Szláv hanglavina

2014-02-21

El kellett jönnie ennek a pillanatnak. Ha az ember hétről hétre csak ajánlgat és ajánlgat, akkor előbb-utóbb beleütközik valamibe, amit már ajánlott, de mégsem tudja kikerülni. Pláne, ha nem is akarja.

Tavaly az orosz színház matuzsáleme, Ljubimov rendezte meg az Igor herceget a Bolsojban, megtekintésére buzdítottam az olvasót, amikor adták a Mezzón. Most meg az ötvenegynéhány évvel fiatalabb, radikálisan újító operarendezéseiről híres – konzervatív körökben: hírhedt – Dmitrij Csernyakov rendezte a Metropolitanben. És ezt közvetíti élőben három héttel a bemutató után az Uránia és a MüPa is.

Az Igor herceget majd száz éve játszották először – és az új bemutatóig utoljára –a Metben, amikor dúlt az I. világháború. Amerika nagyon drukkolt a cári Oroszországnak, és szépen belepasszolt a közhangulatba az Igor sokáig egyeduralkodó nagyorosz, nacionalista olvasata. Miként Ljubimovék, Csernyakov és Noseda is feltúrták a levéltárakat, fel is fedeztek lappangó eredeti részeket, s nekimentek a félkészen hátrahagyott mű megszokott változatának, melybe alaposan beleírta magát Glazunov, Rimszkij-Korszakov, a birodalmi triumfalizmus és felsőbbrendűségi tudat. Ezek alól kell kibányászni a történelmi kényszereknek, társadalmi elvárásoknak, diktátoroknak kiszolgáltatott emberek finom pszichológiáját, dilemmáit, a kultúrák ütközését és összeolvadását ebben a káprázatosan sokszínű műben.

A diktatúrás történelemben pőrén maradt, rettegő emberre összpontosító Ljubimov-féle rendezéssel szemben Csernyakov Igorja inkább az érzelmek és érzékek szabadságharcára és lánctépő erejére összpontosít. Hatalmas, vérvörös pipacsmező uralja a poloveci színt, és abban táncolják el nagyon szexisen a poloveci táncokat.

A szereplőgárda nagyon passzol ehhez a koncepcióhoz és nagyon homogén. Az első posztszovjet énekes generáció legjobbjai, csupa harmincas, már beérett és még felfelé tartó, már sok mindent elért és még sokra hivatott ukrán, grúz, orosz énekes. Egyedül a mélybasszus lóg ki az exszovjet térségből, de ő is alig, mivel szlovák.

Kitűntek az énekversenyeken, beszereztek súlyos díjakat, felléptek már a legjelentősebb karmesterekkel a legjelentősebb színpadokon. Többségük a Valerij Gergiev által (ismét) magasra emelt pétervári Marinszkij Színházhoz kötődik, ahol az Igort egykor bemutatták. (Noseda, az olasz karmester is ott szolgált hosszú ideig.) Ez a szereposztás elsöprő erejű szláv (plusz grúz) hanglavinát ígér. A veronai aréna ukrán Toscájával (Dika), a Scala – személyesen Jonas Kaufmann által ledöfött – grúz Carmenjével (Rahvelisvili) és három remek szláv basszussal, mivel Igor eredetileg bariton szólamát is elmélyítették.