Vagyis a Takács Imre főigazgató lemondásához vezető, szakmai és érdekvédelmi szervezetek rosszallását kiváltó kormányzati döntések e szakmai anyag ismerete nélkül születtek meg.

Lapunknak Takács számolt be róla, hogy eljuttatták a Miniszterelnökségnek, de amikor kértük a javaslatot és érdeklődtünk, benyújtói miért nem kaptak rá választ, Mikecz Péter igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár azt írta: „a levél nem lelhető fel a Miniszterelnökség nyilvántartásában”. A szöveg, amely ezek szerint valamilyen fatális véletlen folytán nem juthatott el a döntéshozókhoz, három lehetőséget vázol fel Fertőd jövőbeni múzeumi funkcióját illetően:

1. Itt lehetne összegyűjteni és bemutatni a „jelenleg állami tulajdonban lévő, az országos közgyűjtemények által megfelelő módon kezelt valamennyi herceg Esterházy-emléket, műalkotást, dokumentumot (…) új, egységes intézményi keretben”. A teljes magyar közgyűjteményi szférát átformáló vállalkozás mintegy 50 ezer tételnyi múzeumi tárgyat gyűjtene egybe a legfontosabb országos közgyűjtemények – Iparművészeti, Nemzeti Galéria, Nemzeti Múzeum, Országos Levéltár, OSZK, Szépművészeti – állományából. Ezek között ott vannak az ország legismertebb műkincsei: Dürer, Leonardo, Rembrandt rajzai, Goya és Raffaello festményei, Mátyás király és Szapolyai János kincsei stb. A megvalósítás hatalmas teret, tudást, anyagi és emberi erőforrásokat igényelne, valamint „két nagy, nemzetközi hírű országos múzeumunk – Iparművészeti, Szépművészeti – erejének, intézményi presztízsének jelentékeny csökkenéséhez” vezetne. Kérdés az is, hogy ezt a „szupermúzeumot” éppen Fertődön kéne-e létrehozni, ha egyáltalán.
2. Takarékosabb megoldás lehetne az osztrák és német „tartományi kiállítások” mintájára létrehozott időszaki kiállítások rendszere. Az ennek keretében rendezett tárlatok egyszerre kapcsolódhatnának a régió múltjához, a helyi identitáshoz és a közeli Ausztriában párhuzamosan zajló hasonló folyamatokhoz. Így válhatnának mégis országos jelentőségűvé. Az egyes projekteket négy-öt évre előre az országos közgyűjtemények munkatársai készítenék elő és terveznék meg külsős szakemberek, kurátorok bevonásával. Mindig megújult programot kínálna a látogatóknak, és lényegesen kisebb állandó stábot igényelne.
3. A nagy gyűjteményekből kölcsönzött tárgyakra épülő, az Esterházyak történelmi szerepét bemutató állandó és az időszaki kiállítások egysége. Ez a tartományi kiállítások rendszerénél lényegesen többe kerülne, de kevesebbe, mint a jelenlegi kormánydöntés szerinti megoldás. Mindenesetre a 2. és 3. megoldás nem veszélyeztetné egyetlen nagy nemzeti közgyűjtemény „presztízsét és fejődését”, gyűjteményi egységét sem, ami a jelenlegi kormányzati tervekről sokak szerint nem mondható el. Ráadásul azt is igazolja az anyag, hogy a múzeumvezetés, szemben a kormányzat vádjaival, nem kívánta saját tulajdonaként kezelni a műkincseket, akceptálta a kultúrpolitika elképzeléseit és kereste a kompromisszum lehetőségét.

Ezért is kár azért a tavaly nyári, elkallódott e-mailért.