elmerül vagy úszik, és élvezi a szövegbuborékok játékát. A végén elpukkan a csoda. És nincs katarzis. Helyes. A regénybeli beszéd által is az élet kellős közepén vagyunk. Az elvonatkoztatás éles, nagyon leszűkült a kommunikáció. Jó a formaösszhang. Finoman lüktető próza, érzékletes képek. A közönséges és a köznapi jól ötvöződik az ironikusan emelkedettel.

Mintha egy kétszáz oldalas Hartay-verset olvasnánk. „Ez a regény kőkemény életrajz a kilencvenes évek Magyarországáról, gimis bulikról és haverokról. A nyelvében sem szépelgő sztori végül a 2000-es EFOTT-on zárul egy kimerítő éjszakával, ahol megszületik a Részegek Hadserege. Vadító és vidító könyv, semmi nem maradt ki belőle, amitől egy kamasz fejest ugrik az életbe – talán egy dolog, az iskola imádata. Shado és csapata. Lakótelep, holtág, kollégium – bandázás a gyermekkori tájban. Ha tényleg van olyan, akkor ez nemzedéki regény. Durr, egy pofon” – írja Kiss László gyulai író Hartay új regényéről.

„Miközben én létfilozófiai depressziótól sújtva Kafkát olvastam, Doorsot hallgattam és Dallast bámultam, a Nyúlzugban ezer fokon izzott az élet. Húsz év távlatából különösen irigylem” – ezek Benedek Szabolcs szavai. „Semmi különös. A srác a szomszédból fogta a havat, lefagyasztott pár hógolyót, aztán nyáron előveszi és arcunkba vágja a mirelit múltat, úgy, hogy tényleg lerepül a hülye fejünk. Nekem betalált”, így Nagy Péter színművész. Hartay egyéni modorának az underground és a hiphop szubkultúra adja az aranyfedezetét, tulajdonképpen új műfaj született: a slammer beszédmódban megírt regény robinzonád változata.

Eszünkbe jut Jack Kerouac Útonja vagy Boris Vian, a Köpök a sírotokra mint szellemi jogelőd, de egyik sem minta a nyúlzugi szerző számára, mégis mintha belőlük származna a rejtett szellemi inspiráció. „Ott távol Komló fényei látszanak. Hogy remegnek az apró fénypontok ebből a távolságból. Miénk az egész világ. Belegondoltál, mennyi veszély leselkedik ránk egész életünk folyamán? Undorító betegségek, balesetek, bármi lehet. És eszünkbe sem jut. Különben én gyakran gondolok arra, hogy elpatkolok, ilyen fiatalon, huszonévesen. Mi a szarért tör ránk néha a rosszkedv? Semmi okunk rá, és parázunk.

De most minden kurva jó. Itt fekszünk, egy éji tisztáson a Mecsekben. Ha nem jön vaddisznó, medve vagy a predátor, egész jó kis túra lesz ez. Hoztál sört a kulacsban? – Hoztam, hogyne hoztam volna, egy túlélőtúrához elengedhetetlen a sör.” Hartay rögzült kontúrokat satíroz, mind műfajilag, mind stílusában. A komédia és a test halandóságának tudatától lefagyott, „trágár” létezés ordító nyersessége ölelkezik ebben a kaleidoszkópban.

Három fiú keresi a dolgok mélyebb értelmét. Mindenki a saját egyéniségének megfelelően ússza meg a tévutak poklát. De életben maradnak nagyon sok sör és unicum után is. Egyelőre ennyi történik. A szöveg kötésmintája azonban több mint érdekes. Az író jól összevarrja a szálakat. A fantázia és a megtörtént tények világa szerves szövetet képez. Mint a rétestészta, jó illata van a matériának, fogyasztható, ízes. Akkor mi is a probléma? A sütőteknő még új. Olykor-olykor odakapja az anyagot az alja.

Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 260 oldal, 2490 forint