Az utóbbi években az európai közösség, valamint a törökországi civil társadalom nyomására mégis át tudták törni a hallgatás falát. Úgy tűnik, lebontható az évszázados tabu, és lezárul a XX. század első népirtásának szomorú története. Flesch István könyve ezt a majdnem százéves kínlódást követi végig, nemcsak az örmény katasztrófát, hanem a róla való beszédet és a hozzá való viszonyulás bonyolult, változó szövevényét is.

Hogy mi történt 1915–16-ban, azt az akkori hatalmak viszonylag pontosan tudták, de Törökország szövetségesei és ellenségei nem emeltek szót a népirtás ellen. 1920-ban az Isztambult megszálló brit haderő nyomására elítélték a vérengzés néhány résztvevőjét, de a valódi elszámoltatás nem történt meg, és az örmény vérbosszú, bár elért pár főkolompost, szintén gyilkosság volt, nem elégtétel és nem rendezés.

A laikus alig érti a örmény genocídium valódi okait, részben mert a kitervelői és végrehajtói nem hagytak ránk összefüggő ideológiát, mint később a nácik, részben mert keveset tud az akkori törökországi viszonyokról, és ma is csak akkor figyel fel, ha valahol bomba robban. Azt elemzi a könyv, hogy a modern állam- és nemzeteszmék, vallás és feudális állapotok milyen bonyolult elegyet alkotnak, és nem könnyű átlátni, hogy a világi katonai diktatúra, az iszlám demokráciája, az etnikai alapon elgondolt szocializmus között mi az átfedés, átjárás, és ha választani kellene, milyen kombinációt is választana az ember, kivált ha nem politizálni, hanem csak élni akar. Azt, hogy Törökország nagy, mindenki tudja, hogy milyen sokszínű, azt kevesen, sokszor azok sem számolnak vele, akik a török nemzet nevében szólnak.

„Törökország a törököké” – harsogják a XIX. század végén az ifjútörök nacionalisták, és pár évtized alatt egy soknyelvű, többvallású birodalom romjain létrejön az egységes török nemzet szekuláris állama, amelyet mára nem a háború, nem a külső ellenség fenyeget, hanem a saját belső ellentmondásai: a kurd szeparatista mozgalom és a háttérbe szorított, de teret nyerő iszlám. Az egész mögött pedig ott áll az örmény nép- irtás, a modern török állam hajnalán elkövetett gaztett, mint egy központi tabu, amelyről nem szabad beszélni, mert aki erről nyilvánosan megszólal, a török nemzetet sérti meg, és főleg azt a képet, amelyet Kemal Atatürk neve fémjelez.

Azt nem érti a laikus, hogy miért kell egy egész országot, egy nemzetet beleforgatni abba a hazugságba, amely az örmények kiirtását cáfolni vagy legalább tagadni hivatott. És hogyan lehet ezt a doktrínát államilag fenntartani a mai napig? Egy történelmi kérdésből hogyan lesz politikai ügy és véget érni nem akaró szimbolikus küzdelem, pedig – gondolja a laikus – röviden letudható volna az egész. Már ami a török nemzet lelkiismeretét illeti. Mert a neheze csak ezután következne: megérteni, hogy ez miért történhetett meg, és elébe menni annak, hogy újra megtörténhessen. Gyötrelmes az út a kollektív bűnösség elvétől a kollektív emlékezetig.

Flesch István könyve távol áll attól, hogy jó megoldásokat súgjon egy demokratizálódó társadalomnak. A külső szemlélő elsősorban tárgyilagosságra törekedhet, ha meg akar érteni egy ilyen összetett problémát. Az emberi megnyilatkozások akkor is tények, ha téves információt közölnek, vagy szándékoltan félrevezetők. Az értelmezésük, az értésük, a laikus számára is érthető bemutatásuk az egyik nehéz közírói feladat, mert viszonylag kevés olvasói tájékozottságra támaszkodhat, és az aktuálpolitikai események nagyon gyorsan képesek felülírni egymást.

Úgy tűnik, a népirtás bűntette nem azért nem évül el, mert a nemzetközi jog ezt így írja elő, hanem mert csak akkor lehet napirendre térni egy ilyen súlyú esemény fölött, ha a kollektív emlékezet feldolgozta, ha az áldozatok és a tettesek leszármazottai szembe tudnak nézni azzal, ami történt, és azzal, ami van. Olyan közösségek esetében, amelyeknél a nemzedékek összetartozása, a nagy család, a klán, a törzs valósága átszövi a mindennapokat, ahol a vérségi összetartozás komolyan veendő, ahol a múlt nem válik egyértelműen el a jelentől, ez nem egyszerű feladat.

Megbirkózik-e vajon ezzel a török, vagy meghátrál?

Flesch István: Örmények, törökök, kurdok
Corvina, 536 oldal, 3990 forint