Ó, hányszor előfordult, hogy egyszer már megértettem valamit, de amikor újra előjött a kérdés, nem tudtam, hogyan fogjak a válaszhoz! Most pedig egy holland matematikusról olvasom, hogy mint egy tudományos tételt, róla nevezték el az úgynevezett Van der Blij-hatást. Frederik Van der Blij az utrechti egyetem nagy hatású tanára. Olyan jól magyaráz, hogy hallgatói mindig azt érezik, mindent értenek. A vizsgákat viszont általában simán veszik azok, akik nem járnak az előadásaira, szemben azokkal, akik mindig jelen vannak, és gyakran megbuknak. Mert nem vicc az, hogy „nagyon jól értem a matematikát, amikor valaki levezeti nekem az egyenletet, és nekem csak bólogatnom kell, egyedül viszont hozzá sem tudok kezdeni a feladatnak”.

A holland professzort nem zavarja a dolog, mikor rákérdeztek, azt mondta: a diáknak tudnia kell,meddig jutott, „az már önálló feladata, hogy a nagyobb struktúrán belül elsajátítsa és kitöltse a részleteket”.

A nagy magyar matematikus, Péter Rózsa jut eszembe, aki mindig hangoztatta, nem az a lényeg, hogy a gyerekek rájönnek-e egy feladvány megoldására, hanem hogy amikor megtudták az eredményt, jó szívvel elfogadják-e. Mert fontos a konkrét eredmény megtalálása, de a gondolkodás lényege a hozzá vezető struktúra felfogása.

UGYANOTT UGYANAKKOR

Egy remete hétfőn reggel 6-kor indul föl a hegyre, a kanyargós ösvényen éppen este 6-ra érkezik a csúcson lévő lakjába. Megalszik ott, és másnap reggel pontosan 6-kor megy lefelé pontosan ugyanazon az úton. Könnyebb a haladás, de most van igazán alkalma élvezni a tájat, tehát éppen este 6-ra ér le. Az állítás: van egy olyan időpont, amikor hétfőn és kedden is az ösvény ugyanazon pontján tartózkodott. Mi bizonyítja? Érdemes gondolkodni rajta, de legkésőbb jövő heti Könyvrovatunkból kiderül a megoldás.

I!

Péter Rózsa (1905–1977)

Frederik van der Blij (1923– )