Csak egyféle irodalom van
Ő mondta ugyanakkor azt is egy alkalommal, hogy szerinte cigány irodalom nincs, de ha mégis volna, az elég baj lenne, mert nem lenne szabad, hogy legyen. Vagyis úgy láthatja, hogy csak költészet, csak irodalom van. Megint máskor arról beszél, hogy az ő verseit nem cigány költészetként érdemes olvasni, szimplán csak költészetként. Kérdés, miért nem hisz a cigány irodalomban az a literátor, aki verseskötete fülszövegében tartja fontosnak hangsúlyozni cigányságát, mi a probléma a „cigány irodalom” kategóriájával?
Az Összefonódás című rendezvénysorozat, amellyel Rostás-Farkas György és barátai (Bai Károly előadóművész, Miczura Károly zenész, Kocsis Csaba költő stb.) járják az országot, nem gondolkodik ilyesmin, magától értetődőnek tekinti, hogy az – elsősorban népművészeti ihletésű – cigány kultúra a cigányság bemutatásának legfontosabb terepe.
Ezért is beszélhetett Rostás-Farkas az országjárás legutóbbi állomásán, kedden az Írók Boltjában – amíg a következő fellépő, a pár percre eltűnt Jónás Tamás előkerült – arról, hogy ha egyelőre nem látszik is még a dologból semmi, de bírja a legfelső politikai körök ígéretét egy roma kutatóintézet, valamint egy romamúzeum tárgyában, amelyek nagyon nagy mértékben járulhatnának hozzá a cigányság kultúrájának intézményesült megismertetéséhez, egyenrangúvá tételéhez.
Ünnepélyesen meg is ígérte: addig semmiképpen sem hal meg, amíg ezeket az intézményeket át nem adják. Az esten elhangzó versek nagy részén erősen érződött Nagy László és Juhász Ferenc hatása, a rájuk jellemző képgazdagság, látomásosság, a népköltészeti ihletés és a költő közösségi vezető szerepének erőteljes hangsúlyozása. A prózai szövegek uralkodó jegye a hagyományos értékek, a családi idill iránti nosztalgia volt.
A hetvenes években induló, gyorsan elismertté vált cigány alkotók sokan ennek az akkor eleven, mára talán túlhaladottá vált hagyománynak a jegyében kezdték pályájukat. Jellemző, hogy az akkoriban különösen elismert Bari Károly maga is Nagy László művészetének lekötelezettje, a kilencvenes évek elejétől abba is hagyta a versírást, azóta elsősorban kiváló néprajzkutatóként, a Kárpát-medencei cigány folklórkincs gyűjtőjeként dolgozik.
A kérdés másik szakértője Beck Zoltán, aki elsősorban a 30Y nevű népszerű alternatív zenekar frontembereként ismert, azonban úgy látja, hogy még ennél is mélyebbre kell mennünk, ha meg akarjuk magyarázni, miért tűnik úgy néha, hogy a cigány művészet egyik vonulata nehezen talál kapcsolódási pontokat a kortárs kultúrával: – A hagyományos irodalomtörténeti elbeszélések próbáltak megalkotni egy cigány irodalom nevű szövegegyüttest, könyvkupacot, elmesélni a történetét, szereplőkkel, helyszínekkel, helyet találni számukra a magyar irodalomtörténetben – mondta lapunknak. – Csengey Dénes író, a rendszerváltás korán meghalt, emlékezetes figurája sokat tett azért, hogy ez így legyen.
A nyolcvanas években két nagyesszét is írt a cigány irodalomról, amelyben kijelöli és műnemek szerint mintegy csapatokba rendezi a szerinte kanonikus szereplőket. Az epikus triász tagjai Osztolykán Béla, Lakatos Menyhért és Holdosi József, a lírai triászé Bari Károly, Balogh Attila és ismét Osztolykán. Beck úgy látja, hogy az ilyen, később sokak által követett értelmezések egyrészt végül a puszta tematikára szűkülnek, és éppen a művészi szempontok vesznek el, másrészt az értelmezők kénytelenek előbb-utóbb megmondani, mi az, ami cigány-cigányos, már ahhoz is, hogy egyáltalán ki tudják jelölni a szövegek körét, amelyekkel dolgoznak.
Nehezen tudja kezelni ez a szemlélet például Jónás Tamás verseinek jelentős részét is, noha Cigányidők című önéletrajzi prózája például szépen beleillik. A cigány jellegzetességek kijelölése ráadásul könnyen ellensztereotípiákhoz vezethet, ez a veszély Beck szerint fennáll a cigány képzőművészet esetében is Jónásnak a cikkünk elején idézett elutasító szavait is ilyesmi, a cigány irodalom irodalomtörténeti ketrecének elutasítása motiválhatta, a kilencvenes évek végén egy roma lapban ki is kelt Kovács József Hontalan cigány költő egyik kötete ellen, amelyben a reprezentáció és a felelősségvállalás etikája volt hivatott szerinte elfedni a versek gyengeségét.
Beck szerint célszerűbb volna a cigányság kérdését inkább értelmezési szempontnak tekinteni, így különféle pillanatokban, különféle perspektívákból más-más szövegek tűnhetnek cigány irodalomnak, attól függően, mikor tűnik éppen ez a szempont érdekesnek. Elvileg minden olyan műalkotásnál használhatóvá válhat, amelyben feltűnik a cigányproblematika, így szerinte újra lehetne értelmezni akár Aranytól A nagyidai cigányokat vagy Kertész Imre Sorstalanságát is.
Ebben a szellemben dolgozik Junghaus Tímea is a cigány képzőművészet vizsgálatakor. Beck és Jónás Tamás egyébként jövő hét szerdán is beszélgetnek egymással hasonló kérdésekről a DokuArt-sorozat aktuális rendezvényén, a Ráday utcában.
