Miklós Gábor: A mélységből
A lengyel szuverenitást félti a feltörekvő lengyel szélsőjobb. Amiatt aggódik az Összlengyel Ifjúság nevű szervezet embere, hogy január 27-re Lengyelországba utazik az izraeli törvényhozás képviselőinek a fele, velük tart a kneszet elnöke, Juli Edelstein is, s így emlékeznek meg az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójáról.
Ez a nemzetközi holokauszt-emléknap. Az izraeli képviselők és sok más ország – Magyarország is – parlamenti tagjai Krakkóban közös tanácskozáson emlékeznek meg a felszabadulásról és milliók pusztulásáról. Csak a lengyelországi Oswiecimben (Auschwitzban) egymilliónál több embert öltek meg a nácik. A legnagyobb csoport a magyar zsidóké, de más országokból is szállítottak ide elpusztulni tízezreket. Rengeteg nem zsidó lengyel áldozata volt az auschwitzi halálgyárnak, és öltek itt szovjet és más nemzetiségű hadifoglyokat is. Auschwitz a világ legnagyobb zsidó temetője, de nem csak a zsidóké.
A megemlékezést a Mélységből nevű izraeli alapítvány szervezi. A név a 130. zsoltár kezdő szavait idézi: „A mélységből kiáltok, hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat.” A név utal az áldozatok iszonyú sorsára. A mélység az ő sorsukat jellemzi, nem pedig a német és más nációjú nácik embertelenségét. A megemlékezésen túlélők is részt vesznek – ők egyre kevesebben vannak, számuk napról napra fogy. A lengyel állam részt vesz a szervezésben, és fontosnak tartja a megemlékezést. Fontos lengyel érdek, hogy tisztázzák: a lágerek lengyel földön, de német náci haláltáborok voltak. A lengyel állam rengeteget tesz, hogy az ország nevéhez ne tapadjon ez a szennyes jelző. A jobboldal és a nyíltan antiszemita szélsőjobboldal viszont gyalázkodik a megemlékezés ténye miatt, és felháborodik, mert Lengyelországban múzeumokkal, emlékművekkel tárják fel az együttélés történetét.
Ez a történet emlékeztet arra, ami nálunk zajlik. Lengyelországban is sokan vannak, akik a maguk (nemzeti) történelmét csakis a hősiesség, mártíromság, jóság szavakkal képesek leírni. Ez az a szemlélet, amely nálunk az előre megfontolt szándékkal elkövetett deportálást „idegenrendészeti intézkedéssé” stilizálja. A lengyel szélsőjobb fajgyűlölői is csak az embermentőket látják, illetve az embermentés nehézségeit magyarázzák. Amikor pedig feltárják, hogy hány ezer zsidót gyilkoltak le lengyel szomszédaik a háború idején – minden különösebb német kényszer nélkül –, akkor felháborodottan nemzetgyalázásról kiabálnak. Ott is elhangzik: ne tegyenek már minket felelőssé ezekért a dolgokért, azt csakis a németek tették!
A mai nemzedék valóban csak annyiban felelős, hogy továbbadja a valós tényeket – hogy ami volt, ne ismétlődhessék meg többé. A lengyelek szerencséje, hogy ott a politika mai irányítói megértették ezt. Nem emelnek giccses szobrokat díszletül, így mosva össze áldozatok és tettesek történetét.
Európa kiemelkedett a diktatúrák szakadékából. A mélységből. A történelem újrahazudása a régi szakadék felé mutat.
