Ketten az egész világról

2014-01-17 Tandem film színház tv-magazin

A Spinoza Színház alapítója és a filmhangok mestere volt az e heti Tandem vendége. Csemőtől a budapesti VII. kerületen át Alaszkáig húzódott a beszélgetés íve. Melynek végén megbújt a nem titkolt remény: hátha Oscar-díjas lesz Szász János filmje, A nagy füzet.

MAGAZIN: Közös pont?

SIPOS ISTVÁN: Egyszer találkoztam Bächer Ivánnal a Spinozában egy könyvbemutatón.

SÁNDOR ANNA: Ez a legelején lehetett. Ivánt azzal biztattam, hogy fel fog lépni a Spinozában. Azt mondja, nem színpadképes. Nem baj, majd belejössz. Nagy felfedezettünk volt. Kapacitáltam: tessék kabarét írni. Azt mondja, Verőcéről nem lehet. Aztán visszaköltözött Pestre, egyik kabarét írta a másik után. Az első időkben, amikor Gyabronka József olvasta fel az írásait, zongorázott is.

SIPOS ISTVÁN: Bächer jelenség volt az Újlipótvárosban, bele lehetett ütközni. Már csak az emlékével találkozik az ember.

MAGAZIN: Száznál több film hangmérnöke volt. Az utolsóról – A nagy füzet – tudok, az elsőről nem.

SIPOS ISTVÁN: Keleti Márton Csínom Palkója volt az első 1973-ban, Marci bácsi forgatás közben halt meg. Különös egybeesés, hogy abban az évben forgattam Gazdag Gyulával első filmjét, a Sípoló macskakőt, amellyel új korszak kezdődött a magyar filmben. Fantasztikus rendezőkkel dolgozhattam: Huszárik Zoltán, Bódy Gábor, Bereményi Géza, Enyedi Ildikó, Szász János, Janisch Attila. Sokat tanultam az öregektől, a rendezőktől és hangmérnök mestereimtől: Pintér Györgytől és Arató Jánostól is.

MAGAZIN: Emlékszik a mikrofonokra, amelyeket negyven éve használt?

SIPOS ISTVÁN: Nemcsak a mikrofonok változtak meg, a felszerelés is. Teherautó méretű hangos kocsival jártunk, most elfér a berendezés egy táskában. Bár igen drága az a táska. A hangot mágnesszalagra rögzítettük, a németek direkt a filmekhez készítettek egy hatalmas hangfelvevőt. A végén „fényhang” készült, amit labortechnikával kopíroztak az összevágott film szélére.

MAGAZIN: S ha nem sikerült a felvétel?

SIPOS ISTVÁN: Az pech lett volna. A boldog időkben az újrafelvételt keresztül lehetett erőszakolni. Ma már nem volna egyszerű. Egy amerikai filmben a stáb minden másodperce be van lőve, könnyen megkapná az ember, hogy másnap már nem kell dolgozni.

MAGAZIN: Egyszerűbb a színházalapítás.

SÁNDOR ANNA: Valóban, rém egyszerű. Csak tőke, tudás és bátorság kell hozzá. A többi megy magától.

MAGAZIN: Olvastam a Spinoza első tíz évéről szóló könyvében, hogy mindenféle színházi tapasztalat nélkül vágott bele.

SÁNDOR ANNA: A Spinoza vendéglő is egyben, de vendéglátós tapasztalatom sem volt. Egyáltalán: semmilyen vállalkozói élményem sem. Se filmes, se könyves, se színházi.

MAGAZIN: Szervezni csak tudott.

SÁNDOR ANNA: Az alkatomban benne lehetett, amit kisdobos koromból örököltem.

MAGAZIN: De elkerült Hollandiába, ahol a vállalkozói szellem századok óta él.

SÁNDOR ANNA: Az üzletemberek nem olyan kreatívak, mint középkori hajós és felfedező elődeik. Harminc évig éltem Hollandiában…

MAGAZIN: …és végül holland lett?

SÁNDOR ANNA: Nem hinném. Igaz, amikor a hidegben nem veszek magamra kabátot, azt szoktam mondani, mi, hollandok nem fázunk. A fiam már hollandabb, mint én, mert harmincéves, és még mindig nincs télikabátja.

SIPOS ISTVÁN: Bejártam a világot, de csak a víz meg a tulipán jut az eszembe róluk.

MAGAZIN: Amszterdamban csupa kellemes élményt sikerült szereznem.

SÁNDOR ANNA: Amszterdam ékszer, de nem Hollandia. Ahogy New York sem Amerika. Izgalmas, szemtelen az élet, Amszterdam olyan, mint általában a világvárosok. Utrecht vagy Hága az igazi, ahol öt után kimegy az ember az utcára, és néma csönd.

MAGAZIN: Segítette a harminc év itthon?

SÁNDOR ANNA: Inkább hátráltatott. Megszoktam a praktikus holland mentalitást, melynek része, hogy mindent egyenesen el lehet mondani. A hivatalnokokat azért fizetik, hogy engem segítsenek…

MAGAZIN: És itt nem így van?

SÁNDOR ANNA: Majdnem. Az itteni akadályok növelik az ember ellenálló képességét.

MAGAZIN: Az mennyire beszédes, hogy a Spinoza első előadása egy holland szélhámosnőről, Mata Hariról szólt?

SÁNDOR ANNA: Mata Harit mindenki ismeri, de általában félreismerik. Kettős kémnek vagy táncosnőnek szokták leírni, de egyik sem volt valójában.

MAGAZIN: Csak nem háziasszony volt?

SÁNDOR ANNA: Az éppen nem. Ő volt az első public relations nő. Megérezte, hogy a fülledt Párizst erotizálni kell, fogékony rá a piac. A táncot használta ehhez, mindaddig, amíg az orosz balettosok láttán rá nem döbbent, hol lakik az igazi tánc. A darab azért volt érdekes, mert a link nőből akkor lett igazán ember, amikor elfogták. A börtön és a kivégzés közötti pár hónapban megmutatta igazi emberi és drámai arcát.

MAGAZIN: Az orosz táncosnőkkel kapcsolatos felismerésről Chaplin jut eszembe, aki hosszú időn át készíti pompás némafilmjeit, ám egyszer csak hangja kezd lenni a filmeknek.

SIPOS ISTVÁN: Zseniális tehetség volt, még zeneszerzőnek is. Az elvarázsolt világot szerette, a saját hangján beszélő színész talán túlságosan valóságos lehetett számára.

MAGAZIN: Mit számít a hang a filmben?

SIPOS ISTVÁN: A hang egyrészt a verbális információátadás része, de a filmhang: atmoszférák, zörejek, zene. Hozzátesz a műhöz, emocionális irányba tereli a nézőt, aki nincs is tudatában annak, mi vezérli a lelkiállapotát filmnézés közben. Ezt abból lehet leszűrni, hogy a nem odaillő hang zavaró. Olyankor a néző fölkapja a fejét: mit keres ez itt? Normális esetben észre se veszi, hogy milyen a hang, annyira természetes. Csak azt érzi, hogy a film hatása alá került.

SÁNDOR ANNA: A Spinozában is tervezünk egy némafilmes sorozatot. De miért érzi az ember furának, ha nincs zene a filmben?

SIPOS ISTVÁN: A csend a filmben nagyon erős hatás, funkciója van. Ha valami nagyon hangos, például valaki ordít, az akkor tud hangsúlyos lenni, ha előtte csend van. Hiába fejlett a technika, pusztán azzal, hogy fokozod a hangerőt, nem jön létre az a hatás, hogy kiabálnak. Ha a hangos jelenet előtt és után is ordítanak, az általában nem jó.

MAGAZIN: Tudják ezt a rendezők is?

SIPOS ISTVÁN: Konfliktusom ebből nem volt, és sokat javult a helyzet a filmhang fontosságát illetően. A magyar film sokáig dialógcentrikus volt, megelégedett a verbális információval. Hollywoodban és az angol filmben időben felismerték a filmhang jelentőségét. Itthon például Bódy Gábort izgatta a hang, sokat kísérletezett vele.

MAGAZIN: Nálunk minden film szinkronos. Nem halljuk Bogart vagy John Wayne öblös hangját. Kár érte.

SÁNDOR ANNA: A hollandok semmit sem szinkronizálnak. Itthon, ha megszűnne a szinkron, csomó színész állás nélkül maradna.

SIPOS ISTVÁN: Régen, amikor a Vörös Hadsereg útján működött a Pannónia Filmstúdió, még igényes volt az üzletág, tehetséges színészek szinkronizáltak képzett szakemberekkel körülvéve. Kern András, Woody Allen magyar hangja a legenda szerint jobb, mint az eredeti.

SÁNDOR ANNA: Pedig általában elvész a filmek eredetisége a szinkron nyomán. De a közönség igényli.

SIPOS ISTVÁN: A lengyeleknél egy monoton hang alámondja a szöveget. Az se jobb. Ami nálunk van, nem jó, mert kevés pénzt áldoznak rá, annyiért nem lehet a megfelelő színészt szerződtetni, nem lehet a legjobb fordítást elkészíteni, idő sem marad elegendő.

MAGAZIN: A Spinoza meg tudja szerezni a legjobb színészeket?

SÁNDOR ANNA: Az elején nem volt egyszerű.

MAGAZIN: Gondolom, gond volt, ha fölhívott valakit, az nem tudta, hogy ki keresi.

SÁNDOR ANNA: Nagyobb probléma volt, hogy nem tudtam, kit kell fölhívni. Ma már olyanok fémjelzik a munkánkat, mint Kulka János vagy Vári Éva. A színészek kevesebb pénzért is fellépnek, mert jobban cseng a nevünk. A Spinoza azon kevés színházak közé tartozik, amelyek a működésükhöz nem kapnak állami támogatást. Az idén valószínűleg már nem is kérvényezzük meg a színházunk fenntartását szolgáló támogatást.

MAGAZIN: Miért?

SÁNDOR ANNA: Beleuntam. Sokáig azt sem mondták meg, miért utasítanak el. Újabban megmondják: „maguk csak 49 pontot értek el, és 50 pont a határ”.

SIPOS ISTVÁN: Mi alapján számolják?

SÁNDOR ANNA: Társadalmi hasznosság.

MAGAZIN: Ennek mondjuk megvan az előnye, hogy nem tudják kirúgni, Balázs Péter sem akar a Spinoza igazgatója lenni.

SÁNDOR ANNA: Hát igen. Most azért már többet tudok a színház világáról.

MAGAZIN: Mi a fő csapás iránya a következő tíz évben?

SÁNDOR ANNA: A Spinoza nemcsak színház, közösségi tér is, amelyben meg tudnak jelenni az okos emberek. Nagyobb súlyt kap a felnőttoktatás. Büszke vagyok rá, hogy magánoperaház lettünk. Hol van az országban még egy ilyen? Az operákat nemcsak előadjuk, magunk is íratjuk.

MAGAZIN: A holland férje, aki zeneszerző is, hogy érzi magát Magyarországon?

SÁNDOR ANNA: Moszkvában ismerkedtünk össze, fizikus volt, a Lebegyev Intézetben dolgozott. Mondja, hogy egy szobában dolgozik Andrej Szaharovval. Kérdem: kivel?! Mire ő: érdekel a fizika? Ennyire nem foglalkozott a politikai dimenzióval. Ez itt megváltozott. Reggel a neten megnézi a nemzetközi lapokat, mi jelenik meg Magyarországról.

MAGAZIN: Sok a holland nálunk. Cegléd és Csemő környékén több családot ismerek. Jól megvannak itt.

SÁNDOR ANNA: A hollandok mindenhol jó emigránsok, pedig sehol nem alakítanak holland klubokat. De – és ez nagyon érdekes dolog – kezdenek hazamenni.

MAGAZIN: Ugye, tudja, a tanya embere mit mond, amikor feltűnik egy holland?

SÁNDOR ANNA: Sejtem. Azért jön, mert Hollandiát elönti majd a víz. Másról van szó. Hollandia majdnem háromszor kisebb, mint Magyarország, csaknem 17 millió ember él ott. Itt jobban el lehet férni, nagyobbak a terek.

MAGAZIN: Maga hol jött rá, hogy nagy a világ?

SIPOS ISTVÁN: Ausztráliában és Alaszkában. Amúgy nem rajongok azért, ha sokan vagyunk egymás nyakán. Ha viszont nincs nyüzsgés, hiányzik. A World Travelsnek egy amerikai rendezővel sorozatot készítettünk. Hét éven át csináltam, mindenütt voltunk, csak Afrikában és Japánban nem.

SÁNDOR ANNA: A nagy teret Kelet-Szibériában és Kamcsatkán éreztem a legjobban. Megnéztem, és írtam róla egy könyvet.

SIPOS ISTVÁN: Elhangzott Csemő neve. A Nagy füzetet egy csemői tanyán forgattuk. Agota Kristof franciául írt regénye voltaképp egy trilógia, a film az első rész alapján készült. Pontosabban ez a kezdőrész érdekelte a legjobban Szász János rendezőt.

MAGAZIN: Eséllyel pályázik a legjobb idegen nyelvű film Oscar-jelölésére.

SIPOS ISTVÁN: Bekerült a legjobb kilencbe, most már a legjobb ötbe kellene bejutnia. (A Magazin lapzártája után dőlt el. – a szerk.) Az fantasztikus volna. A Sony vette meg észak-amerikai forgalmazásra.

SÁNDOR ANNA: Mi a sorsa itthon egy ilyen művészfilmnek?

SIPOS ISTVÁN: Nem az mérce, hányan nézik meg, hanem hogy olyan kulturális érték, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Mészáros Márta elismertsége is külföldön alapozódott meg, Magyarországon később fedezték fel.

MAGAZIN: A Spinoza ott van-e a legjobb kilencben?

SÁNDOR ANNA: Nincs ilyen. De alternatív színházként rajta van Budapest kulturális térképén.

MAGAZIN: Jól sikerült a névválasztás.

SÁNDOR ANNA: Azért választottam, mert a holland kultúrát akartam idehozni a zsidó negyedbe, és a szabad szellemet akartam patronálni. Ez végül sikerült.

SIPOS ISTVÁN: Hányan férnek be egy előadásra?

SÁNDOR ANNA: Nyolcvanan. A beszélgetéseken 110-en. A nyitott télikertbe ki tudjuk vetíteni a műsort. Fiatal yuppie-k is járnak mifelénk, de inkább az alattunk lévő romkocsmánkba, a Lámpásba. A törzsvendégrétegünk fiai-lányai. Hallom anyámtól, milyen klassz programok vannak itt, mondják. És miért nem jöttök föl?, kérdem. Jó nekünk itt lenn, mondják nevetve.

SIPOS ISTVÁN

SZÜLETETT: 1939. szeptember 4-én Kiskorpádon. FOGLALKOZÁSA: hangmérnök. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákja volt. 1960–1965 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki Karának híradástechnika szakán tanult. 1960–1964 között a Honvédfilm polgári alkalmazottja volt. 1964–1968 között a Mafilmnél volt mikrofonos. 1968–1991 között a Mafilm hangmérnökeként dolgozott. 1991 óta szabadúszó. Több mint száz játékfilm, köztük több amerikai, török és koprodukciós film, továbbá számos dokumentumfilm és tévéfilm hangmérnöke. Balázs Béla-díjas.

SÁNDOR ANNA

SZÜLETETT: 1944 júniusában Budapesten. FOGLALKOZÁSA: menedzser. A Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen diplomázott, a Világgazdasági Kutató Intézetben kezdett dolgozni. 1975-től 2002-ig Hollandiában élt, újságírással, gazdasági tanácsadással és pszichoterápiával foglalkozott. 2002-ben visszatelepült Budapestre, és létrehozta a Spinoza Színházat. Holland fizikus-zeneszerző férjével két fiuk van: Bence és Dániel.