Ha kiszámoljuk,mennyit élt az író Budapesten és mennyit vidéken, arra jutunk, hogy élete 63 évéből mindössze 26-ot (az első 21-et és az utolsó ötöt) köthetjük egyértelműen különféle falvakhoz és kisvárosokhoz. Több időt töltött el tehát budapesti, mint vidéki lakosként.

Mégsem nagy kockázat kijelenteni, nem sokaknak jut eszébe Móriczról az, hogy Budapest írója (is) volna. Még Budapesten játszódó regényeket is kevesen tudnak tőle felsorolni, holott A fecskék fészket raknak, a Házasságtörés, a Jobb mint otthon ugyanúgy Budapesten, könnyen azonosítható helyszíneken játszódik, mint az Ágytakaró vagy a Rab oroszlán. Ezen túl újságcikkek, riportok sorozatában választotta témául a fővárost, annak egyes kerületeit, a benne élő gyermekek világát, a kávéházakat vagy a kiskocsmákat. Móricznak a fővároshoz való viszonya tehát nem kerülhető meg sem akkor, ha az életére, sem akkor, ha az életművére vagyunk kíváncsiak. Ráadásul Budapest mint irodalmi helyszín, a fővároshoz való változó viszony regénybeli lenyomatai, amelynek a magasztalástól a „bűnös város” elképzelésig, a haladástól a hanyatlásig számos árnyalata lehet, különösen izgalmas kérdéseket vet föl. Ha tehát Móricznak a fővárosról alkotott véleményére vagyunk kíváncsiak, illetve, ha a Budapesten játszódó regényeiből igyekszünk megérteni, miként vélekedett a nagyvárosnak a lakói életére, sorsára gyakorolt hatásáról, akkor a modernségről és az irodalmi Budapest-képről is gondolkodunk egyúttal.

Móricz első budapesti lakását, pontosabban egy lakás egyetlen szobáját még 1900-ben bérelte ki jogászhallgatóként: egy évig lakott a Nádor utca 15.-ben. Az író szülei és testvérei, mikor Sárospatakról a fővárosba költöztek, a centrumtól igen távol, Kispesten éltek. Házasemberként aztán Móricz Zsigmond ferencvárosi lakos lett: első közös otthonuk Holics Jankával az Üllői út 91-es számú házban volt, majd 1911-ben átköltöztek az Üllői út 95.-be, itt következett be az asszony öngyilkossága is 1925-ben.

1926-ban Móricz második feleségének elegáns, ötszobás lakásába költözött, a Fővám tér 2–3.. számú házba, ahol tíz éven át élt. Többé-kevésbé budai lakossá pedig azután vált – nem sokkal azt követően, hogy újságcikkben írta meg 35 éve tartó Budára vágyódását –, hogy Simonyi Máriával a szétválás mellett döntöttek, vagyis 1936-tól.

Élt egy ideig a Bartók Béla út 50-es számú házban, utolsó budapesti lakása pedig a Margit körút 39., de ekkor már csak vendég volt a fővárosban (ezt az utolsó lakást valójában a lánya, Virág bérelte), hiszen az utolsó években a korábban nyaralóként használt leányfalui ház lett az otthona.

S hogy lehet-e valamilyen személyes vagy irodalmi élményhez és ezzel évszámhoz kötni azt, amikor Móricz íróként is hajlandó lett Budapesthez fordulni? Írhatott volna a fővárosról már a századfordulón is, a Budapest regényekkel párbeszédbe lépve, kapcsolódhatott volna a Budapestet már a tízes években mitizáló Krúdyhoz: Móriczot azonban csak 1920 után kezdte el a főváros érdekelni, amikor Budapest egy „beteg ország bolond szíve” lett, ahogy egyik írása címében határozta meg. Nem a múltbeli, elvesztett Budapest vált számára irodalmi tárggyá, hanem a jelenbeli elszegényedett, gondoktól sújtott, mégis szép főváros, a „magyar küszködés városa”.

Ezt a riportsorozatot megelőzte azonban a Házasságtörés című, először ugyancsak a Magyarország című lapban, folytatásokban megjelent kisregény, amelynek főhőse, egy hivatalnok kispesti lakásából jár be naponta a minisztériumba dolgozni, pesti is tehát, meg nem is. Már ebben a regényben is a perifériák hőseit emelte be a műveibe, azokat, akikről, úgy vélte, addig megfeledkezett az irodalom.

SZILÁGYI ZSÓFIA

Irodalomtörténész, kritikus, a Kalligram folyóirat szerkesztője, a Szép írók Társaságának alelnöke, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke. A Kalligram kiadónál jelent meg Móricz Zsigmond címmel ötödik könyve.