Kinek fontos a Bárka?
Az elmúlt majd tizennyolc évet olyan művészekkel elevenítettük fel, akik az alapításkor is jelen voltak, és tagja most is a társulatnak, vagy rendezése, darabja jelenleg műsoron van: a színész Spolarics Andreával, a rendező Bérczes Lászlóval, valamint az író Tasnádi Istvánnal.
Túl nagy szakmai és közönségelvárással indult 1996-ban a Bárka. Szinte megváltást reméltek a kultikussá vált előadás, a (hintás) Szentivánéji álom folytatásaként – mondja a rendező Bérczes László, aki 2011-ben hagyta ott a teátrumot egy újabb – kaposvári – kihívás miatt.
A Szentivánéji egy év alatt jött össze, és az alapítók úgy gondolták, szabad színház alakulhat meg, a profi és az alternatív színházmezsgyéjén –meséli Tasnádi István. A megszokottnál jóval improvizatívabb alkotási lehetőségben gondolkodtak, ráadásul vezető színészek hagyták ott a budapesti Katonát és az Új Színházat, hogy részesei lehessenek a csapatnak. Spolarics Andrea Kolozsvárról szerződött vissza Magyarországra. Vonzotta a semmiből indult színház, a nagy tervek izgalmas ígérete, és nem utolsósorban az alakuló társulat. Már az első produkció, Kárpáti Péter műve, a Díszelőadás is fontos előadás lett, és mindegyik korszakban megvolt az a néhány produkció, amiért érdemes volt maradnia.
A kezdeti elképzelés arról szólt, hogy egy író végigkíséri a próbákat, inspirációt gyűjt, majd megírja a darabot. Ebből az elgondolásból azonban viszonylag kevés valósult meg Tasnádi szerint. Nem vették számításba, hogy egy ilyen műhelyhez állandó rendezők is kellenének, és az igazgató, a Szentivánéjit színpadra állító Csányi János nem volt az. Sőt, ideje sem volt a rendezéshez. Lobbizott ugyanis a VIII. kerületi önkormányzatnál, hogy megkapják az Orczy-kerti – akkor tornateremként működő épületet, majd a felújításhoz szükséges fedezetet. Egyetlen szavazaton múlott, hogy a józsefvárosi önkormányzat pártfogásába vette a teátrumot.
Az alapításkor úgy tervezték, hogy az épületet a kerület adja, fenntartásáról a főváros és a kultusztárca gondoskodik. A fővárosi önkormányzat azonban nem lépett be a fenntartók sorába. A főváros akkori kulturális bizottsági elnöke, Körmendy Ferenc lapunknak ezt később úgy magyarázta: olyan állami apanázzsal indult, ami nem tette szükségessé a közvetlen fővárosi szerepvállalást. De produkciókat támogattak, ha a teátrum pályázott erre.
A Bárka azonban mindig nehézségekkel küzdött, púp volt a kerület hátán, többször az ellehetetlenülés határára sodródott – idézik fel mindhárman. Többször közölték a lapok szalagcímben: süllyed a Bárka. Tény, hogy voltak hullámvölgyek, sok-sok botrány, súlyos pillanatok, belső szakadás – teszi hozzá Spolarics. A teátrum felújítására ráment az alapító csapat – mondta el egy interjúban Csányi János az ezredforduló környékén. 2001-ben ugyanis tíz színész – szakmai alkalmatlansága miatt – lemondásra szólította fel őt. Az igazgató viszont maradt, ezért hat művész úgy döntött: akkor ők mennek. Állítólag többen is reménykedtek abban, hogy megszerezhetik a Bárkát, de aki színházat akar, csináljon magának –reagált akkoriban a direktor. Bérczes László úgy értelmezi ezt az időszakot, hogy Csányi rosszul kommunikált, neki meg nem volt elég színházi rutinja. Spolarics maradt, ebben egzisztenciális okok is döntöttek, és úgy érezte, nem jött el a pillanat, hogy távozzon. Ragaszkodó típus, nehezen tud váltani. Mindig hitt abban, hogy jó hely a Bárka.
Az alapítók egy részének búcsújával új színészeket szerződtetett a vezetés, többek között Csoma Juditot, Szabó Mártát, Varjú Olgát, Gazsó Györgyöt, Kardos Róbertet, és megannyi kiemelkedő előadás született. Nem sokkal később társbérlőt is fogadtak pár évre: a független Maladype Társulatot. Vezetőjük, Balázs Zoltán több olyan jelentős előadást hozott létre, mint például a Theomachia, és főszereplője volt a Tim Carroll rendezte, állandóan változó produkciónak, a Hamletnek is.
A második periódus 2005 végéig tartott. Csányi lemondott, és nem sokkal később – ahogy várható volt –megpályázta Vidnyánszky Attilával a debreceni Csokonai Színház direktori posztját, és el is nyerte. (Csányi valamivel több mint egy évig vezette a színházat, majd mivel 36 millióval túllépte a költségvetést, lemondott.)
A pesti társulat Alföldi Róbertet kérte fel, hozza egyenesbe a Bárkát. Alföldi feltétele az volt: pályázat nélkül nevezzék ki, ezt az akkori polgármester, Csécsei Béla és a közgyűlés vállalta. Bérczes László szerint a kezdeti időszakhoz hasonló fényes-erős korszaka volt ez a Bárkának, visszatette az intézményt a színházi térképre. Jó néhány jelentős előadás született, köztük a Koldusopera, a Szentivánéji álom, újabb közönségréteg, rengeteg fiatal csatlakozott hozzájuk, és megannyi szponzor is támogatta a teátrumot. Alföldi a Nemzeti Színház igazgatói posztjának megpályázása miatt hagyta el a színházat 2008-ban, és nevezte meg utódjaként Seress Zoltánt. Ő volt a harmadik a színész, aki vezetői tapasztalat nélkül kezdte irányítani a Bárkát.
Seress-sel az elmúlt öt évben kétfelé vált a műsorrend. Bérczes szerint bizonyos előadások erős értéket képviseltek, például a Vidovszky György rendezte ifjúsági előadások, valamint négy produkció Mucsi Zoltánnal a főszerepben (a régi sláger, a Mulatság, valamint Seress első időszakából a Tengeren, a Nehéz és a De Sade pennája). És ott voltak a furcsa kísérletek, amelyekről Tasnádi István úgy beszélt: progresszív, nehéz, komor, útkereső előadások, ami bátor és veszélyes, de öngyilkos stratégia is lehet – különösen olyan helyzetben, ahol még a művészszínházak is igyekeznek szórakoztató elemeket csempészni produkcióikba.
Tasnádinak jelenleg két darabja szerepel műsoron, az East Balkán, A harmadik hullám, és ő a szerzője annak a Rovarok című műnek is, amelynek próbáit a színház bizonytalan jogi és anyagi helyzete miatt nemrég leállította Seress. Egyelőre esélytelen a folytatás ebben az évadban.
Nem tudni, hogy megmaradhat-e a színház vagy elveszik a kerület és az állam átadás-átvétele között. Spolarics Andrea nem nagyon szeretne beszélni a jelenlegi állapotokról, nem látja át ezeket teljesen, de úgy érzi, talán ennyire vészhelyzetben még sosem voltak. Ennek dacára a remény még mindenkiben él – állítja.
Minisztériumi és kerületi válasz
A Bárka társulata nyílt levélben tudakolta a korábbi és a leendő fenntartótól, mi az oka az átadás-átvétel körüli másfél éves huzavonának. A józsefvárosi önkormányzat és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is azt válaszolta: az átadás során feltárt szabálytalanságok, a felelőtlen gazdálkodás gyanúja és az Állami Számvevőszék jelenleg is tartó vizsgálata nehezíti a váltást. És „egyes értesülések szerint ebben a színház igazgatójának és gazdasági vezetőjének felelőssége is felmerül”. A kerület azt is hangsúlyozza: önként vállalt feladataként 18 éve létrehozta és anyagilag támogatja a Bárkát. Biztos jövőjét és fejlesztési lehetőségeit szem előtt tartva döntött arról is, hogy a jövőben a kormány kiemelt beruházásaként épülő Ludovika egyetemi campus részeként, állami fenntartásban működjön tovább. Mint írják: a kerület és a KIM az állami fenntartás mielőbbi rendezése érdekében szorosan együttműködik, és mindent megtesz azért, hogy a társulatot ne érje kár
A hely
Az egykori Ludovika egykori vívóterméből épült ki a Bárka. A vívóterem maga ugyan nem volt műemlék, csak „jellegű”, de ugyanúgy meg kellett küzdeni a műemlékvédő hatóságokkal, mintha az lett volna, mert a szomszédos műemlékekkel egy helyrajzi számon szerepelt.
A vívászat és a színészet közti időben iskolások tornáztak itt. Nagy Bálint építész, mint meséli, akkor nyúlt hozzá először az épülethez, amikor egy nyakrésszel össze kellett azt kötni az iskolával, hogy a tanulók fedett helyen közlekedhessenek a kettő között. Volt tehát helyismerete, amikor kiírták a pályázatot a vívóterem színházzá épület minden zugát. Kellett külön próbaterem, mely előadások tartására is alkalmas, s amit a műemlékesek miatt csak a nagyterem alatt lehetett kialakítani, amihez viszont az épületet újra kellett alapozni. A kávézót is úgy alakították ki, hogy játszani lehessen benne, és kiépítettek még egy félátriumos, ami eátrumnak nevezett játszóhelyet is.
