Lángoló barokk
Bár a Függőleges tengerek című installáció nem látható a budapesti Ludwig Múzeumban, az áprilisig nyitva tartó kiállításra a virtualitás és a primitív ősiség ötvözésével világhírűvé lett Plessi legfontosabb munkáit hozta el.
Például a Llaüt Lightot. A llaüt a mallorcai halászok által a középkor óta használt lélekvesztő. Plessinek Velence mellett Mallorcán is van egy műhelye, esténként általában a kikötőkben csavarog, bámulja a tengert és a hajókat. Pár éve aztán Brüsszelben egy fontos ember kitalálta, hogy a llaütok szennyezik a környezetet. Ez nagy baromság, mivel a csónakok fából készültek, és a legtöbbön még motor sem volt, csak evezők. Hiába a tiltakozás, begyűjtötték őket, és a biztonság kedvéért szét is darabolták. Plessinek az utolsó pillanatban sikerült megmentenie néhányat. A Llaüt Light fejjel lefelé fordított csónakokból áll, melyeknek belsejéből hatvan kék LED idézi a tenger fényeit. A hangszórókból közben Michael Nyman szerzeménye szól, amit a halászok sztorija inspirált. A zene éteri szépségű, a felborított ladikok között mászkálva az ember el is felejti a bürokraták hülyeségeit, és átadja magát az elmúlás feletti merengésnek.
Merengésre tökéletesen alkalmas Az erőszak hármasoltára című alkotás is, itt azonban nem egy tágas tengerpart szomorúsága járja át a nézőt, hanem a légszomj. A szűk térben három falemez van szorosan egymás mellett, melyekből balták állnak kifelé. A személyes tárlatvezetést tartó Plessi elmesélte, hogy a falemezek régi délolasz parasztházak ajtajaiból származnak. Arrafelé pedig az elmúlt két-háromszáz évben nem volt túl könnyű az élet. Az ajtókba belehajított baltákból süt az erőszak, épp olyan fullasztóan, mint egy pugliai, campaniai vagy szicíliai délután süket, forró csendjéből.
Az erőszak különösen tragikus értelmezést nyer a következő teremben. A Barokk katodikus mozgások egy fejjel lefelé fordított, levegőben lógó gyóntatószék, melynek ablakában a pokol sötétvörös bugyrai lángolnak. Plessi szerint a mű tiszteladás a bűnnek, a nápolyi ember gyónástól való rettegésének és a katolikus egyház által dogmákból épített börtönének. Ez eredetileg egy sorozat része volt, mely a nápolyi tudományos múzeum számára készült. A Ludwigban látható darabbal azonban némi technikai probléma akadt, ezért a művész hazavitte a műhelyébe megszerelni. Ez volt a szerencséje, ugyanis a helyi maffia, a Camorra kevesellte a múzeum által fizetett védelmi pénzt, ezért porig égette az épületet.
A gyóntatószék ablakát perzselő virtuális lángokból így lett valóság, de az alkotó inkább annak örül, hogy legalább ez az egy megmaradt. Különben is úgy tartja, felesleges bármihez túlzottan ragaszkodni. Erről beszélt a Folyékony táblák kapcsán is. A falnak támasztott asztalok belseje képernyőkből áll, amelyeken három vízesést látni. A művet nézve a legtöbben azt találgatták, vajon ez mi is lehet. Plessi egy ideig vigyorogva figyelte a tanácstalan arcokat, majd közölte, hogy mindenki megnyugodhat, az installáció semmit nem akar mondani. Aztán néhány pillanatra elgondolkozott, és hozzátette, hogy valamit talán mégis. Számára például azt, hogy a víz olyan, mint az élet: ömlik, zúg, nem áll meg, egészen a halálig sodor. Úgy véli, ez így van jól. Közben lehetetlen megállni, de ha az ember eléggé ügyes, néha kidughatja a fejét a vízből, és megpillanthatja a múltban hagyott emlékeit.
A mallorcai halászhajókat, a nápolyi gyóntatószéket és a délolasz csajokat.
