Oltári munka
Szerdán mutatták be a Nemzeti Galériában. Utoljára 1944-ben lehetett így látni, ahogy most, de akkor még a Szépművészeti Múzeumban állt. A környéket ért bombázások miatt azonban szétszerelték, és darabokban a múzeum pincéjébe rejtették, de a havat befújta a szél, az oltár táblaképei sok helyen károsodtak, néhol annyira, hogy egyes részeit máig sem sikerült helyreállítani.
Az oltárt valószínűleg Mátyás király idején kezdték építeni, összefüggésben azzal, hogy a Kassa és Krakkó közötti kereskedelmi út mentén fekvő szabad királyi várost Mátyás felruházta Buda és Kassa kiváltságaival. Az oltár hatalmas mérete is kifejezi a gazdagságot, melyet Kisszeben akkoriban élvezett: eredetileg 11 méter magas és 6,6 méter széles volt. Mátyás címere látható a talapzatán. És a Jagellóké is, meg két évszám a predellán, ami a kezdésre és a befejezésre utalhat: 1490 és 1516.
A faragványok, festmények készítőjét nem ismerjük, talán a krakkói Mária-templom főoltárát készítő Veit Stoss köréhez tartozó német mester lehetett. Gyönyörű képeket hagyott az oltár hársfa tábláin, melyek becsukott állapotukban a keresztény hitvallás, a credo fontosabb tételeit ábrázolták összesen 16 képben, kinyitva pedig a templom névadójának, Keresztelő Szent Jánosnak életjeleneteit mutatták. Lakkozásuk azonban száz év után annyira elsötétedett – tudtuk meg Móré Miklóstól, aki még a hatvanas években dolgozott a képek megmentésén –, hogy a festményeket „restaurálás” gyanánt a XVII. században újrafestették, de már barokkos modorban, s elnagyoltabban.
Az oltárt 1897-ben a millennium nemzeti felbuzdulásának köszönhetően Budapestre, az Iparművészeti Múzeum újonnan megnyílt épületébe szállították. A Szépművészetibe 1909-ben került. A háborús károk helyreállítási munkálatait Kákay Szabó György, az egykori római iskolás festőművész és restaurátor, a Leonardo Utolsó vacsoráját is restauráló, világhírű Mauro Pellicioli tanítványa vezette. A táblaképek barokk rétegének letisztítását és a besötétült középkori lakkréteg eltávolítását ő kezdte meg. Móré Miklós feladata pedig az volt, hogy az átázott fa kiszáradása és összehúzódása miatt felhólyagosodott festékréteget a fához rögzítse.
Az oltár 1973-ban került át az akkoriban éppen a budai Várba költöző Nemzeti Galériába, ahol a helyreállítás folytatódott. Tovább dolgoztak a barokk réteg letisztításán, ami három kazetta kivételével mára meg is történt, illetve további feladatot adott a szerkezetek olyan módon való megerősítése, hogy az oltár felállítható legyen. Nagy munka volt az ornamentikus, áttört faragványok pótlása és restaurálása is, amit Dabronaki Béla, a felújítás jelenlegi irányítója készített. Mint mondta, ez Közép-Európa legnagyobb, múzeumban őrzött szárnyas oltára, s a felújítása is grandiózus munka, Varsó újjápítéséhez tudja hasonlítani.
A restaurálás csaknem hetven évének összes költségét senki sem számolta ki. Annyi biztos, hogy az utóbbi időben 2002 és 2013 között a minisztériumi és NKA-pénzek segítették a munkák előrehaladtát, s a bemutathatóság elérését. A hetven év alatt csaknem harminc restaurátor és több művészettörténész dolgozott a helyreállításon, amely előreláthatólag 2015 őszére fejeződik be.
