Kirúgták a karnagyot

Méltatlan és megalázó körülmények között állították fel posztjáról Kovács Lászlót, a Miskolci Szimfonikus Zenekar karnagyát, művészeti vezetőjét, aki 30 évig vezette az országosan is elismert társulatot. Sokan az ő nevéhez kötik, hogy a vidék legjobb zenekaraként emlegetik a miskolcit.

Munkája elismeréseként Liszt Ferenc-, Bartók–Pásztory-, Pro Urbe Miskolc, EmeRTon, Miskolci Múzsa díjat, érdemes művész címet kapott, s tavaly vehette át a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

Az ötvenes évei végén járó karnagynak, akinek szerződése augusztus közepéig szólt, néhány nappal ezelőtt azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondott Horváth Ádám, a Miskolci Szimfonikusok tavaly kinevezett igazgatója. Ő korábban operaénekesként volt ismert, 2010 őszétől 2011. június 30-ig a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosi posztját is betöltötte, majd az MTVA munkatársául szegődött. A direktor tavaly nyáron pályázat útján nyerte el a megbízatást, és sokak szerint már a kezdetektől rossz volt a viszonya a karnaggyal. – Nem működött közöttünk a kommunikáció. Horváth Ádám kinevezése után azt mondta, hogy ugyan mással képzeli el a zenekar jövőjét, de tiszteletben tartja a szerződésemet, kitölthetem az időmet 2014. augusztus közepéig, megtartva azt a repertoárt, amit eredetileg beterveztünk. Ezt a megállapodást azonban most januárban indoklás nélkül felrúgta – mondta lapunknak Kovács László művészeti vezető.

Hozzátette: az igazgató január közepén rendkívüli társulati ülést hívott össze, erre azonban nem hívta meg őt. Ezen az összejövetelen mutatta be Hamar Zsoltot mint leendő karnagyot és művészeti vezetőt. – A zenekari ülésre azonban elmentem, hisz teljes jogú tagja, mi több, vezetője vagyok ennek a társulatnak – mondta Kovács László. –Horváth Ádám többször is felszólított, hogy hagyjam el a helyiséget. Végül ebben a méltatlan helyzetben távoztam az ülésről – említette Kovács László, aki szerint az elmúlt hónapok eseményei végtelenül kiszolgáltatottá tették a társulatot. Az igazgató részéről nem kaptak támogatást, nem nyomtattak plakátokat a koncertekre, s emiatt úgy tűnt, mintha szándékosan ellehetetlenítették volna a munkájukat.

Miután Kovács László távozott az ülésről, Horváth Ádám nyílt szavazásra bocsátotta a kérdést: elfogadják-e a tagok, hogy Hamar Zsolt legyen az új művészeti vezető? – Az üzemi tanács képviselői többször is jelezték, hogy a működési szabályzatunk értelmében a karnagy személyéről csak titkos szavazással lehet dönteni, Horváth Ádám ragaszkodott a kézfelnyújtásos módszerhez. Vélhetőleg tudta, hogy a mostani légkörben kevesen mernek majd nyíltan szembeszegülni az akaratával, hisz aki így tesz, az az állásával játszik – mondta el az ülésen részt vevő egyik zenekari tag. Megtudtuk: a pénteki események után Kovács László hétfőn bement dolgozni, hisz koncertre készült a zenekarral, s a gazdasági vezető ekkor kézbesítette az igazgató azonnali hatályú felmondólevelét.

Horváth Ádámot is megkérdeztük az ügyben, ő nyilatkozat helyett egy közleményt bocsátott rendelkezésünkre, ebből közlünk részletet: „2013. július 1-vel pályázat útján új ügyvezető igazgatója lett az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Miskolci Szimfonikus Zenekarnak. Az együttes művészeti vezetője, akinek szerződése ezen évad végén szűnik meg, 30. évadát vezényelte a Zenekar élén. Horváth Ádám Zsolt a 2014/15-ös évadtól olyan karmestert kívánt az Együttes élére meghívni, aki remek művészeti koncepcióval, készséggel, tehetséggel és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy az elődje által épített kiváló alapra olyan jövőt építsen, amely lehetővé teszi, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar még szélesebb körben váljon nem csupán elismert, de keresett vezető zenekarrá.

2014. január 17-ére az ügyvezető társulati ülést hívott össze, amelyre meghívta a Zenekar művészeit, hiszen a téma a jövő építése, a célok meghatározása volt. Az igazgató hazánk kiváló karmesterét, a hazai és nemzetközi színpadokon és operaházakban egyaránt elismert és szeretett Hamar Zsoltot javasolta a Miskolci Szimfonikus Zenekar új művészeti vezetőjének és karmesterének, aki a Társulat tagjai előtt bemutatta művészeti koncepcióját, beszélt a terveiről, céljairól és a Zenekarral közös élményeiről. A karmester meghallgatása után a társulat nyílt szavazáson 60 igen, 8 tartózkodás és 0 nem szavazattal egyhangúan megszavazta Hamar Zsolt karmesteri és művészeti vezetői szerződtetését a Miskolci Szimfonikus Zenekar élére. Horváth Ádám Zsolt ügyvezető fölkérte a Karmestert, hogy kezdje meg a következő, 51. évad megtervezését. Egy művészeti intézményben nagyon fontos az építő inspiráció és a nyugalom. Tiszteletben tartva a közönség igényeit és a zavartalan, nyugodt működést, ezúton is megköszönjük Kovács László karnagy úr 30 éves építő és nevelő művészi munkáját.”

Miskolcon tegnap a művészeti vezető kirúgása kapcsán közös sajtótájékoztatót tartott Fedor Vilmos, Miskolc kultúráért felelős korábbi szocialista alpolgármestere és Solymosi Árpád, a zenekar hajdani művészeti titkára, a Demokratikus Koalíció miskolci kulturális szakpolitikusa. Szerintük a borsodi városban romokban hever a kulturális élet, hajdan jól működő közösségeket és intézményeket vernek szét s juttatnak csődközeli állapotba. Egyben felszólították Kriza Ákost, Miskolc fideszes polgármesterét, hogy vessen véget Horváth Ádám ámokfutásának, és helyezzék vissza állásába a korábbi karvezetőt. A Kovács László mellett szimpatizálók pedig kedd óta egy nyilvános közösségi oldalon követelik ugyanezt.

 

Méltatlanul kellett távoznia
Méltatlanul kellett távoznia
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.