Távol álljon tőlünk, hogy efféle kérdésekből viccet csináljunk, csupán technikai jellegű közlés tehát, hogy a székely zsidózók kifejezés nem ugyanazt takarja, mint ha azt mondanánk: szélsőjobbos zsidózók. A székely zsidózók elnevezés ugyanis azt a zsidó (lényegét tekintve zsidószerű) vallási közösséget jelöli, amely a XVI. században, Erdélyben bukkant fel, és tagjait egészen pontosan székely szombatosoknak hívják. Nem hajszálra zsidó vallásúak, de lényegében igen. Vagy mégsem egészen. Esetleg mégis.

Ennek eldöntésére, árnyalására, a szombatosság kialakulásának magyarázatára számos könyv, tanulmány áll az érdeklődők rendelkezésére. E helyütt csak a lényeg: a székely zsidózókat, székely szombatosokat megjelenésüket követően évszázadokon át üldözték, ők ezért vallásukat titokban tartották. Az 1800-as évek végén lehetővé vált szabad vallásgyakorlás idejére számuk alaposan megcsappant, és már csak két székely faluban őrizték a hitet. Ezek egyike Bözödújfalu volt. A II. világháborúban, 1943-ban a szombatosokat, annak ellenére, hogy a velük kapcsolatban is felmerült kérdés (jelesül, hogy ki minősül keresztény származásúnak, és ki mentesülhet a zsidótörvények alól) teljes bizonytalanságban maradt, elhurcolták a marosvásárhelyi gettóba. A történeti hűség kedvéért itt említsük meg a bözödújfalui plébánost, Ráduly Istvánt, akinek segítségével legtöbbjüket azért sikerült onnan kimenteni. A háborút követően sokan katolikusnak vagy unitáriusnak tértek be, sokan kivándoroltak.

Erről a különös történetről írta Vallomás a székely szombatosok perében című könyvét Kovács András erdélyi újságíró, aki maga is Bözödújfaluból származik és családja is érintett a szombatosok históriájában. Ennek a könyvnek ihletésére kezdett az 1970-es évek végén Bözödújfaluban fényképezni Erdélyi Lajos fotográfus. Úgy fotóművészeti, mint dokumentációs értékét tekintve páratlan anyagot készített a fent vázolt történet szereplőiről. A múltat feszes tekintettel őrző öregekről: Fodorné Mozsikás Rózsiról, aki a házicigányok utcájában lakott, Kovács Pepi néniről, akinek arcára nehéz ráncokat karcolt az idő, vagy Lupuj-Erdős bácsiról, akinek fáradt tekintete mélyén megannyi huncut kaland is ott lopakodik. Képek aztán az iskoláról és persze a faluról, amelynek élete az 1990-es évek elején még egy szomorú fordulatot vesz: a falurombolás idején megfogalmazott tervek alapján megsemmisült. Bözödújfalut vízzel árasztottak el, s most modern kori Atlantisz módjára pihen a csend világában, csupán templomtornya nyújtózik ki a tóból örök mementóként.

Erdélyi Lajos A székely zsidózók – Bözödújfalu című fotósorozata évtizedekig várakozott a mappákban, alkalmi tárlaton egyetlen napig nézhették meg az érdeklődők, és talán egy külföldön rendezett csoportos kiállításon bukkant még fel, de Budapesten most látható először, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, február közepéig.

Egy letűnt és eltűnt világ képei ezek. Bözödújfalu végérvényesen elveszett. Ma már tó van a helyén, amelynek partján egy emlékmű áll a következő felirattal: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma”.

Kovács Pepi néni