Alice csodaországban

Ha szabad egy személyes megjegyzést az elejére: mobiltelefonom csengőhangja Rajz Jánosnak, az Égigérő fű című gyermekfilmben elhangzott legendás mondata: „Az a szép zöld gyep… az fog nekem nagyon hiányozni, az… a gyep!”

Évek óta kísér tehát Poldi bácsi, a nyugdíjba vonuló parkőr kedvesen bánatos mondata, bár mint tudjuk, a gyerekek vigasztalásul valódi, füves parkot varázsoltak neki végül a filmbéli öreg ház udvarára; meghatóan szép történet. Inkey Alice, Balázs Béla-díjas, elsősorban filmgyári fotográfus No, de Alizka! – Kép-mesék a magyar film történetéből című, nemrég megjelent könyvét lapozgatva úgy tűnik, ezeknek a legendás magyar filmeknek az elkészítésében részt venni, a folyamatot, a szereplőket, munkatársakat fényképeken megörökíteni legalább olyan nagyszerű, érdekes, olykor megható élmény lehetett, mint nekünk, nézőknek a moziban vagy a televízióban megnézni a műveket.

Inkey Alice a hazai filmgyártás történetének egyik aranykorát csípte el, az 1960-as és az 1990-es évek között nagy színészek, filmkészítők munkatársa lehetett. Könyvében erről ír történeteket, erről mutat fotográfiákat. A visszaemlékezések között akadnak igen különösek, kalandosak is. Amikor például egy balatoni forgatást az akasztott meg, hogy a kölcsöntehén a kompról a vízbe vetette magát. Amikor Latinovits játékos kedvű kölyökpulija zavarta meg a felvételeket.

Vagy amikor egy óbudai házban, a forgatás alatt hazatérő lakó halálra rémült, mert távollétében a filmesek egy egész állatkertet rendeztek be a ház udvarán, óriási medvével, aligátorral, rókával. És persze szép, személyes emlékek a nagy színészekről, filmkészítőkről: Latinovitsról, Ruttkai Éváról, Darvas Ivánról, Dayka Margitról, Páger Antalról, Törőcsik Mariról, Garas Dezsőről, Fábri Zoltánról, Várkonyi Zoltánról, Illés Györgyről, Sára Sándorról és másokról.

A kötet megjelenéséhez Inkey Alice-tól ezúttal ajándék is jár, egy kiállítás mégpedig: a Nyugati közelében található Örkény István Könyvesbolt emeleti galériájában látható. Színészlegendák képkeretben, ez a tárlat címe, és nincs ebben semmi túlzás: a képkeretekben olyan színészek, filmkészítők láthatók, akik valóban legendás alakjai a hazai filmművészetnek. Mások mellett Rajz János a már említett Égigérő fű című filmben, a csupa derű Dayka Margit a Vőlegény című moziból, Szerencsi Hugó és Garas Dezső titokzatos sziluettje a Kísértet Lublón egyik jelenetéből, a Dózsa Györgyöt játszó Bessenyei Ferenc elszánt tekintete az Ítéletből, Illés György operatőr megnyugtató félmosolya egy forgatás szünetéből, és hasonló fontos, szép pillanatok.

Inkey Alice édesapja, az elismert filmgyári standfotósként dolgozó Inkey Tibor nyomán lett ugyancsak filmgyári fotográfus, ahogy a kiállítás megnyitóján Szalay Zoltán fotóriporter fogalmazott: az ő révén került be lánya, Alice a filmgyári csodaországba. Inkey Alice több évtizedes munkája során 53 játékfilm és kerek 50 televíziós film standfotói mellett számos színészportrét készített. Meséli: amikor a színészeket jelenetben fotózza, mintha két képet készítene egyszerre: a felvételen egyidejűleg jelenik meg a szerep karaktere és maga a színész.

Amikor pedig nem a forgatás idején készít róluk, mondjuk portrét, akkor a színészek – lévén ezekben az ügyekben különösen jártasak – pontosan tudják, hogy természetesnek kell lenniük, mert amint felfedezhető a fotón valamiféle színészes manír, akkor az a kép már nem sokat ér, hiába színművész a főszereplője. Inkey Alice egy alkalommal Ruttkai Éváról készített fotográfiákat egy képes hetilap címoldalára.

A szerkesztők a képek leadási határidejét váratlanul előre hozták, így nem maradt idő arra, hogy megjelenés előtt egyeztesse őket a színésznővel. Inkey azonnal telefonált a köztudottan maximalista és felettébb igényes Ruttkainak, hogy ebben a helyzetben mit csináljon, és akkor megkapta élete egyik legnagyobb elismerését. Ruttkai azt mondta neki: – Alizka, a két Inkey rólam azt ad le, amit akar! Mert tudta: Inkey Tibor és lánya, Inkey Alice egész életében jót akart. És jót adott le. Persze könnyű ez akkor, ha az ember szinte mindig jót csinál.

Avar István és Törőcsik Mari
Avar István és Törőcsik Mari
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.