Ő a piramis: mindig volt és mindig lesz
Fehér lovon lovagoltatott
Hogy Jancsó ma meghalt? Hogy ma reggel? Borzasztó, mintha tegnap forgattunk volna. Nagy ember volt, nagy rendező, bölcs ember. 1970-ben forgattam vele először, nem is tudom, hány filmjében szerepeltem. Negyvennégy év – majdnem ötven. Nagyon szerettem. Egyedülálló, összetéveszthetetlen, eredeti mestere volt nemcsak az európai mozinak, hanem a világ filmművészetének.
Ahogy ő filmet készített, az összetéveszthetetlen. A hosszú vágások volt a kézjegye. Nagyon gyorsan forgatott, 10-12 nap, legfeljebb két hét alatt befejezte. Először az Égi bárányban szerepeltem, de szerepeket adott nekem azokban a filmekben is, amelyeket Olaszországban készített, a Pacifistában és a Róma visszaköveteli Cézárt című tévéfilmben. De ezt moziban is vetítették. Nagyon szerettem őt, és azt gondolom, hogy én is fontos voltam neki.
Majdnem minden filmjét, amelyben szerepeltetett, úgy csinálta, hogy lovagoljak benne egy fehér lovon. Már nem is emlékszem, mikor forgattam vele utoljára, talán kettő vagy öt éve? Amikor végeztünk, beültem a kocsiba, és ő hosszan, hosszan integetett. Kilencvenéves is lehetett már. Hogy kilencvenhárom? Akkor öt évvel idősebb AndrzejWajdánál. Sok közös van bennük. Nagyon szomorú a hír, kérem, adják át a részvétemet szeretteinek, felhívjuk mindjárt Mészáros Mártát.
Daniel Olbrychski lengyel színész. Nemzetközi hírnevét Andrzej Wajda és Jancsó Miklós játékfilmjeiben nyújtott alakításainak köszönheti.
Véget ért egy korszak
Véget ért egy korszak, és fogalmunk sincs, lesz-e még hasonló a magyar film történetében. Egy zseni távozott, amilyen filmeket készített, amilyen sosem látott formát talált ki magának, megváltoztatta az egyetemes filmművészetet. Talán a legfontosabb, ahogy a hazáról beszélt a filmjeiben. Tessék megnézni a Szegénylegényeket! Az emberek a Sánc mögé beszorítva keresik a hősöket és keresik az árulókat… Majd a végén együtt eléneklik a Kossuth-nótát. Nem szabad leegyszerűsíteni egy nagy film mondandóját, de mindez a jancsóimódon szól a szabadságról. És azzal áll föl a néző a film után megerősödve, hogy nem fogja elárulni a szabadságot sosem.
Mészáros Márta filmrendező, Jancsó Miklós második felesége, aki válásuk óta is szoros kapcsolatban állt vele
Le vagyok nyomva...
A hatvanas évek végétől ott voltam a filmjeiben; eleinte kaszkadőrködtem, lovagoltam, aztán a Szerelmem, Elektrától kezdve (1974), amelyben Oresztészt játszottam, szinte minden filmjében szerepeltem, talán három-négy, ha kimaradt. Volt ő nekem apa, barát, báty – szoros és változékony kapcsolat. „Jancsóul” érdekes módon Kende János tanított, és az ő filmen is színházszerű, felvonásokban komponáló karaktere nekem nagyon jól jött; szerettem, és még értettem is. Nem tartoztam azok közé, akik a filmek között is csüggtek rajta, de voltak telefonok, találkozások. És ami a legfontosabb: tőle tanultam meg a szabadságot, bármit jelentsen is ez. Mindig úgy gondoltam, hogy ő piramis: mindig volt és mindig lesz.
Cserhalmi György színész, filmjeinek állandó szereplője
A szó legnemesebb értelmében: demokrata volt
Ha nem csináltunk volna egyetlen közös filmet sem, akkor is azt mondanám, az egyik legnagyobb filmrendező ment el. Mindenféle politikai felhang nélkül állíthatom, Jancsó Miklós a szó legnemesebb értelmében igazi demokrata volt, aki az életművével sok mindent hagyott maga után örökségként. Bár szoros volt a kötelék köztünk, gyakran forgatáson kívül is találkoztunk, kapcsolatunk mégsem napi szintű. Persze ha elmegy valaki, aki ennyire fontos, mindig bűntudata támad az embernek, nem kellett volna-e többet látogatni, hívni.
Mucsi Zoltán színész, filmjeinek állandó szereplője
Igazi maestro volt
Nagyon szomorú hír. Jancsó Miklós nemcsak az olasz filmművészetre, hanem az olasz filmkritikára is nagy hatással volt. A hetvenes évek itáliai mozijában számos rendező próbálta alkalmazni azokat a hosszú snitteket, amiket a Szegénylegényekben és a Csillagosok, katonákban látott. Személyesen is ismertem, egy igazi maestro volt.
Paolo Vecchi kritikus, a Cineforum filmművészeti folyóirat szerkesztője, az Oldás és kötés: a hatvanas évek magyar filmművészete című könyv szerzője
Szegényebb lett az ország
Sokat jelentett nekem Jancsó Miklós. Az élet nagy ajándéka, hogy a barátságával megajándékozott. Ez egy megtiszteltetés volt a számomra. Nagyon jókat beszélgettünk, sok időt töltöttünk együtt. Örökre hiányozni fog. De nem csak nekem. Mindenkinek. Szegényebb lett ma ez az ország, de ezt az emberek még nem érzik. Hidd el.
Tarr Béla filmrendező
Minden idők legnagyobb magyar filmrendezője volt
Minden idők legnagyobb magyar filmrendezője volt, alapvetően és kétségtelenül beírta a nevét az egyetemes film- és kultúrtörténetbe. Fantasztikus ember volt, akire mindig lehetett számítani. Mindannyiunk féltett kincse.
Báron György filmkritikus
Mindig kimondta, amit akart
Göncz Árpád volt köztársasági elnök megrendülését fejezte ki Jancsó Miklós elhunyta alkalmából. Kölcsönös tisztelet és barátság fűzte őket egymáshoz.
„...Mindent tud a filmcsinálásról, erről a gyönyörűségesen átkos mesterségről… soha senki és semmi nem tántoríthatta el attól, hogy kimondja, amit ki akart, amit ki kellett mondania. A jelképek fekete-fehérjének döbbenetes erejével vagy a rá oly jellemző csípőséggel, szarkazmussal. Amin mindig átsüt a hitelesség, a féltés, a szeretet.” (G. Á. köszöntő levele Jancsó Miklós 80. születésnapjára.)
Budapest, 2014. január 31.
