Az igazi XXI. század
Kicsit bizarr, hogy a megállók közti távokat busszal, másik metróval és gyalog tette meg a delegáció, miközben félpercenként suhantak el az orra előtt a pompás és vélhetően fűtött szerelvények, de mit volt mit tenni, még zajlik a tesztüzem, a kocsik utast nem szállíthatnak. Ezzel együtt le vagyunk nyűgözve, mert amit láttunk, übermodern, meglepő, elegáns, nagyvilági.
A jelek szerint ez a város már csak a föld alatt tud értékelhetőt mutatni. A szemle a Kelenföldi pályaudvarnál kezdődött, az új aluljáróba, amely voltaképpen az új vasútállomás lesz, egy székesegyház léptékű lépcsőn, a metrómegállóba egy gyorsított munkavédelmi tréning után jutottunk le. Ez a legpuritánabb közeg az összes között, semmi móka, semmi fakszni, de – az építészek és az építtetők határozott szándékának megfelelően – a milliom tonna beton mellett ugyanúgy megvan benne a két legfontosabb tényező, mint a többiben: a tér és a fény.
Mint első négyesmetró-járók, itt találkozhattunk először a vonal látványelemnek sem utolsó technikai kiegészítőivel, mint a színesen világító biztonsági sáv, az utastájékoztatóval felszerelt, pályaudvari hangulatú óra, az eddig megszokottnál sokkal több és pláne csinosabb információs felület, valamint a gazdagon krómozott, ún. rálépésgátló kapu (nehogy valaki úgy hágjon a lépcsőre, hogy baja essék), amely utóbbi nagyon attraktív, de egyes szakértők szerint semmi szükség nem volt rá, mivel csak a helyet foglalja.
A második, dél-budai, tehát a Bikás parki megálló már attraktívabb. Emitt a hányatott sorsú és jelenű ferencvárosi Bálna (született CET) kicsinyített változata adja ki a felépítményt, ami azért nem véletlen – tudtuk meg az állomások generálkivitelező cégét vezető Erő Zoltántól –, mert a két épület tervei egyazon stúdióban születtek, sőt emezé még előbb. Remek látvány kívül-belül. Nem mellesleg itt már a képzőművészetből is felbukkan valami, egyebek között mezei virágok gigantikus sziluettjein is meglegeltethetjük tekintetünk.
Nem szűkölködik látnivalóban a Kosztolányi Dezső tér mellé fúrt Újbuda központ című stáció sem, itt főleg egyedi, iparművészeti igényű üvegmunkákban gyönyörködhetünk, és ha megnyitják nekünk, bizonyos LCD monitoroknak köszönhetően akár kisfilmet is nézhetünk majd a reklámok közt. (Plakát nem lesz – nyomatékosította Erő Zoltán). A Móricz Zsigmond körtériről szólva pedig az a sejtésünk, hogy ez lesz a közönségkedvenc, tudniillik ez a legeslegszínesebb, egyúttal tehát a legvidámabb közegmind a tíz közül, de különösen a kelenföldihez képest.
Roppant tetszetősnek találtuk a Gellért téri állomást is. Aluljárójának lépcsőzete Cseh Tamás sokak által vitatott, szerintünk vitathatatlanul félresikerült szobrával éppen szemközt nyílik, és szerintünk ugyancsak vitathatatlanul igen kellemes szecesszoid hangulatot idéz, tekintettel vélhetően az átelleni Gellért Szállóra.
Mozgólépcsője eleinte mesterségesen rozsdásított (corten) acéllapok alatt fut, majd roppant különös betongerenda-struktúra alatt, amely egy kicsit irgalmatlan, de nekünk szintén tetszett. A megálló maga viszont kifejezetten bájos a sok színes mozaikjával. Izgalmas a 47-es és 49-es villamos már rég nem vadonatúj, a helyi viszonyokat tekintve mégis meglepően jó kondíciókat mutató aluljárójából megközelíthető Fővám téri metróállomás is – főleg a lépcső fölött kialakított különös formájú üvegzete okán, amely érdekes fényábrákat rajzol a falra –, csakúgy mint a Kálvin téri.
Párizsias hangulatú és igényű lábastetőszerkezetét már régen megszerettük, de ami alatta lapul, azt csak most. Itt is mozaikkal dolgoztak az ügyes kezű hidegburkolók, emellett – figyelembe véve, hogy átszállóhely – kapott egy átjárót a 2-es metró felé. Ez a csőforma folyosó szintén remek látvány a retrosárga üvegtábláival.
Kedvencem mégis a Rákóczi téri állomás. Ez az előzőnél jóval kisebb léptékű vállalkozás talán a legmeglepőbb, számos okból, de elsősorban egy rafinált tükörrendszernek köszönhetően, amely két hatalmas csövön természetes fényt lövell a peronokra. Az állomás mennyezetén látható, fehér alapon elhelyezett fekete betonpettyek a hatvanas évek legrokonszenvesebb női műselyemalsóinak emlékét őrzik, bizonyos szempontból.
A II. János Pál (azelőtt Köztársaság) téri megálló a Népszínház utcára néz. Az épület nem nagy, nem is különösebben feltűnő, de rangban színvonalban tökéletesen illeszkedik a szériába. Egészen puritán ez is, fém, beton, fém beton, de hallga: egyik falán egy Jovánovics György által jegyzett térplasztika tekinthető meg. A bejárás a Keleti alatt ért véget. Itt megint egy jókora tér ésmegint tökéletesen letisztult formák fogadják majd az utazót. Bízunk benne, hogy most már tényleg szinte mindjárt.
