Az elme szellőzőablaka
De nincs ebben semmi meglepő, hiszen néhány emberöltőig igaz volt a tétel, mely szerint Budapest a humor egyik fővárosa. G. Dénes György (Zsüti) író, költő, színpadi szerző, dalszövegíró egy interjúban úgy fogalmazott egyszer: „Hogy miért lett Pest a humor egyik fővárosa? Mert annyi mindenen ment keresztül. Van történelme. A boldog népeknek nincs történelmük és nincs humoruk sem. Ráadásul itt éltek a szórakoztatóipar zsenijei: Karinthy, Királyhegyi Pál, Kellér Dezső. És még valami: a budapestiek nagyon bölcsen irtóznak a világmegváltástól. Tudják, hogy a világot úgysem lehet megváltani. Ezért inkább röhögnek a Hacsekon és a Sajón.” Az utóbbi időben mintha kissé szürkült volna ez a kép. Kevés kivétellel eltűntek a kabarék a színpadokról, a televízió képernyőjéről, a rádióból. Kifakultak a mosolyok, ismét hódít a világmegváltás.
Pedig a kabaré, a humor a látszat ellenére jelen van a mindennapokban, állítja Litkai Gergely humorista, a Thália Színházban február 5-én kezdődő második Thália Humorfesztivál művészeti vezetője. Jelen van, csak megújult.
– A televízióban vagy a színpadokon elvétve azért akadnak még valódi, kabaré jellegű műsorok is, ilyen a Bagi–Nacsa-féle Szálka vagy Sas József kabaréja – mondja Litkai –, de a humor és a vicc mára átlényegült. Az internet világában kisvideók vagy úgynevezett mémek formájában jelenik meg, a tévében főleg vicces programokban bukkan fel. Ilyen például a Sztárban sztár, a Kasza-show, a Heti Hetes, az Irigy Hónaljmirigy műsorai, a különféle tréfás celebvetélkedők. És akkor még nem beszéltünk a Comedy Central nevű csatornáról, amelynek ez a fő profilja. A vicc, a humor mind gyakrabban tűnik föl a kőszínházi vagy független színházi produkciókban is. Gondoljunk csak a L’art pour l’art, a TÁP Színház vagy a Dumaszínház előadásaira. Miközben a válság nagyon erősen a humor ellen dolgozik. Egy humoros műsor – a rádiókabarék kivételével – sokba kerül, ráadásul elkészítése jelentős kockázatokkal jár. Egy zenei tehetségkutatóban az előadó lényegében elkaraokézik egy számot, aztán ha van minimális hangja, egyénisége, máris mögé lehet tenni egy karriertörténetet, és egy készen kapott televíziós sorozat is biztos nézettséget hoz, a humorhoz ezzel szemben jó írók, jó előadók, működőképes rendezések, folyamatosan magas intellektuális színvonalon dolgozó alkotók, rutinos, független, állandó stábok kellenek. De mert ilyen nálunk jóformán nincs, néhány kivételtől eltekintve rendszeres humoros műsorgyártás sincs.
Litkai jól látja: a humor javarészt valóban szakított hagyományos megjelenési formáival, és ezernyi helyen csírázik ki. Például a humorfesztiválon, amelyen a szervezők 13 produkció segítségével igyekeznek képet adni mindarról, amit Litkai Gergely fentebb elmondott.
– A humorfesztivál azért fontos nekünk – mondja Bereményi Géza író, a Thália Színház igazgatója –, mert mostanában láthatóan új alapokra kell helyezni a színház és a közönség kapcsolatát, és a humor a legjobb közösségformáló, a kapocsteremtők közé tartozik. A hagyományos kabaré –statisztikai mérések alapján kimondható – főleg az idősebb, vidéki közönséget érdekli, ami nem baj, de ha mindenkihez szeretnénk eljuttatni a humort, amelyre egyébként kitüntetetten szükség van, akkor annak megjelenési formáit is meg kell újítani. A Thália Humorfesztivál műfaji sokszínűségével éppen arról ad egyfajta keresztmetszetet, hol tart, milyen formákban létezik a humor manapság.
Az igazgató nem túloz: láthatnak a nézők viccességében is komoly színházi produkciókat, bohózatot, kabaréjelenetet, stand-up előadásokat. A teljesség igénye nélkül: megnézhetik a Győri Nemzeti Színház A kripli című darabját, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeitől az Indul a bakterházat, fellép a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Itt is bemutatkoznak a Dumaszínház (az egyik produkcióban: Dumaszvingház) művészei, független társulatok, Méhes Csaba mozgáskomikus, pantomimművész, végül Laár András is megmondja, mi hülyeség, mi nem az.
A humor mai állapotáról azért megkérdeztük Selmeczi Tibor írót, kabarészerzőt is, a Sas Kabaré Lúdas Mutyi című, a Fészek művészklubban látható hagyományos közéleti/közérzeti kabaréjának szerkesztőjét. Ő maga is úgy látja, hogy a vicc ma leggyakrabban új csatornákon szivárog a mindennapokba, de szerinte azért szükség volna a hagyományos kabaréra és a politikai humorra is.
– Az igaz, hogy szükség van új megjelenési formákra, és az is igaz, hogy az internet új műfajokat teremt a humor világában –mondja. – Amikor a parlamentben megszavazták azt a törvényt, amely a hajléktalanokat kitiltja a közterületek jelentős részéről, órákon belül felbukkant a világhálón egy fotó, amelyen egy koldus látható, kezében egy táblával: „Stadionra gyűjtök”. Az internet tehát valóban hihetetlen gyorsasággal és sokszor szellemesen reagál a visszásságokra. De nem ez fojtotta meg a hagyományos kabarét, és még csak nem is az új formák. Mondjuk ki: a politika nem tűri.
Szerinte a baloldal többnyire nem akarja hergelni ilyesmivel a jobboldalt, amelyik viszont zsigerből utálja a politikai kabarét. A jelenlegi hatalom azt szeretné, hogy a humor is aprózódjon, szóródjon szét televíziós produkciókba, elszigetelt kabaréműsorokba, az internet különféle blogjaira, videomegosztóira. Ne legyen egységes. – A politika mindentől fél, ami mögött egységes tömeg van – állítja Selmeczi. – Hát még valamiféle egységesen nevető tömeg! A bolsevik időkben azt mondták a vezetők: értjük a humort, csak nem szeretjük. A mostani politikusok azt állítják, hogy szeretik a humort, viszont szerintem nem értik. De az is lehet, hogy a politika már a humort sem érdemli meg.
A kabaréra, a humorra és a viccre tehát szükség van, jelenjen meg bármilyen formában is. A Thália Humorfesztivál sajtótájékoztatóján idézte valaki Ancsel Éva filozófus egyik fontos mondatát, mely szerint „A humorérzék az elme szellőzőablaka”. És néha bizony szellőztetni kell. Néha? Mindig.
