A férfi tragédiája. Meg a nőé
Ma már a gyerek nem isten áldása vagy csapása. Ma a gyereket tervezik, akarják, sőt vállalják, mint a valutaalapú kölcsönt. Ki-ki vélt hitelképessége szerint. Nagy csapás ez az ember számára, akinek így magának kell döntenie élete legfontosabb kérdésében. Szembe kell néznie azzal, mire vállalkozik, mire lehet képes. Történetesen éppen két egymást követő estén botlottam e súlyos nehézség színházi megjelenítésébe. Nyilván véletlen. Csakhogy nemigen hiszek a véletlenekben, a véletlenek szükségszerűségében annál inkább. Megmutatkozik bennük, hogy mi izgat igazán egy nemzedéket.
A TÁP Színház a Jurányi Inkubátorházban bemutatta végre Vinnai András Furnitur című darabját. Végre, mert eredetileg az Új Színházban próbálkoztak vele Anger Zsolt társaságában néhány éve (amikor a színház nevét még különírták), de nem jutottak el a bemutatóig. Az akkori szereposztás és tartalmi kivonat tanúsága szerint azonban az még egészen más történet lehetett.
Tavaly februárban Temesváron viszont már a mostanihoz hasonló szöveget játszhattak Göttinger Pál rendezésében: Az ember tragédiája korunkhoz miniatürizált változatát. A fiatal férfiú bemegy egy áruházba, hogy otthonát a tervezett gyermekhez igazítsa. Ott azonban nem bútorokkal, hanem magával a jövendővel kereskednek. (Ezt nézhetjük sci-fi-elemnek is, bár inkább csak szatirikus fantáziálás.) Egy moderátornak mondott alkalmazott mai Luciferként végigvezeti-kergeti a vásárlót, ha nem is az emberiség, de a saját jövőjén, mindazokon a megpróbáltatásokon, amelyekkel a gyermek és vele a családi élet vár rá.
Mindez roppant viccesen kínos, hasonlóan A férfiak szexuális világa című kabaréhoz, amelyet ugyanitt a Jurányiban és ugyancsak Vinnai és társai követtek el. Olykor viszont ötletesen riasztó, sokszor szellemesen kétségbeejtő, ahogyan igényesebb darabhoz illik. Olyannyira, hogy hősünk végül egy porszívóval öngyilkos lesz. Ám utána – az Ember küzdj és bízva bízzál helyén – dalolnak keveset napfényről, boldogságról, miegyébről, ahogyan egy operettet vagy musicalt szokás befejezni.
Khell Zsolt díszlete falból kihúzható elemekkel ügyesen egyesíti az otthont és az áruházat, Juristovszky Sosa jelmezei meg a sci-fit a köznapokkal. Vajdai Vilmos rendezésében szórakoztatóan pereg a kaján játékosság, Bánki Gergely derűs feledékenységgel vezeti végig sorsán Borsányi Dániel hol izgágán szenvedő, hol jámboran tűrő mai fiatalemberét. Nagy Zsolt, Janklovics Péter és Fekete Ádám gondoskodik az abszurditás folytonos fenyegetéséről, Gosztonyi Csaba a cég emblémájaként fürjnek öltözve kellemetlenkedik.
Márton András és Lázár Kati adja az agresszívan mindentudó apóst és a sajátságos kéjekben élvezkedő anyóst, egy korábbi nemzedék roppant gazdag játékkultúrájával dúsítva az attrakciót. Szilágyi Katalin egy idióta filmsorozatból kilépve csábítja a válságban vergődő hőst, Gergely Katalin egy mai Éva következetlenségével és szabványreakcióival követi az életszabványokat.
A női szemszög
A Trainingspot Társulat Szület – szeret – hal című, tavaly májusban bemutatott előadásával a Müsziben találkozhattam (ez a rövidítés most a Corvin Áruház Művelődés Szintnek keresztelt harmadik emeletét jelenti).
A Kiss Judit Ágnes versszövegeire készült alig másfél órányi játék női szemszögből bámul rá az élet alapkérdéseire. A cím sutasága tétova fájdalmat, riadt tanácstalanságot, erőszakos követelést és tiltakozást egyaránt előre jelez. Presszóasztalok közt három nőnemzedék szenvedi a születés-szeretet-halál kínjait. A díszlet jelzi az átmenetiséget, az otthontalanságot, a mozgások, az összekapaszkodások az egymásrautaltságot. Tóth Miklós rendezésében a versek keserűen lázongó rohamait, falaknak nekirontó vergődését a jelenetek iróniával oldják bele valami megfoghatatlan életbölcsességbe.
TÁP Színház, Jurányi Inkubátorház; Szület – szeret – hal Trainingspot Társulat, Müszi
