Nem hiszek Csapajevben

2014-02-21

Szívesen nézek szovjet filmeket, mert érdekel, milyen forradalmat vívtak emberek a társadalmi egyenlőségért, és mi lett belőle. Sztálint is érdekelte a forradalom, még részt is vett benne, és ő is szerette a filmeket. Számomra a Patyomkin páncélos az egyik legnagyobb forradalmi film. Számára a Csapajev volt az.

Szónokoltam én sokat Eizenstein filmje mellett: filmklubokban, szemináriumokon, baráti társaságokban. Elmondtam, hogy emberek, ez a szovjet avantgárd, a húszas évek, az igaz forradalmiság, hogy itt maguk a matrózok nem tűrik, elegük lesz, összefognak, fellázadnak. Mert nekünk magunknak kell ezt csinálnunk, szerveződjünk, próbáljuk magunk alakítani az életünket, éljen az önigazgatás, a munkavállalók döntsenek arról, mit és hogyan termeljenek, mert ez a szabadság, és mindenkinek jusson, nem lesz elnyomás, győzünk. Lehet, hogy jó szöveg volt, de nem nézték tőle többen a Patyomkin páncélost.

Sztálin másra voksolt. Elég volt ebből a papírízű, belvárosi forradalmiságból! Kinek kell az avantgárd? Ki nézi ezeket a filmeket? Csak fejfájást lehet kapni attól a sok pörgőmontázstól! A forradalmat nem az emberek csinálják, hanem a hőseik! Az a jó film, amelyik a polgárháború hőséből megteremt egy svádás-bajuszos parasztembert. Olyan legyen, mint a többi szerte az országban, akár nyers, tanulatlan. De villogjon a szemében az erő, a tiszta őserő, amely harcra hív fehérek, bankárok, bármilyen ellenség ellen, aztán pattanjon a lovára, suhogtassa a kardot, ropogtassa a géppuskát, a nép pedig menjen utána. Ő a mi emberünk, őt fogják szeretni!

Azt hiszem, én nem találtam el, milyen film kell az embereknek. És azt hiszem, Sztálin eltalálta. Mit tehetek 80 évvel a film születése és 61 évvel Sztálin halála után? Leírom büszkén: én nem hiszek Csapajevben! Pedig talán azt kéne inkább bevallanom, hogy a lelkem mélyén én is nagyon szeretem.