Teljesen idegen tőlük az a világ, amelyben a cselekmény játszódik. Micsoda távolságok választják el egymástól is az 55 nyelvhez tartozó kultúrákat – és mégis. A barátság, a szerelem és a szerelmi háromszög témája minden bizonnyal egyetemes. Márai Sándor könnyed regényei meghódítják a világot, és húzzák maguk után életművének súlyos, gyakran rejtélyes darabjait.

A Hallgatni akartam című művéről írta: „Nem engedem külföldi nyilvánosság elé, nem akarom, hogy ezt a szomorú vallomást, a magyarságnak ezt a vádiratát idegenek is olvassák”. Zsúfolásig megtelt szerda este a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi Imre olvasóterme az Egy polgár vallomásaitól a beszédes hallgatásig című Márai-estre, amelyet Mészáros Tibor, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a Márai-hagyaték kezelője és Bod Péter, Békés megyében munkanélküli tanár, Márai-szakértő tartott.

Az a rész volt a legérdekesebb, amelyben a szakértők azt boncolgatták: mennyit ért a kortárs az őt körülvevő világból? Márai rendkívül tájékozott és lényeglátó volt, csontig hatóan őszinte, olykor elfogult is mert lenni. Visszatekintve ő maga is gyakran vizsgálta úgy a saját írásait, hogy mi történt, mi történhetett volna, és mit nem tudott akkor, amit később már igen. Márai legfontosabb művének az Egy polgár vallomásait tartják.

Két első része 1934-ben és 1935-ben jelent meg. Ezt a két részt a visszhangokkal, jogi következményekkel nem törődő, kíméletlen nyíltság jellemezte. Egy perben azonban 2000 pengő büntetésre és a feljelentőjét sértő fejezetek elhagyására kötelezték. Márai átírta szinte az egész szöveget – az eredeti, teljes változat csak 2013-ban jelenhetett meg újra. De lett más következmény is – a történelem alakulása miatt. 1943–44-től naplót kezdett írni, mert belátta, hogy az őszinte szó már csak ebben a személyes és rejtőzködő műfajban lehetséges.

A vallomások harmadik részét 1949-ben írta meg, majd 1950-ben átírta. A harmadik rész végül két különböző egységbe került: egyik részét – újra átírva – Föld, föld címmel adták ki Torontóban, 1972-ben. De ebből is kimaradt egy rész, amelyet a hagyatékban talált meg Mészáros Tibor – és amely Hallgatni akartam címmel 2013-ban jelent meg Budapesten. Ez a két könyv 1938-tól, az anschluss és a Felvidék visszacsatolásának évétől 1948-ig, Rákosi szovjet támogatással való hatalomátvételéig, és Márai Sándor emigrációba vonulásáig írja le a történéseket.

A két rész határa 1944 Sándor-nap – a német megszállás napja. Az anschluss ijesztő és figyelmeztető, a bevonulás Márai szülővárosába, Kassára rég várt örömteli esemény. Ugyanannak a folyamatnak két állomása. De Márai az öröm pillanataiban is pontosan látta, milyen visszataszítóan viselkednek Kassán az anyaországiak, és ez rossz érzésekkel töltötte el. Amit megnyertünk, azt mégsem nyertük meg – vélte. 1944 márciusában jött a német megszállás, az év őszétől a szovjet megszállás. 1948-ban pedig a régi diktatúrát némi átmenettel követte az új, amely újra korlátozta a szabadságot.

Márai Sértődöttek című trilógiájának harmadik kötete már nem kerülhetett a könyvesboltokba. Ez adta meg az utolsó lökést, hogy feleségével és fogadott fiával végleg elhagyják az országot. 1952-ben írta: „Magyar író akartam lenni, és otthon, magyarul akartam írni, a nép nyelvén, amelyhez tartozom. Az író, ha lelkében ellenállt, a kommunista társadalomban hamarosan eretnekké változott.” Bod Péter idézte, hogy éppen 100 éve, 1914-ben a gyermek Márai egy családi pikniken hallotta először, hogy Szarajevóban megölték a trónörököst.

A két világháború és a köztes időszak valójában összetartozott, és követte őket 1945 és 1989, Márai halálának éve között a hidegháború. Vagyis élete 89 esztendejéből 75 háborús viszonyok között telt el. A választott idézetek tele voltak a jelenre utaló áthallásokkal, ezért talán megkérdezhetjük: vajon 1989 óta szabadnak érezné-e magát a nagy író? De hozzátehetnénk azt is: a mi életünk is a hidegháborúban telt, majd a puha a diktatúrából a ki tudja mibe való átmenet évtizedeiben telik. Ha kortársként csak ennyit értünk a világból, merjünk-e néha boldogok lenni?