Meghökkentő a fiatalságkultusz
Nem ez az igazi neve.
Nem.
Viszont civilben ügyvéd.
Igen, gazdasági ügyekkel foglalkozom.
Hogyan támad fel egy sikeres ügyvédben az írói vágy?
Egyszerű: nagyon sokat olvastam, és egy idő után azt súgták az olvasmányaim, hogy én is megpróbálhatnék hasonlókat írni. Úgy éreztem, megvan az élményanyag. Neki is fogtam, de egyedül képtelen voltam előrelépni: nagyon magasan volt a mérce. Nem adtam fel, talán a korunkra jellemző narcizmus miatt, ami aztán fő témáját adta a kötetnek.
Ekkor jött az íróiskola?
Kétszer fél év, a nulláról indulva. Az elsőben a Werk Akadémián Cserna-Szabó András egyetlen novellát íratott át velem újra és újra. Már kissé pipa voltam, de a végével még akkor sem volt elégedett. Utólag azt kell mondjam, neki volt igaza. Egyszer csak azt írta a lap aljára: „kurva jó!”. Akkor éreztem, hogy talán elindultam valamerre. Talán megtaláltam a hangom. Írtam is hat hónap alatt vagy 12 novellát. Ezek adták végül a Rablóhalak gerincét.
A téma is jött magától?
Csak körül kellett néznem. A kialakult kapitalizmus hazai viszonyai érdekeltek. Nekem ez volt a meghatározó élményem, ahogy másnak a rendszerváltás. Szép csendben létrejött Magyarországon egy új réteg, a multiemberek rétege, akiknek saját nyelvük, fogyasztói és egyéb szokásaik alakultak ki. Emellett, akár tetszik, akár nem, nagyjából ők működtetik a modernitást, ezért a felső középosztály és az alattuk dolgozó technikusok léte megkerülhetetlen téma nemcsak a szociológia, a közgazdaságtan, de hitem szerint a modern irodalom számára is. Nem akarom fényezni magam, de 40 évesen eljutottam a szakmám csúcsára. A barátaimmal belevethettem magam a pesti éjszakai életbe. Persze szigorúan mint megfigyelő követtem a mozgásokat. Annyira meghökkentettek bizonyos jelenségek, például a kérlelhetetlen fiatalságkultusz, ami átjárja az egész társadalmat, hogy gondoltam, érdemes ennek megírni a valódi történeteit. A légszomjait is, nem csupán a felhajtóerejét.
Ezzel más nem nagyon foglalkozik.
Mészáros Sándor főszerkesztő is jelezte, amikor elvittem a Kalligramhoz a kötetet, hogy itthon szűz területen járok. Azért vannak előzményei. Térey János és Kerékgyártó István is írt már drámát és regényt a felső tízezerről és az üzleti világról. Én sem teszek mást, csak aktualizálom Balzac vagy Scott Fitzgerald érdeklődését a gazdagok, a befutottak iránt. Mintha A nagy Gatsbyt olvasnánk magyarul kedvenc íróm, Hemingway stílusában, ha már nagyon kell skatulyázni. Meg kell még említenem Michel Houellebecqet. Az irodalom mindig megelőzi a kor gondolkodását, a nagy művek magukban hordozzák a későbbi társadalmi változások csíráit, irányait. Ezért érdemes figyelni erre az egyedülálló prófétára: ma politikailag nem túl korrekt gondolatai holnap valósággá válhatnak.
Máshoz is hasonlították. A fülszövegen a magyar Bret Easton Ellisként is emlegetik. Akkor ez sem zavarja?
Nem. Erre vágytam! Bár azért vannak erős különbségek. Például az én hőseim nem rendelkeznek Ellis hőseinek brutalitásával. Sokkal gyengébbek, egyszerre cipelik az élet súlyát és saját kicsinyességük terheit. Sokszor nem is bírják el. Nem mennek előre olyan robotszerűen, mint Ellis figurái, gyakran elbuknak, ahogy az életben is.
Mit szóltak a kollégái, a barátai, amikor saját életüket látták viszont nyomtatásban?
Hát nem volt olyan botrány, mint amilyen annak idején Grecsó Krisztián első novelláskötete, a Pletykaanyu körül kialakult. Talán az új kapitalista elit, a technokraták nem annyira sértődékenyek. Az ismegtörtént, hogy egy cég ezt a könyvet adta alkalmazottainak karácsonyra. Tanuljanak belőle! Az viszont fontos, ha talán sikerült új olvasóréteget megnyerni a magyar irodalomnak. Sajnos a technokrata világ 70 százalékának irodalmi érdeklődése jobbára a Hitler szeretői, Sztálin hóhérai és a 77 nagy katasztrófa háromszögében merül ki. Nem könnyű ide bejutni.
Olvasmányosan, szenvtelen mondatokkal ír le egy szenvtelenségében is ijesztő világot. Most irigyelnünk vagy féltenünk kell ennek íróját?
Inkább irigyeljenek, mint féltsenek. Az irónia, ami átjárja a történeteket, az írójukat is jellemzi, és ez a tulajdonság mindig segít túlélni a rossz vagy ijesztő dolgokat. Hiszen úgy is „minden csak hiábavalóság és szélkergetés”.
Úgy tudom, mostanra már elkészült a folytatás is.
Igen. Dögkeselyűk a tervezett címe. És ez már egy jóval erősebben összetartó novellafüzér, nem olyan tablószerű, mint a Rablóhalak. Szigorúan véve nem folytatás lesz, de néhány szereplő átjár majd. A már megismert Viktor életét követi nyomon, az ő csapatának hivatali életét és kalandjait: egy konkrét ügyön dolgoznak. Annyira fontos az ügy, hogy most nem képregények vezetik fel a novellákat, hanem jegyzőkönyvek. Persze mindet én írtam.
