Erről a felfedezésről kérdeztük Csehy Zoltánt, a pozsonyi Comenius Egyetem oktatóját, költőt, műfordítót, aki többek között az ókori erotikus költészet gyöngyszemeit magyarította. Lélegzetelállító felfedezés, írta a Harvard Egyetem klasszikaprofesszora. Vagyis nem szenzációhajhászásról van szó. Az általunk kérdezett műfordító, aki az ókori erotikus költészet jeles ismerője, Dirk Obbink cikkét ismeri, és ez a dolgozat szerinte meggyőző. Mivel nem Szapphó-kutató, így mélyebb filológiai vizsgálatot nem állt módjában elvégezni.

Azt kijelentheti azonban, hogy a két verstöredék jól illeszkedik az eddig ismert töredékes korpuszba, két korábbi szöveggel motivikus rokonságot mutat. A pozsonyi egyetem oktatója a Népszabadság számára elmondta, hogy az évszázad első éveiben is előkerültek addig ismeretlen Szapphó-szövegek, köztük egy teljes költemény is, mely révén a teljes egészében fennmaradt Szapphó-versek száma 100 százalékkal megnőtt: most már két ilyen létezik, az életmű többi ránk hagyományozódott része (sajnos) töredék. Erről Ritoók Zisgmond írt behatóan magyarul a Holmi című folyóiratban.

A hír olvastán sokan tamáskodnak, vajon kétezer évvel a keletkezésük után tényleg előkerülhetnek-e ilyen páratlan alkotások. Csehy Zoltán szerint ezen nincs mit csodálkozni, kételkedni sem érdemes a hír igazságtartalmában, mivel a technika fejlődésének köszönhetően nem kizárt, hogy még számos szenzációs felfedezéssel gazdagodik szellemi örökségünk. Ma már a papiruszok és a palimpszesztusok („újrahasznosított” pergamenek) átvilágításával is csodákat lehet művelni. A mostani felfedezés kapcsán újra felvetődik az a kérdés, vajon miért annyira népszerű napjainkban is Szapphó.

Akadnak, aki azt állítják, hogy jórészt azért, mert leszbikus erotikus műveket alkotott, ami ritka téma. Csehy nem hiszi ezt: – Mai fogalmainkat nem célszerű visszavetíteni Szapphó korába. A görögök szerelemfelfogását nem szorította szigorú keretek közé sem az egyház, sem a jog, sem az orvostudomány, ugyanakkor náluk sem voltak általános érvényű viszonyulások, a poliszoknak és a megszervezett közösségeknek saját szabályaik és normáik voltak. Szapphó a szerelmi vágy költője, függetlenül attól, hogy ez a vágy milyen nemű személyre irányul. A két új lelet egyike is szerelmes vers.

Itt is inkább az érdekes, hogy milyen tisztességtudóan közvetlen nyelven szól a vágy istennőjéhez, Aphroditéhez. Szapphó tagadhatatlanul nagy szerepet játszott a leszbikus emancipáció folyamatában, de ez nem jelenti azt, hogy ő maga tiltott vágy megszállottja lett volna. A maga természetes örömeivel és gyötrelmeivel élte és írta meg a szerelmet. És a verseit olvasva nem is értjük, hogy ez miért lehet egyáltalán furcsa vagy szenzációs a ma embere számára: ami szenzációs, az a tömény költészet maga, a nyelv hajlékonysága és érzékisége.

Csehy elmondásában az ógörög költőnőt lehetetlen irodalomtörténeti tárlóba zárni,mert örök szabadságra született. Pedig hosszú ideig csupán egyetlen teljes költeményét ismertük. Mostanság az újabb versleleteknek köszönhetően ez a szám kettőre emelkedett. A többi töredék, melyből fantáziával test teremthető. Ez a töredékjelleg kihívás mind a filológus, mind a műfordító, de még a költő számára is. Ki ne ismerné például Radnóti szép átköltését, vagy Adyét? Általuk formáljuk meg a mi „hiteles” Szapphón kat.

Csehy tavaly egy tanulmányban összegezte Szapphó jelenlétét a kortárs magyar költészetben, mert elképeszti a hazai értelmezői sokszínűség Schein Gábortól egészen Ágensig. A lírai hangmegütés, a női sors, a művészsors, az identitás, a szerelmi öngyilkosság mítosza mind megannyi magyar Szapphót rajzol elénk. Csehy szerint: – A költőnő nemcsak a líra ősanyja, hanem bármikor megszólítható beszélgetőtárs is. Minden kis töredékében ott van az egész törékeny nagysága, a költészet különös esszenciája. Felemelő és izgalmas feladat ebből minél többet anyanyelvemen is közkinccsé tenni.