Rákay intendáns úr elrontotta. Megírom.

„Hej, azok a boldog szép napok a Mariahilferstrassén!” Hej bizony, hej. Továbbá hej, azok a boldog szép napok, amikor még nem, de legalábbis ritkábban bíztak fontos műsort a köztévén olyasvalakire, akit hallgatni, akinek műsorvezetői stílusát megszokni csak kivételesen nagy tolerancia árán mutatkozik lehetségesnek. A legnagyobb kérdés tehát: hajlandók vagyunk-e beletörődni, hogy ezt dobta a gép, a három cseresznye helyett a három fakó narancsot, vagy az első öt perc után úgy kapcsolunk át a Comedy Centralra, hogy a fal adja a másikat. Vagy jöjjön mondjuk az Éjjel-nappal Budapest, mert még Joe, a tagbaszakadt autószerelő is természetesebben viselkedik kamera előtt, mint Rákay Philip, a Szabadság tér ’89 című új talkshow házigazdája.

Nem csak az a baj, hogy a stúdió visszhangzik és jéghideg, hiszen ezt még egyenes üzenetként is értékelhetnénk: ilyen (is) volt a Kádár-korszak. Nem csak az a baj, hogy tele van a műsor felesleges és rosszul komponált képekkel. Hiszen ez is lehet véleményes: biztosan akad olyan a hazában, akinek érzéki örömet okoz az üres fotelhez beszélő Rákay látványa. Nemcsak az a baj, hogy a kétoldali hátsó folyosókat szegélyező akta-, iratpolcok nem igazi aktákkal és iratokkal vannak tele, hanem csak imitáló matricákkal, ami egyébként talán ki sem derül, ha nem olyan szép és homogén módon csúszik rajtuk a bénán beállított fény, hogy meg kell a szívnek szakadnia.

Hanem az például sokkal nagyobb baj, hogy a műfaji megjelöléssel ellentétben szó sincs itt talkshow-ról, beszélgetésről. Ezekben a kvázidialógokban körülbelül annyi a spontaneitás, az életszag, az izgalom, a váratlanság, mint a másodfokú egyenlet megoldóképletében. Esetleg a Barátok köztben. Potemkin-díszlet, potemkin-beszélgetés. S ha nem húzódunk kicsit hátrébb a képernyőtől, egyből elkap a Rákayból áradó mézes-mázos cukorkékség. Vagy az avétos szellemeskedés, lásd a fenti „hej, azok a...” kezdetű mondatot, vagy egy másikat, hogy „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, ugye, Pelikán elvtárs?” Hát, köszönjük szépen, tényleg. Az sem tölt el hihetetlen boldogsággal, hogy mostantól minden héten Tőkéczki László történésszel indul a Szabadság tér ’89, akinek mostani ideológiai hovatartozása akkor is tudható, ha – idősebb kollégák emlékeznek még talán – ugyanő a hetvenes években arról írt a Kritika című folyóiratban, hogyan lehetne-kellene marxistábbá nevelni a magyar ifjúságot. És habár egyáltalán semmiféle kifogásunk nincs az ellen, hogy a köztévé új fiatal arcokat próbál beemelni a megszólítható szakemberek közé, az, hogy konkrétan Tőkéczki a legsúlyosabb és legismertebb figura a stúdióvendégek közül, némiképp elkeserítő.

Annak sem tudunk felhőtlenül örülni, hogy sokat markol a műsor, mert így törvényszerű a keveset fogás. Népi-urbánus vita, aczéli kultúrpolitika, államadósság, olajválság, korabeli underground kultúra, urbanizáció, illetve lakótelep-építések, a Reagan–Gorbacsov-viszony. Mindez negyven perc alatt? Egyenként is olyan bonyolult jelenségek, fogalmak ezek, amelyek érdemi megvitatásához kevés a szűk háromnegyed óra, ha viszont egyszerre akarjuk lezavarni mindet, marad a felületesség, a rohanás, maradnak a féligazságok, maradnak a kicsit sem objektív narrációk (többnyire Reviczky Gábor hangján). Vagy éppen az olyan bicskanyitogatóan sugalmazó, leegyszerűsítő műsorvezetői megszólalások, hogy a rendszer tudatosan pusztította a magyarságot az 1950 és 1987 között elvégzett 4,5 millió abortusszal. (Egyáltalán: melyik rendszer?)

Nem mintha csak fanyalogni valónk volna a Szabadság tér ’89-cel kapcsolatban. Az egyes fogalmakat magyarázó, szócikkszerű inzertek, miniéletrajzok például kétségkívül hasznosak, M. Tóth Gézának a korszak rekvizítumait felvonultató kollázsanimációi ugyancsak hatásosnak bizonyulnak, és szerencsére akad egy személyi meglepetés is: György László. Olyan flottul, nyugodtan, meggyőzően és kellemesen beszél az olajválságról, a magyar államadósság alakulásáról, hogy nemcsak azt kezdjük nagyon sajnálni, hogy nem ő vezeti a műsort, de simán vennénk tőle használt rezsicsökkentést.

Ám ez mégiscsak kevésnek tűnik. Az jár a fejünkben, hogy az idén 25 éves magyar fordulat azért sokkal szebb születésnapi ajándékot érdemelt volna. Aztán látjuk a stáblista végén, hogy a Rákay Kétmillióan vagyunk Philip vezette műsor főszerkesztője Papp Riporthamisító Dániel. Egyéb kérdés?