Gyönyörű, szürke mondatok
− A krimiről az átlagolvasónak valami könnyed, nyári szórakozás jut az eszébe. Ponyva puha kötésben.
− Itt, nálunk.
− Máshol nagyobb a presztízse?
− Az angolszász irodalomtankönyvekben egyértelműen helyet kap például Raymond Chandler. Nálunk még most is tart a vita, hogy Rejtő Jenőt tanítsák-e.
− Azért mintha nálunk is mozdulna valami. Az idei Aegon-díjra esélyes művek tízes listáján ott van Csabai László krimije. Mitől lehet egy krimi szépirodalom is egyben?
− Nincs szükség – erősebben fogalmazva: semmi értelme – különbséget tenni. Egy regény vagy működik, vagy nem. Vagy hiteles, vagy nem. Leegyszerűsítve: vagy jó, vagy nem jó. Természetesen a személyes befogadói ízlés nagyon sokat nyom a latban. De visszatérve a kérdésre: Csabai könyve vajon egyértelműen krimi? És Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése – ugyanebből a nézőpontból tekintve – vajon egyértelműen szépirodalom? Szerintem két kiváló regényről beszélünk.
− Akkor fordítsuk meg. Milyen veszélyek leselkedhetnek egy megírandó krimire?
− Ugyanaz, ami minden megírandó könyvre vagy megkomponálandó zenére: a sablonosság. A hiteltelenség. Egy jól sikerült szövegirodalmi műnek lehet valóságosabb a világa, mint egy közepes tényregénynek. G. B. Shaw bonmot-ja szerint a művészetnek két halála van: a rögtönzés és a rutin.
− Akkor, gondolom, nem rutinszerűen bukkant rá a Magas tenger – melyről lapunkban olvashatnak recenziót – nyomozójára. Honnan jött a figura?
− „Madame Bovary, c’est moi.” Sok van benne belőlem, ez természetes. Hosszú évekig próbálkoztam a prózaírással, de képtelen voltam hiteles elbeszélői pozíciót találni. A nyomozó alakja villámcsapásszerűen talált meg – igaz, hosszas tudat alatti készülődést követően. Jellemében ott gomolyognak a barátaim, az ismerőseim, a családom, sőt félismeretlenek és minden bizonnyal olvasmányélmények is. Kavafisz például. Ráadásul a nyomozó tíz évvel idősebb nálam…
− És ez most mitől lett hiteles? Talán attól, hogy a történetek hátterében a mai Magyarország is felbukkan?
− Abban csak reménykedni tudok, hogy hitelesen szólal meg a könyv. És igen, fellelhetők benne az aktualitások is. Úgy próbáltam megírni, hogy amikor már senki nem emlékszik a konkrét történésre vagy helyzetre, akkor is működőképes történetek maradjanak. Egyfelől ezért nincsenek például nevek a regényben, pontosabban csak nagyon kevés. Őszintén szólva nem az aktuális Magyarországot szándékoztam megírni, hanem azt, ami a jelenkori magyar valóságban az időtlenséget képviseli. Ha megfigyeli, aktualitások ide vagy oda, az internet például meg sem jelenik a könyvben.
− Miért?
− Nem illik a figurához. Egészen egyszerűen képtelen lettem volna ennyire magányosnak és elveszettnek ábrázolni a főszereplőt, ha használja a netet. Pedig tudjuk, hogy internetkapcsolattól függetlenül, sőt akár éppen azáltal is, mennyire egyedül tud maradni az ember. De – legyen akármilyen álságos is – az internetes lét már egyfajta közösséghez tartozást jelent. A nyomozóm pedig nem tartozik sehová. Hogy úgy mondjam, romantikus értelemben magányos a legkevésbé sem romantikus, modern világban.
− Műfajilag novellafüzér vagy regény a Magas tenger?
− A regény a leggyönyörűbb módon képlékeny műfaj mind közül. A Don Quijotétól a Sinistra-körzetig rengeteg minden elfér benne. Talán nem elbizakodottság, ha azt gondolom, hogy ez a könyv is az.
− Ebben benne van az a kiadói félelem is, hogy a novellára még mindig nem startolnak rá az olvasók?
− Egy könyv írása közben sem a kiadómra, sem az esetleges olvasóimra nem lehetek tekintettel. Ha ezek konkrét novellák lennének, nemhogy szégyelleném bevallani, de egyenesen büszke lennék. A novellairodalmat ugyanis a magyar próza csúcsaként tartom számon. És fogalmam sincs, hogy konkrétan mitől fél egy kiadó. Hogy fél-e egyáltalán. A Magas tenger egészen egyszerűen a fő történetszál nélkül lényegi hatását veszítené el. Ettől függetlenül külön történetekként is olvashatók a fejezetek, ha valakinek úgy tetszik. De egészben több. Legalábbis többnek szántam.
− Hogyan viszonyul ez a könyv Kondor Vilmos regényeihez?
− Azt gondolom, az égadta világon sehogyan. De majd úgyis kijavítanak, ha tévedek.
− Miért ilyen éles a különbség? Nem Kondor adta vissza a magyar krimi becsületét?
− A Magas tenger nem egyértelműen krimi. Használtam a zsánert, ahol szükségesnek éreztem, de nem krimit írtam. Nincs klasszikus értelemben vett bűnfelderítés, nem áll helyre a nyomozó által a világrend. Ez inkább egy fejlődésregény, ha már feltétlenül kategorizálni kell. Persze, hogy a fejlődés előre- vagy visszafelé tart, az kérdés.
− Mint említette, költőként jó ideig próbálkozott a hosszabb mondatokkal. Mi volt a legnehezebb a prózában?
− Gyönyörű, szürke mondatokat írni, olyanokat, amelyek egy versben semmiképpen sem férnének el. Az iszlám hit szerint Allahnak kilencvenkilenc neve van, és a századik név maga Isten. A költészet ez a századik név szeretne lenni. A próza pedig a kimondható kilencvenkilenccel dolgozik, hátha megjelenik benne a századik is.
− Sok író szerint az anyaggyűjtés minden jó könyv előfeltétele. Ha jól sejtem, egy kisebbfajta vidéki gyilkosság megoldását már magára lehetne bízni.
− Számos kriminalisztikai szakkönyvet olvastam. Sok „szakmabeli” barátom, például a katasztrófavédelemnél dolgozó László Ákos is segített. Akár egy nagyobb gyilkosságot is rám lehetne bízni. Az már más kérdés, hogy miként zárulna a nyomozás… A nagy Maigret többször is kudarcot vallott.
