A szabadúszó táncművész-koreográfusok tavalyi munkája az elmélyült kutatás és az önboncolás helyett iránytalanságról, az eredetiség hiányáról tanúskodik. Imigyen a közel egyórás darab a kortárs táncszcéna közhelyeinek olvasztótégelye, a panelek iskolás gyűjtőtára.

A (máris) bágyasztó nyitójelenetben Újvári mezítelenül, kezében egy szál művirággal mondja fel Radnótitól a Két karodbant. A mélynövésű férfiúra eszelősen ront rá a nálánál másfél fejjel magasabb, pőre társnője – aki a birkózás, tusakodás után belerúg kappanhangú emberébe. Gyorsan el is csattan a válaszpofon. A szilajabb rockra komponált epizód –hajcibálással, keserű péniszfogdosással – a vakkomondor-jelenség fizikai színházi feldolgozásaként összegezhető. Ezzel túl is vagyunk a maró társadalmi (tabu)probléma górcső alá vételén, amely egyenjogúsított erőszakszkeccset a mellettem ülő, hamvas, szőke leány gyermeki kacajjal viháncolt végig.

Az eztán sorjázó, ismétlődő motívumokra épülő, harmatos szólók, szinkron- és kontaktduók ugyanannyira képzeletszegények, vértelenek, ihlettelenek, mint az alkotók barkácsolta zenei kollázs – benne Chris Isaactól a Wicked Game-mel. Az uniszexelemek (Egyed is a hátára veszi Újvárit, akit előtte úgy emelt fel és ejtett le, akár egy rongybábut) leginkább az említett szöszi számára szolgáltak újdonságul. Érdekes azonban, hogy az egykor a Cirque du Soleilt is erősítő, roppant technikás, akrobatikus Újvári és vonzó partnere között mennyire nem érzékelhető az, amit „kémiának” hívnak – egészen a megúszásra bazírozó befejezésig.

Ami előtt az ismét ruhátlan szereplők műszegfűt, -rózsát hajigálnak a padlóra, és elhangzik Charles Bukowski empirikus verse, A meghatározás (A definition). A Gyukics Gábor fordította sorokkal beköszönt a szellemi minőség: „a szerelem az az öreg / rikkancs a sarkon / aki már feladta / a szerelem az / amit szerinted a másik tett tönkre / (…) a szerelem Dosztojevszkij / a roulette asztalnál / (…) és a szerelem az a szó / amit túl sokat / és túl hamar / használnak.” A furcsa pár közlés helyett tolmácsolt, gondolat híján kölcsönzött, idézett. Majd felcsendül a Bee Geestől a How Deep is Your Love, amelyre egy-egy, a színre hívott nézővel táncikál a legvégül egymással lassúzó, „jópofán” súlytalan kettős; meztelenségük legalább nem hatott manírosnak a léha záróképben.

Az est Szepes Mária bonmot-ját igazolta: „A költők arra valók, hogy elmondják azt, amit még magadtól sem fogadnál el”. Esetünkben: és azt, amit magadtól nem tudsz elmondani. Ennek okán is javaslom feltüntetni a költemények címét a műismertetőben.

Radioballet: A szerelem természete
MU Színház

Képzeletszegény duó közhelyei